‹‹‹ vissza a(z) Kutya fórumhoz
Új kutyát sintértelepről! A mi történetünk nem egy csodálatos tündérmese, de remélem, lesznek olyan emberek, akik elolvassák és tanulnak belőle. Tavaly májusban, (éppen anyáknapján) betegsége végső stádiumában 13 éves németjuhász kutyánk érdekében nehéz döntést kellett hoznunk. Bármennyire is nehéz volt, el kellett altatni, hogy megkíméljük a további szenvedéstől. A mi szenvedésünk akkor kezdődött... Üres lett nélküle a ház, az udvar, és az életünk, egy családtagot veszítettünk el. De már akkor elhatároztuk, hogy lesz majd új kutyánk, de nem venni fogunk, hanem egy sintértelepről fogjuk elhozni és ezzel egy esélyt adunkb valakinek egy boldogabb jövőre. A Balaton-partján lakunk, és az Illatos úti gyepmesteri telepről vittünk haza egy fiatal golden retriever keveréket(?). Már több mint fél éve van nálunk, de azóta is minden ember megáll a kapuban, hogy szóljon hozzá pár szép szót. Imádja az embereket, és ők is imádják, alig hiszik el, hogy ilyen gyönyörű kutyák is vannak a sintértelepeken. Minden nap sétálunk és rohangálunk vele a Balaton-paton, megpróbáljuk vele elfelejtetni az összes rosszat, ami történhetett a múltjában. Írta: Ági
Kutya-macska barátság "Békésen elnyúltam a meleg vízzel telt kádban, amikor férjem jóízű nevetését halottam. Amikor újra felhangzott mélyről fakadó hahotázása, kikiabáltam neki: - Nagyon humoros filmet nézhetsz! - Válaszára kiléptem a kádból, és a fürdőlepedő után nyúltam. - Figyeld a macskát! Ez óriási! Niki, a macskánk felugrott a konyhapultra. Ott van az a doboz, amelyben Jabipnak, a bullterrierünknek szánt műcsontokat tartjuk. Niki az orrocskájával lelökte a doboz fedelét, óvatosan kiemelte az egyik csontot, és letette a pultra. A kutyánk ezalatt türelmesen várakozva üldögélt odalent. A macska lassan, nagyon óvatosan a mancsával a pult széléig tolta a csontot. Ott megállt, és körülbelül tíz másodpercig lenézet a kutyára, aztán lelökte a csontot. Alig hittünk a szemünknek, és hitetlenkedve nevettünk. A bullterrier egyébként minden nap legalább tíz percig nyalogatja a kéjesen elnyújtózó Niki fejét. A macska talán így akarta viszonozni a szívességet."
/Lisa és John Ermine/
Hihetetlen, hogy ilyen van, tényleg rakjátok ki légyszi!
Csak csont és bőr drága szívem.
Ma találták a XVII. kerületben a képen látható szuka kutyát. Tel: 06703353659
http://gallery.site.hu/d/10471531-2/talalt_001-1.jpg
http://gallery.site.hu/d/10471551-2/talalt_015-1.jpg
Miért van az, hogy én külön írok egyes szavakat, de miután rákattintok a "beküldés"-re, egyberak sok szót? Talán mert Internet Explorert használok vagy mi?
Ez egy elég szomorú történet.
Sok kutyát kiraknaknyáron töröbúzát őrizni.
Naponta egyszer kapnak ételt és vizet, és egy hordószerüségben alszanak.
Amikor meg már nincs rájuk szükség, elzavarják őket otthonrol.
Az erdőkön és mezőkön kóborolnak, és valahogy próbálnak megélni.
Atavaly ősszel sétáltunk a gazdámmal az erdőn, mikor nagy ugatva kiugrott elénk 5 kóborkutya. Gazdámmal elzavartuk őket, de furcsa volt, hogy miért ilyen agresszívek. Egyszercsak a fűben rábukkantam egy őz tetemére. Biztosan a kutyákfoghatták megés próbálták megvédeni a zsákmányukat. Akóborkutyákategy héten belül mind lelőtték a vadászok.
Egyilyen kutyalátható a képen.
Kismalacot fogadott örökbe egy kutya Kínában. A Huihu névre hallgató szuka miután kölykei halvaszülettek, egyik nap egy újszülött malaccal tért haza, és onnantól kezdve ő táplálta és gondozta a kicsit. A gazdája elmondása szerint az állat eleinte nagyon depressziós volt. Azt nem tudja, hogy a kutya hol találta az újszülött állatot, de nagyon örül, mert Huihu azóta újra boldog, és a kismalac is hízott két kilót ...
Annyit fűznék mindezekhez, hogy azért indítottam útnak ezt a fórumtémát, amit ZuZu fogalmazott meg nagyon egyszerűen, tömören és velősen: "Az ilyenekért vagyok ezen a honlapon." (ezt fűzte Basa történetéhez) 
Stella ez csodálatos!
De miért nem veszi magához valaki ezt a csodálni való kutyust, a kölykeivel együtt ???Lehet, hogy azért menekült el, mert a kinaiak megesznek mindent ami mozog ?
akkor küldöm!
:két hete sétáltunk Daisyvel, későn volt már, ezért a város felé vettük az irányt. A pékségnél észrevettem, hogy Daisy rettenetesen csámcsog. Benyúltam a szájába, mert sosem engedem neki, h bármit felszedjen az utcán, de nem találtam semmit. Megint bekotrok, semmi..na, gondoltam becserkészett egy kiflicsücskét..a fura az volt, h mintha Ő is kereste volna, amit kivettem a szájából, mert izgatottan szaglászta a földet!
aztán megnéztem egy kirakatot, és még egyet, ...meg még egyet, sétálgatunk...aztán egy jó háztömbnyivel később oltári tyámmogásra leszek figyelmes!Nem igaz, hogy megint bekaptál valamit, Daisy! - nem szeretném, hogy összeszedj valami bacit, meg a diétádra is figyelnünk kell ! Gondoltam, ezt nem hagyom annyiban, jól belenéztem a szájába, és amikor bekotortam a fogai, meg a kis pofája közé, na mit találtam ??Egy gusztustalaan nagy, erősen mentolos rágót !!
Egy jó tíz percig vitte a szájában úgy, hogy (szerintem) nem is tudta, hogy ott van, mert közben nem csámcsogott, meg , mint említettem, az első akciómnál nagyon toporgott, meg kereste amit (szerinte) elvettem tőle....
Íme egy gondos anya: négy kilométert úszik naponta egy kutya Kínában, hogy táplálni tudja kölykeit. A kistermetű állat egy kihalt szigeten adott életet kutyáinak, ezért minden nap be kell úsznia a partmenti Chongqing városba ennivalóért. A kutyus naponta kétszer, reggel hét és este hét körül úszik el táplálékért, de amint evett, menetrendszerűen visszatér szoptatni a kölykeit.
Két kuvasz mellé nagy bátorság volt, minden elismerésem a bátorságáért és a kutyaszeretetéért
Hosszú boldog életet kívánunk még neki
Basa, annyi szomorú történet után szivetmelengető volt olvasni ezt a nem is rövid verset, már olyan sokszor megríkattatok, most JÓ VOLT MOSOLYOGNI egy kicsit VÉGRE!!!
Egy kis költő lakozik a gazdádban
Zuzu!
Van egy vidám történet a blogomban "kiflicsücske "címmel, csak nem vok benne biztos, hogy elég szépen fogalmazott-e ahhoz, hogy elküldjem ide..de tényleg vicces..ajánlhatom Neked?
Jockey
Elküldöm ezt a történetet talán tanúság lessz: Nekem van két kuvasz kutyám ők kicsi koruk óta velünk vannak:A kuvasz jelleme sokat pihen ha nincs dolga.Mellé szokásos tartani egy mozgékonyabb jelző kutyust.Megmondom őszintén nem a spitz-re gondoltam , mivel nem ismertem a fajtát nagyon.Nézegettem a menhelyeknek a képeit, és megláttam ezt a fotót amit feltettem róla.Mellé volt írvaa gazdája leoltatni vitte az állatorvoshoz, de az megsajnálta a kedves kutyust, és riasztotta a Noésokat. a szívem elszorult azok a szemekahogy néz.Én lent voltam vidéken , felhítam a menhelyet, én elhonám ezt a kutyust, megérdemli a hátra lévő ideje szebb legyen.Reméltem elfogad minket 13évesen.Fiam sietett egy robogóval érte, közben eláztak, , hát Jockey úgy jött vele mintha mindig a mi kutyánk lett volna.Először féltünk , hát idős nem tudtuk mire képes.Ölbe vitte egy hétig a munkahelyére ne maradjon egyedül.Ezután lehozta vidékre , itt még félszegen mi történik,--lassan mindig messzebb merészkedett a 700 négyszögöles kertben , ami különben körbe van kerítve.A veszettség elleni oltást türte, de aztán az orvosnak nekiesett volna.Na ez nem semmi.Egy hét alatt a két kuvasz jóbarátja lett, és mintha velünk élte volna az egész életét.A fogát valószinű alul a volt gazdája kiütötte, meg kitudja mi történt vele.Már tudja itt senki nem bánthatja.Élelmes kutyus, azóta már többször megjártuk a Budapest , és Madaras közötti távolságot, Ő felakar szállni egyedül a vonatra, fegyelmezetten viselkedik, a mozgólépcsön , a buszon, és sorolhatnám. Ő megmutatta mit tud.Rám néz , és kéri hogy segítsek ha nem megy egyedül neki valami.Őt elhagyni se tudnánk tudja az utvonalakat, nem téveszti a gazdit szem elől.Hát mesélhetnék róla estig.Megérdemli a szép idős kort.Sajnálhatja a volt gazdája egy ilyen kutyust eldobott, de nyoma sincs annak , hogy vágyakoozást látnék valahova vissza a régi életébe............
Elküldöm ide is, hiszen ez a "történetek" fórumtéma...
Egy rövidke, de nagyon megható történet azoknak, akik nem felelősségteljesen vesznek magukhoz kutyát...
És mindazoknak, akik inkább elfordulnak az úton...
Hiszem,hogy az állatok így éreznek,csak nem tudják elmondani nekünk :
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem,egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani,ha odamentem egy simogatásért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam,végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána,de mire visszaértem Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,labdával a számban. Az autósok dudáltak,de volt olyan is,aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére,mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni,de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam,sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam,biztos voltam benne,hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem,ugattam,senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki,nem törődve a vérrel és a sárral,betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz,amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám,aki 15perce ismert,nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat,hogy megnyaljam a kezét,hogy azt tudjam neki mondani;"Köszönöm".
Aztán elaludtam,az utolsó dolog,amit hallottam,gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek,nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit,még mindig élhetnék...
Stella!
Ez volt a másik történet, emit el akartam küldeni !
(azon kívül, amit a közmondásoknál olvastál Te is! )
Jó, hogy idekerült ! mopszpussz érte !
Július hetedikén egy szép nyári vasárnapon világra jöttem.
Vinnyogtam,nyüszítettem, anyám emlőit kerestem.
Barna-fehér szőrgombócok a testvéreim mellettem
később anyám mondta, Boxer kölyök lettem.
Eleinte nem láttam semmit, csak szoptam és aludtam.
Mindig a hátsó, nagyobb cicikért harcoltam.
Egyszercsak megláttam a napvilágot, később anyámat,
a tesókat, a kutyaházat.
Egyre erősebb lettem, az akadályokat leküzdve már az
udvarra is kimerészkedtem.
Anyám nagy örömére hatan, hat felé futottunk.
Megszagoltam, megrágtam mindent, cipőt, füvet, bokrot, fát, virágot,
így ismerve meg jobban a körülöttem lévő világot.
Sokat játszottam, futkároztam, anyám fülét téptem,
nem hagyott békén soha az öt testvérem.
Megtanultam enni, inni és hipp-hopp hat hetes lettem
amikor egy este a boxhoz furcsa idegenek érkeztek.
Nézegettek minket, fogdoztak, vizsgálgattak, kérdezték van-e kukim
aztán picit egyedül hagytak.
Figyelték minden mozdulatom, hogy most mit csinálok?
Na gondoltam rendezek én nektek olyan műsort, hogy
tátva marad a szátok!
Mindent beleadtam, a testvéreimet, csíptem, rugtam haraptam
még az idegenek nadrágját is jól megrángattam.
Felemeltek és simogattak, az arcukhoz tettek
gondoltam ez nagyon jó, de most már mehettek.
Elindultak, de én a kezükben maradtam, anyám oda futott
tegyenek le....ő ezt nem hagyhatja!
Az idegen mondott neki valamit, majd megsimogatta
a gazdim a fejemet cirógatta, beszélt hozzám, de néha elcsuklott a hangja.
Aztán valami berregőbe tettek, és nagyon de nagyon siettek.
Megérkeztünk egy másik házba, az idegen emberek otthonába.
Kicsit féltem, de ők nyugtattgattak, becézgettek, sokat simogattak.
Egyszer csak kutyaszagot érzek, gondoltam jajj de jó anyám eljött értem!
De nem a mutter volt, csak Stella a csajom, azóta anyámat vele pótolgatom.
Már újra jól érzem magam, megismertem az új helyem
és azóta már megtanultam, hogy BASA lett a nevem.
Ez a történet szorosan az előzőhöz vág:
"Kedves Anyu és Apu!
Meguntatok, és elvittetek a menhelyre.Túlzsúfolt volt, és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az én alig használt pórázomat, amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levetette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány-hídon. Lehet,hogy még otthon lehetnék,ha nem rágom szét a cipődet. Nem tudtam,mi az, csak annyit,hogy bőr, és ott van a padlón. Csak játszottam. Lehet,hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam, csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna, hogy hogyan kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál.Lehet,hogy még otthon lennék,ha nem viszek be bolhákat a lakásba. Bolhaírtó nélkül nem tudok megszabadulni tőlük azután, hogy napokig kint hagysz az udvaron. Lehet,hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, "ijedt vagyok"," magányos vagyok", "itt vagyok", "a legjobb barátod akarok lenni". Lehet, hogy még otthon lennék, ha felvidítalak?Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet,hogy még otthon lennék, ha szántál volna időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni. Az első hét után már nem törődtél velem, de az összes időmet arra szántam, hogy VÁRJAK RÁD!
Ma meghaltam.
Szeretettel:kiskutyátok "
Egy kidobott kutya gondolatai.
"Csak nézem a csillagos eget, és rád gondolok. Olyan tisztán látlak magam előtt, mintha itt lennél velem pedig te messze vagy.
Emlékszem, mikor először megláttalak, és te csillogó szemmel magadhoz ölelve azt suttogtad, hogy soha nem válunk el egymástól.
Hittem neked! De miért is kételkedtem volna, hisz haza vittél, etettél, játszottál velem és szerettél. Legalábbis te mindig ezt mondtad, mikor lágyan megsimogattál.
Olyan boldog voltam, olyan elégedett, és tudom, hogy te is így éreztél. A közös kirándulások, a szertelen játszadozás, az együtt átélt pillanatok, amiknek te is úgy örültél
És én mindig hűséges voltam hozzád. Követtelek és megtettem mindent, amire kértél.
De egyszer csak valami megváltozott. Nem mutattad, nem is mondtál semmit, de én éreztem.
Aztán egyik nap, kocsikázni vittél, nagyon messzire. Olyan messze, ahol még sosem jártunk. Mikor megálltál, kinyitottad az ajtót, kilöktél, és azt mondtad:
- Menj!
- Menjek? De merre? Hová? És te mit csinálsz? Elmész? Itt hagysz?- Már csak a távolodó autód fényeit láttam, aztán eltűntél.
Egyedül voltam, és csak ültem a fűben és vártam, hogy vissza gyere értem. Eső, szél, kánikula, vihar sem tántoríthatott el arról a helyről, hogy megtalálj, ha mégis értem jönnél.
Vártam, nagyon sokáig vártam. Teltek napok, hetek és tudtam, ha más elvinne, az sem kéne, csak te kellenél.
Fázom, és nagyon éhes vagyok. Ahová csak megyek, elzavarnak, ütnek, és belém rúgnak
-Soha nem válunk el! -mondtad mindig. De akkor miért zavartál el?
Most is itt fekszem az út szélén fáradtan, szomorúan és rád gondolok, téged várlak.
Érzem, lassan elhagy az erőm, már alig tudok lélegezni is. Lepereg előttem minden, amit közösen csináltunk és olyan, mintha mintha a hangodat hallanám -pedig tudom, hogy ez csak a képzeletem- de megpróbálom még utoljára felemelni a fejem hátha láthatlak még"
Mindig gondolj arra amikor egy édes kutyakölyköt magadhoz veszel,hogy egyszer nagy lesz, egyszer öreg is lesz, esetleg beteg is. De hidd el a kutyádnak mindez nem számít, csak Veled lehessen, és Te mindig mellette legyél........!!!
Erről készült egy film is, nagyon tetszett többször is megnéztem
1925 januárjában a nyugat-alaszkai Nome városában kezdődő diftériajárvány jelei mutatkoztak. A tél kellős közepén az oltóanyag odaszállításának egyetlen lehetséges módja a kutyaszán volt. Húsz hajtó és mintegy százötven kutya öt és fél nap alatt teljesítette a Nenana és Nome közötti 1085 kilométeres távot. A szérumfutás résztvevőinek hősiessége a korabeli sajtó és rádió egyik fő témája volt. A médiavisszhang jelentősen hozzájárult a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampányhoz. Az utolsó szakasz egységének vezérkutyája, Balto a New York-i Central Parkban kapott szobrot.
Kedves Stella! Ez nagyon szép! A kutya valóban gyógyír a lélekre. Ezért vagyunk mi az ember legjobb barátja...
Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki szeretettel várja a többi történetet, saját élményeiteket!
Mit csináltatok amikor a gazdi szomorú volt?
Jöhet vicces sztori is!
Üdv mindenkinek!
Stella, Skipy - olyan szívet facsaró történeteket irtatot le, hogy megszakad a szívem, most megyek és kisírom magam a gazdimmal.
Bocsánat!
(Gondolat Kiadó 1991 Budapest)
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, ha még be lehet szerezni. A magyarországi vakvezető kutya képzés egyik alapítója írta. A könyv a hihetetlen emberi akaratról, életigenlésről és nem utolsó sorban ember és kutya csodálatos kapcsolatáról szól. Hiszen egy vakvezető kutya és a gazdája között olyan kapcsolat lehet amit mi "átlagos" kutyások el sem tudunk képzelni.
Igaz történet egy vak embertől aki elvesztette a feleségét.
Amíg a kórházban feküdt, és látogattam, Triton a bernáthegyi vakvezető kutyám már az ajtóban megállított. Értettlenül nézett rám:hogyhogy egyedül jöttem haza?Hiszen ha nem ővele, akkor az "anyjával" szoktam menni,jönni.De ahogy rendre csak egyedül tértem haza, leszokott arról, hogy kint keresse. Rajtam kereste. Elém állt,végtelen gonddal végigszagolta a kezemet, nadrágomat, mindazokat a felületeket, amelyek a gazdaasszonyához, vagy az ágyhoz érhettek. Látszott rajta a tanácstalanság: "A szaga itt van,érzem, akkor ő miért nincs?" Bement a szobákba körüljárta, nem jött-e be a tudtán kívül. Aztán szomorú csalódottsággal dobta le magát a helyére.Letérdeltem mellé, megvakargattam a füle tövét, végigsimogattam az okos fejét, de nem tudtam szólni hozzá, mert gombóc volt a torkomban, és könnyek a szememben. S ez a drága jószág felült, fejét a vállamra hajtotta, mintha érezte volna, nagyon kell a gazdájának a szeretet!
Mikor meghalt a feleségem, Triton kint feküdt a kezelőszoba előterében. Az asztalra borultam, s ő az ölembe fektette a fejét. Nem nyalt meg, nem adott semmi hangot. De néma mozdulatlansága , ahogy szoborként mellettem állt, mindennél beszédesebb volt. Éreztette velem, hogy megérti a fájdalmamat, s ez a kitartó mozdulatlanság azt jelenti: ő itt van, rá számíthatok! Bizony a krízisen Triton jelenléte segített át, nélküle sokkal, de sokkal nehezebben sikerül átvészelnem a kezdeti időket. Minden keserűség, fájdalom, kilátástalanság mellett ő ébresztett rá......
Nekünk élni kell tennünk kell a dolgunkat. Neki például enni kell, sétálni akar, törődést, gondozást vár-és joggal. Íme, maradt egy társam aki reményt ébreszt bennem a reménytelenségben.
"Dum spiro,spero!" (Míg élek, remélek!)
Ezt a részletet Rithnovszky János, A fény túlsó oldalán című könyvéből idéztem szabadon. Ajánlom mindenkinek! (Gondola kiadó 1991)
..........vauuuuuuuuuu.....ez most sziven ütött..........köszönjük Spiky
Bizonyára mindannyiótoknak vannak élményei...megható vagy éppen vicces történetei. A napokban én már leírtam egyet az egyik jó barátom által kezdeményezett témánál. A visszajelések azt engedték láttatni, hogy többen meghatódtak és jó érzéssel töltötte el a szíveket. Szeretném, ha ezt megosztanánk egymással.
A történet a következő volt:
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!
Tanulsága:
A pénzért vett szeretet egy fabatkát sem ér. Az igaz szeretet nem kérkedik, elfogad mindenkit a maga valóságában.
A fórumokhoz csak blöki.hu tagok szólhatnak hozzá!
A fórumokhoz történő hozzászólással elfogadod a fórumszabályzatot.
Királyvári bejelentkezett a blökire
1 napja
Mütyürke bejelentkezett a blökire
1 napja
horvatbobe bejelentkezett a blökire
2 napja
Nitacyca bejelentkezett a blökire
2024. April 15.
Nitacyca bejelentkezett a blökire
2024. April 15.
feriburkusbalufrici bejelentkezett a blökire
2024. April 14.
Orgonáskerty bejelentkezett a blökire
2024. April 14.
gombika bejelentkezett a blökire
2024. April 14.
