Írta Anett-gazdi gazdi (Arany), 2011. July 03. 09:41:25 #16433

Ma egy éve....

A cím most egy szomorú dolgot jelöl, barátaim!
Tudjátok, Gazdinak előttem volt egy kicsiny tacskó kutyusa, Pindúr. Én még ismertem, de sajnos Beatus már nem.
Csak nagyon öreg korában ismertem meg, amikor már csak feküdt, és szinte alig mozgott. Nagyon szerettem volna vele játszani, de sajnos nem lehetett. Pindúr mindig kedvesen viselkedett mindenkivel, még a macskát is oda engedte maga mellé. Aztán egyszer csak azt vettük észre a Gazdival eggyik reggel, hogy Pindúr nem jön reggelizni. Odamentünk a kosárkájához, ahol a kis kutya élettelenül feküdt.
Emlékeszem, Gazdit akkor láttam elősször - és utoljára-sírni.
Miután összeszedte magát, eltemettük Pindurt, és egy kis virágot ültettünk a sírjára - ami azóta is megvan.
Gazdi egy hét után má-már összeszedte magát, és akkor mondott nekem valamit, amit egy híres írótól, Konrad Lorez-től idézett:

És ha kutyám mindannyiszor, amikor csendes, vízparti ösvényeken, poros országutakon vagy a nagyváros aszfaltján nyomon követ, összes érzékével arra ügyelve, hogy el ne veszítsen,
akkor ő minden kutya - az első hozzánk szegődött farkastól
kezdve ahány csak valaha is gazdája nyomában poroszkált -, a
felmérhetetlen mennyiségű hűség és szeretet!

Tehát én vagyok Pindur IS! Erre nagyon büszke voltam, és vagyok ma is.
És a végére a Gzadi másik kedvenc idézete:

Ifjú szerelmeim sorra feledni tudtam.
De látom még ma is a harmat-este útban,
ahogy hűséges vadászkutyám a fény felé szalad.
(Francis Jammes)

Csak ennyit szerettem volna, megemlékezni Gazdi legelső kutyájáról, sziasztok