Írta czeglediferi gazdi (Pancika), 2009. July 17. 18:55:30 #1009

Tinka emlékére! Anya búcsúja

Kis szőke szőrcsomóként látta meg a napvilágot 1992 tavaszán az én kis Tinikém. Az első pillanatban egymásba szerettünk. Szép volt és édesen rosszcsont . Ahogy cseperedett mindíg jött elém boldogan hogy szeretgetőzzünk egy kicsit, de egyszercsak azt vettem észre, hogy a hátsó lábai valahogy nem igazán úgy működnek ahogy kellene. Mindíg szétcsúsztak. Elvittem az állatorvoshoz, hogy nézze meg mi lehet a baj, mire Ő fejcsóválva közölte, hogy ebből sajnos nem lesz felnőtt kutya, ( szerencsére tévedett, mert győnyörű kutya lett belőle ) de azért adott egy injekciót neki. Nagyon elszomorodtam, de bizakodtam. Teltek múltak a hónapok, egyre közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg, mikor újra beteg lett, nem tudott nyelni, sem enni , inni is csak úgy , hogy cumisüvegből itattam óránként hogy nehogy kiszáradjon ,ez így ment három napig. Majd hál'Istennek helyre jött. Remek barátnőmmé vált teljesen összenőttünk az évek során. Ismertük egymás gondolatát mozdulatát, ott volt mellettem mindíg, ha főztem vagy bármi mást csináltam. Odabújt hozzám átölte a nyakamat és három ( de mindíg 3) pihe puha puszit adott az orrom hegyére amikor látta hogy kicsit is szomorkás vagyok. Mindíg mellettem állt és vigyázott rám. Ha nem voltam otthon akkor Ő mindíg a kapunál állva várt ha esett ha fújt rendületlenűl. Szegénykém sokszor bőrig ázott mire hazaértem pedig lett volna hely ahová elhúzódjon, de nem tette. Ő várt. Senki másra nem hallgatott csak rám, bennem bízott mikor a doktorbácsihoz mentük is, szurira. Ha ott voltam mellette megnyugodott. Igazi őszinte és mély barátság alakult ki kettőnk között. Nagyon kedves és barátságos kutyus volt de csak azzal akit Ő elismert annak. Soha nem bántott volna pedig igen érzékeny és sértődékeny volt, pl. ha a lábára léptem véletlenül gyorsan meg kereste a Csöpikét vagy a Mütyiszt akiket nem annyira kedvelt inkább csak eltűrt és rajtuk torolta meg az őt ért sérelmet. Igazából nem nagyon kedvelte a kutyákat viszont a macskákért nagyon odáig volt. Azokat óvta istápota és szerette.Majd 10 évesen jött a nagy "szerelme" megszületett Mütyiszkének a kiskutyája akit Pankának neveztünk el. Nos a Tinikém egyből beleszeretett és elvette a mütyisztől és Ő nevelte fel. Elválaszthatatlanok lettek egymástól minden lépést együtt tettek Pancika csinálhatott bármit a Tinikével soha nem haragudott meg rá. Gyermekeként szerette. Éltünk együtt nagy szeretetben aztán egyszercsak egy daganat nőtt a Tinike lábára, amit megpróbált eltitkolni mégpedig úgy hogy nem akarta megmutatni, ha feküdt akkor úgy tette a lábat hogy a daganat ne látszódjon, de nem sikerült titkolóznia észrevettem és elvittem orvoshoz. Mire a doki megvizsgálta és megállapitotta hogy valószínűleg jó indulatú a daganat de ne műtsük meg mert akkor szétterjedhetnek az egész testén a daganatok ha véletlenül be kerül a vérébe és akkor csak felgyorsulhatnak az események. Igy aztán nem műttetük meg. Teltek múltak az évek a Tinkácskám megöregedett de lelkileg mindíg az az életvidám kölyök maradt az utolsó percig és jó színésznő. Mivel soha nem mutatta ki hogy fáj valamilye mindíg én vettem észre hogy valami nem stimmel. Soha nem akart fájdalmat okozni nekem ezért mindíg minden fájdalmat elakart titkolni szerencsére ez nem sikerült neki. mert ismertem annyira hogy észrevegyek minden apró változást és jelet. Idős korára már sokat aludt, megromlott a látása is és a hallása sem volt már a régi. De azért még mindíg kikisért amikor mentem dolgozni és elébem jött mikor hazaértem. Így történt ez ( 2008. 03. 19-én is ) az utolsó napon is reggel felkelt kijött velem pisilni és megvárta hogy elmenjek. Nem látszott semmi gond minden ugyanúgy zajlott mint máskor. Majd miután elmentem rá 1 órára rosszul lett, már nem bírt bejönni csak feküdt kinn és várt. Este mire hazaértem már nem volt eszméleténél csak vonyított fájdalmában , de hazavárt ,az állatorvos szerint már nem érzékelt de én tudom ,hogy tudta azt hogy ott vagyok mellette és érezte azt hogy megsimogatom, megpuszilgatom mert akkor szemmel láthatóan enyhültek a fájdalmai . Tudom hogy mindíg hitt és bízott bennem mert mi kiálltunk egymás melett és őszintén szerettük egymást. Csodálatos 16 évet tudhattunk magunk mögött, és köszönöm a sorsnak, hogy ezzel a gyönyörű 16 évvel megajádékozott. A Tinka egy igaz barát egy hű társ ki bizni és szeretni tudott egy egész életen át. Elköszöntem tőle, de soha nem éreztem még ehhez fogható fájdalmat. Már egy éve hogy testileg nincs velem de a szívemben ugyanúgy él tovább amíg élek .