Írta ÉvaésNégylábúi gazdi (Hedvig emlékére), 2012. January 19. 21:13:55 #19483

Mamiékhoz kerülésem története

Sziasztok!
Pótolom gazdihoz kerülésem történetét.
Az előzményekre már nem nagyon emlékszem, de azt tudom, hogy 10 éves voltam, amikor előző gazdikámtól elkerültem, aztán addig vertek, amíg mozogni tudtam. Végül kikötöttem télen, hóban jégben, fagyban egy telken. Sokáig voltam ott. A hátam közepe már csupasz volt, mert belegabalyodtam valamilyen bokorba. Apró kemény szúrós valamik ragadtak a hajamba. Nagyon fáztam, büdös voltam, és éhes. Teljesen el voltam keseredve. Egyszer csak jöttek, elvittek valahová, azután két nő, akinek sötétkék ruhája volt, nagy-nagy popófejű kutya volt a ruhájukra festve, meg az, hogy NOÉ Állatotthon, beraktak egy autóba, és elvittek. Szeretgettek, dédelgettek, mondták, hogy jó helyre megyek, és majd keresnek nekem gazdit, addig ott leszek. Én sírtam, karmoltam, haraptam. Nagyon féltem. Egyszer megálltak, bementünk egy házba.
Akkori ideigleneseim nyitottak ajtót, és rögtön jött egy nagyon-nagyon öreg kutya a Pici, aki inkább csak totyogott, meg macskák. Visítottam, haraptam, karmoltam. Nagyon féltem. Ideiglenes mamim mondta, hogy nagyon aranyos vagyok, de nagyon büdös, fürdés, és beraktak a kádba. Megfürdettek, rendbe tették a bundámat, adtak enni. A többiek kíváncsian figyeltek. Pici odatotyogott hozzám, megszaglászott, én hiába kiabáltam, szótlanul gazdáira nézett, és a helyére ment. Csak akkor jött elő, amikor a macskák lopni akartak a kajámból, és én sírni kezdtem. Elkergette őket. Végül már a macskák sem foglalkoztak velem. Mamiék azt mondták, hogy majd meglátom milyen jó sorom lesz, és keresnek majd nekem gazdit, aki nagyon fog szeretni.
Telt-múlt az idő, egyszer csak jött ideiglenesem lánya (rajta mindig ez a sötétkék NOÉ feliratos ruha volt), Félix-szel, és hoztak egy ici-pici cicát. Nagyon sovány és beteg volt. Bambinak nevezték el. Tőle nem féltem, ő lett a barátom. Pici már egy idő után fel sem tudott kelni. Mamiék forgatták, kenegették a felfekvéseit, naponta vitték infúzióra. Egyszer csak láttam, hogy mindenki nagyon szomorú. Apa lement a kertbe, egy dobozzal a kezében, anya pedig sírt. Ölébe vett, zokogva szorította a nyakam és mondta, hogy Pici elment. Átment a szivárványhídon, és már nem jön vissza. Menjünk le a kertbe, búcsúzzunk el tőle. A macskák is lejöttek. Akkor tudtam meg, hogy a dobozban Pici volt, és apa a kertben temette el a többi, már elment, cica és kutya mellé.Telt múlt az idő, egyre jobban jól éreztem magam, de féltem, hogy ha találnak nekem gazdit, akkor hova megyek, mi lesz velem, és nem értettem, hogy miért kell majd innen elmennem. Egyszer csak jött megint a kék ruhában a Mami lánya, akinek a ruhájára a popófejű kutya volt rajzolva, és anya meg apa aláírtak egy papírt. Nagyon féltem, hogy el kell mennem, de azt mondták, hogy ezután a nevem Hedvig lesz, és itt fogok lakni. Új név, új élet. Úgy volt, hogy Terroristának (akit Félix talált, az ici-pici sovány beteg cica, akiakkora Bambi nevet kapta) is keresnek gazdit, de én csak vele tudtam játszani, és pár napra elveszett, és nagyon szomorú voltam, ezért ő is maradt. Így most öten vagyunk. Négy macska, meg én. Anyáék már Hisztis Mirtillnek akarnak nevezni, mert mindenem fáj, még a hajam is, és állandóan sírok, meg visítok. Jó, bevallom hisztis is vagyok, de valami porckorong-sérv betegségem van, amit ilyen idősen nem mernek megműteni. Sokszor éjjel is sírok, pedig mindig visznek doki bácsihoz, kapok orvosságokat a fulladásomra is, meg a fájdalmaimra is. Olyankor kapok egy puszit, és alhatok az ágyban anyáékkal (bár majdnem minden éjjel ott alszom) . Leginkább alhatunk, mert mikor én anyáék mellé fekszem az ágyba, akkor jönnek a macskák is. Olyan jó. Anya azt mondja, december 13.-án kerültem hozzájuk, úgyhogy nekem a 13 szerencsés szám. Terrorista januárban jött. Pici pedig februárban meghalt. Senkinek nem kívánok jobb életet, mint ami nekem van.Öreg koromra ismét boldog vagyok, nagy, szerető családban élek és már tudom, hogy innen nem kell elmennem sehova!