Írta Nadlernékissandrea gazdi (Pracli cica), 2010. January 25. 10:52:15 #5106

Harag

Látjátok, milyen nagyszerű lények vagyunk! Nem tudunk haragudni! Képzeljétek, gazdám ezt a "nagy felfedezést" tette mostanában - pedig nem én vagyok az első állatkája. De mi háziállatok nem ilyen szívből vagyunk összerakva. Nem ismerjük a haragot.
Sokszor előfordul, hogy nagyon nem bírok magammal és a gazdimnak elfogy a türelme, kikapok tőle, megszid - de érzem, hogy süt belőle a harag. Nagyon dühös tud lenni rám! Olyankor van, hogy megrázza a bundámat, kiabál velem, aztán lerak a földre (vagy betesz a hordozó ládámba - ettől függetlenül nem utálom azt, mert szoktam benne aludni). Eltelik egy kis idő és én odamegyek hozzá, mintha mi sem történt volna, bekéredzkedek az ölébe, vagy simogatást kérek, mert nem tudok haragudni rá. Ő sokszor még szikrázik a méregtől, érzem benne a feszültséget - van, hogy órák után is. Előfordul, hogy nem hajlandó észrevenni - még csak szóba sem áll velem. De én megyek, mert egyszerűen csak szeretem őt és tanultam a történtekből. Neki nagyon nehéz eldobni azt a haragot... az emberek képesek úgy leélni az életüket, hogy hordozzák ezeket a düh-gombócokat a szívükben és képtelenek elhajítani azt. Mi pedig képtelenek vagyunk haragudni rájuk, mert ők a mi gazdáink. Aztán csodálkoznak, hogy súlyok vannak rajtuk, és hogy egy idő után betegek lesznek. Persze, a harag-méreg-gombócoktól... Vegyenek rólunk példát! Mi nem hordunk magunkban ilyeneket: szabadok és boldogok vagyunk! Örülünk az életnek! Talán ezért is vagyunk háziállatok, hogy ezt megtanulják tőlünk - ne menjen le a nap az ő haragukkal. Mi nem tudunk haragudni...