Írta Nagymarjanka gazdi (Öcsi emlékére), 2017. October 17. 09:28:49 #25286

Öcsi, a harcos macska

Valahogy úgy gondoltam, hogy Öcsi mindig élni fog, nem fog megöregedni, nem lesz beteg, mert ő egy igazi harcos.

16 év, ennyit töltöttünk együtt és meg kell mondanom, hogy cseppet sem volt mellette unalmas az élet. Uralkodó volt, ízig-vérig macska, akit csak szolgálni lehetett, de cserébe ugyanakkor nagy-nagy szeretetet is tudott adni.

De Öcsi mégis beteg lett és bár nagyon küzdött, el kellett engednem, mert nem akartam, hogy életének utolsó napjait szenvedésben és fájdalomban élje le. Ereje napról napra fogyott, már ne bújt oda hozzám, nem dörgölte puha pofiját a fejemhez, ha valamit nagyon akart. Nem nyávogott fel hajnalban, ha éhes lett, nem törődve azzal, hogy még bőven aludhattam volna. Nem fogadta el kedvenc csemegéjét és kereste a lakás sötét zugait, ezzel is jelezve, hogy itt az idő. Nem "beszélt" folyamatosan, már nem dorombolt, ha megsimogattam, csak nézett nagy szemeivel rám és várt.
Tudtam, hogy nekem kell döntenem, még akkor is, ha közben a szívem szakad meg, ez a élet már nem volt méltó az én örökmozgó bársonytalpú királyfimhoz.

Az utolsó percig fogtam a mancsát, remélem érezte, amíg érezhetett.

Nagy csend és üresség maradt utána és ezt nemcsak én érzem, hanem Sára és Pracli a két cicatárs is. Orrocskájukkal finoman szaglászva kutatnak utána, bekukkantanak kedvenc pihenőhelyeire és közben kérdőn néznek rám, nem értik hova tűnt el.

Én tudom, de még én sem nem fogom fel!

Hiányozni fog a szemrehányó nyávogása is, amivel mindig fogadott az ajtóban amikor hazaértem, azt reklamálva, hogy hol voltam olyan sokáig és különben is éhes, kaját azonnal.

kommentek száma:12tovább