Írta ketlin gazdi (SÁBA BUCI), 2009. October 10. 21:38:09 #2525

SÁBA BUCI: ELFELEJTETT EMLÉKEIM...5.rész

5. rész
Ott állt az ember a közért bejárata előtt és várta, hogy most mi fog történni. Soha nem nyúlt hozzám senki, csak akkor amikor a gazdiék is ott voltak, mert nem is volt rá lehetőség, hiszen én nem jártam egyedül sehová. Most is azért indultam el otthonról, mert nem tudok nélkülük meglenni, nem bírom ki azt az időt amíg haza nem érnek. Nagyon rossz egyedül, a cicák sem vigasztalnak már, nem tudnak felvidítani és megnyugtatni. Csak a gazdikáék mellett érzem jól magam. Akkor vagyok biztonságban, ha ők velem vannak. Nem tudom miért van ez, soha nem éreztem azelőtt. Mindig bátor voltam, aki az oroszlánnal is megküzd ha kell. Öregszem, nem vagyok már fiatal . Emberi számítás szerint 78 éves ,a második kölyökkor.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy féltem, csak nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Felemeltem a fejem és peckesen, lassú léptekkel megközelítettem. Mindenki kikerült, megfordult aki háttal állt nekem és engem figyeltek. Már a lábai előtt álltam, amikor lehajolt és a kezével felém nyúlt és az orrom elé dugta. Megszagoltam és a szag amit éreztem ismerős volt. Tudom, hogy volt már nálunk, a gazdi beengedte. Akit a gazdi beengedett, arra én már mindig emlékeztem, soha nem felejtettem el a szagát.
-Hát te mit keresel itt SÁBA? -kérdezte. Hol van a gazdikád?
Körülnézett és mivel nem látott senkit azt mondta üljek le és várjak, nehogy elmenjek valahová.
Megértettem a szavait,- főleg azt, hogy ülj le, meg gazdika- ezért szó nélkül azt tettem amit mondott, és ott ültem mozdulatlanul ahol mutatta. Boldog voltam, mert biztos voltam benne, ő tudja, hol vannak?
Telt az idő és nem történt semmi, az ablaküveghez nyomtam az orromat és lestem a bent lévő kétlábúakat, talán meglátom az én édes gazdimat. Nem láttam bent az ismerős alakot, ezért megfordultam és rámeredtem az útra, éreztem, hogy most már csak arról érkezhetnek.
Minden piros autónál hevesebben dobogott a szívem, és mikor az autó közeledett fölugrottam és rohanni kezdtem feléjük. Az autó tovább hajtott, vagy nem ők szálltak ki belőle. Nagyon sok idő telt el. Sokan kérdezték tőlem: -SÁBA, Te még mindig itt vagy? Már reggel óta itt ülsz és vársz, miért nem mész haza?- Várod a gazdiékat?
Már nagyon fáradt voltam. Éhes is meg szomjas is. De nem bántam semmit, így hamarabb fogok velük találkozni mintha otthon várnék rájuk. Egyszer csak jött az a kétlábú és hozott a kezében valami húsfélét....