‹‹‹ vissza SÁBA BUCI adatlapjához
Hogy került ide?- kérdezte a GAZDI és remegő lábakkal a kis DOKI felé indult. A GAZDA sem értette a látottakat, a kis kölyök kutya jelenlétét. SÁBA összeszorult szívvel és torokkal állt mellettük, figyelt minden rezzenést.
- Ő az enyém az én kis fiam és BESSZYÉ, - mondta hangosan ,mintha azt remélte volna hogy drága gazdái megértik szavát. Szorosan a GAZDI lába mellett, ő is követte lépteit. Meglepődve látta, hogy a kis kölyök nem szalad, nem fut el a felé közeledő ember elől. A gazdi lehajolt és felé nyújtotta kezét. A kis vakarcs kinyújtotta nyakát és megszagolta az elé tartott kezet. Megnyugodott, érezte rajta apja szagát, illatát, ezért nem húzta el testét. SÁBA feszülten figyelte az eseményeket. A GAZDI fölemelte, és magához ölelte a kis csöppséget. Szeméből ömlöttek könnyei.
-Ez nem lehet igaz, ezt el sem hiszem, ez a kis kutya, teljesen olyan mint a mi SÁBA BUCINK volt,mintha őt látnám viszont.
A GAZDA is közelebb lépett és -csöndesen, elfúló hangon mondta- igen valóban olyan, olyan kis
SÁBA,- BUCI ,- BUBO-DOKI ,- ahogyan mindig becéztük őt.
-Hidd el ez nem lehet véletlen szorította magához zokogva a kicsiny kutyát, ezt ő hozta nekem, nekünk adta, hogy ne legyünk egyedül és el tudjuk engedni őt!
- Gondolod? - kérdezte a gazda?
- Nem gondolom, TUDOM, ÉRZEM!
SÁBA, boldogságában odabujt mindkét gadijához és hálásan súgta nekik, mintha hallották volna szavait:-
igen Nektek hoztuk a Földre, ő benne élő szív dobog! Élnie kell, s ahol gyönyörű élete lehet, csak Ti lehettek, azt kapja majd amit én kaptam Tőletek .
Ti nem tudtok nem szeretni , s ő a fiam, ebből a szeretetből neki is részesülnie kell !
A két gazdi egymásra nézett- magukhoz szorítva a kicsiny jövevényt- egyszerre kérdezték: -mi legyen a neve?: - SÁBA BUCI nem lehet többé, ő csak egy volt és lesz amíg mi élünk, de lehet, DOKI , azzal egy kicsit továbbra is vele élünk.
SÁBA és BESSZY egymás könnyeit nyaldosva néztek vissza a börzsöny lankáira, s kerültek egyre távolabb a csodálatos földi világ emlékétől . Fájó szívvel, de mégis békében megnyugodva, a gazdik csodálatos emlékével és forró ölelésével tértek vissza a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA . VÉGE.
kommentek száma:17tovább
34.folytatás
Ahogy a házból kilépett, kicsi fia azonnal meglátta apját és rögtön hozzászaladt. Pár pillanat múlva BESSZY is megérkezett . SÁBÁRA nézett könnytől csillogó szemével,s megnyugodva látta kis DOKI jelenlétét. Újult erővel ,kavargó gondolatokkal a fejében, lépdelt BUCI oldalán. SÁBA váratlanul neki iramodott és kis kölykével a hátán, rohantak saját otthona felé.
A Börzsöny csodálatos hegyei, a kanyargós erdei utak, számára a hazai tájat jelentették. Megjárta egy párszor édes gazdáival, ismerte valamennyi hegycsúcsát. Rohantak, szaladtak a hegyoldalon, BESSZY nehezen tudta tartani az iramot. Egyre fáradtabban, többször lemaradva SÁBÁTÓL, próbálta követni őt.
BUCI nem érzett fáradságot, hajtotta a szíve, a vágya, a lelke, hogy végre, most már ő is boldog lehet még egyszer utoljára. Ismerte a házhoz vezető valamennyi erdei utat, s úgy döntött, nem megy a házak között,- hogy a kis DOKIT ne kelljen letennie,- hanem a hátán ültetve rohanhat vele hazáig.
A kert hátsó kerítéséhez értek, a fehér kis fa kapuhoz, ahol a gazdával minden áldott napon, erdei sétára indult. Összeszorított foggal, remegő lábakkal állt meg a kapu előtt.
BESSZY, lihegve oda lépett és leemelte hátáról a csöpp kiskutyát. Azonnal átléptek a kerítés kicsiny kapuján, a kölyök a lécek alatt préselte át pici testét.
SÁBA ránézett és elmosolyodott! Mintha magát látta volna, 15 évvel ezelőtt. Körülnézett, látta a csodálatos börzsönyi hegyeket, a mesés virágos kertet, a hatalmas fenyőket, a kis aranyhalas tavat, a gazdik imádott pihenő helyét.
Nem hitte, nem akarta elhinni, hogy újra e földet érezheti lába alatt.
DOKI, mit sem törődve apja ábrándos emlékével, azonnal a kert felfedezésére indult. Emlékeztette őt a mesés BIRODALOM látványára. SÁBA elindult a házhoz,a kerten keresztül lefelé.
Eszébe jutott NUSI a nyúl, az egyetlen, akiről valaha azt hitte, hogy elveheti imádott gazdija szeretetét. Nem volt büszke tettére. Bűnbocsánatot kapott a drága az édes gazditól, amiért egyetlen egyszer ,nem tudott úrrá lenni féltékenységén, s megbosszulta őt. Beleszédült az emlékek feltörő képébe, s gyorsan elhessegette fájó gondolatát.
Ment lefelé a kertben le a lépcsőkön az alsó udvar felé a házhoz, ahol drága gazdáit remélte.
Megtorpant hirtelen, mert látta csöppnyi fiát,- a felfedező DOKIT,- BOGI, VISZKÁSZ ÉS LÜTYŐ cica vette körül. Szimatolták, szagolgatták, kedvesen ismerkedtek a kis jövevénnyel. DOKI láthatóan nem félt, boldogan figyelte, élvezte a macskák társaságát. Akkora volt mint ők, nem volt félelmetes a közeledő barátkozás.
BOGI hirtelen elfordult, a váratlan vendég társaságától ,és SÁBA felé indult. Nem látott semmit, de elmondhatatlan érzés járta át szívét. SÁBA BUCI szemébe szórta pillantása szikrázó fényeit és remegve figyelte, a felé közeledő, legkedvesebb barátját. - Én vagyok, itt vagyok újra, drága kicsi barátom, -mondta bársonyos hangján. BOGI nem hitt a fülének
! - Az nem lehet ,, Te vagy ?-tényleg Te vagy, édes oltalmazóm! -kereste , figyelte a hang irányát, de nem látta őt sehol.
Ebben a pillanatban, nyílt a ház ajtaja és a mélyhangú kétlábú GAZDA lépett ki rajta.
Megállt és nem akart hinni a szemének. A Rá jellemző higgadt, nyugalommal , vissza fordult és visszaszólt az ajtón feleségének.
- Gyere csak Szívem,- mondta!- s a terasz ajtajában megjelent a GAZDI is.
SÁBA felkapta fejét és minden ízében remegett
-Istenem, itt vannak, újra, újra itt állnak előttem, mellettem, velem -s boldogságában olyat üvöltött, hogy a hegyek visszhangozták ordítását. Odarohant eléjük és először a GAZDI, majd a GAZDA szemébe nézett, beleszórva szikrázó pillantását mindkét szempárba, hogy érezhesse, újraaz imádott érintést.
Odabújt a GAZDA lábához , majd két lábra ágaskodott és vállára tette hatalmas mancsait.
Itt vagyok, itt vagyok újra,tudom Ti nem érezhettek engem,de én igen, újra még egyszer ölelhetlek csókolhatlak benneteket.
Azzal átdőlt két hátsó lábán állva a GAZDA mellett álló GAZDIHOZ és nem tudta visszafogni szívébe hasító fájdalmas érzését.
- Itt vagyok, itt vagyok Neked újra, ezért a pillanatért küzdöttem értetek,amióta el kellett hagynom Benneteket, lihegte a GAZDI nyakába. -Tudom, érzem a Te szíved megsúgja, hogy itt állok melletted, láthatatlanul is mindig mindenhol engem látsz. Nem tudsz elfeledni, nem akarsz elengedni engem, -mondta, s csókolta ölelte közben, imádott édes gazdiját. Egymásért éltünk, egymásnak szenteltük mind a hárman életünket, olyan szép volt és olyan gyönyörű ,amilyenről minden kutya álmodik.
Sírt, zokogott, ahogy egy kutya sírni és zokogni tud, teljes szívéből fájdalmasan de mégis boldogan.
Nem tudta lefejteni lábait drága GAZDIJÁRÓL, aki mintha szíven ütötték volna a látottaktól, szívéhez kapott. Ekkor újra érezte SÁBA az ismert kéz ölelését, átfonva vállát, nyakát. Szinte ájultan nyüszített édes gazdija karjaiban. Pár pillanattal később, engedett e kéz szorítása, és SÁBA is újra négy lábára ereszkedett... . folyt. a köv. blogban 35.
kommentek száma:11tovább
33. folytatás
SÁBA ,még egyszer visszanézett a világító ablak fényére, s búcsút intve drága fiának, rohanni kezdett újra, BESSZY és kis DOKIJA felé. Megállás nélkül tette meg az utat ismét, lelkét nehéz, de mégis boldog érzés járta át. BESSZY megtudva SÁBÁTÓL a történteket, hálával gondolt vissza a kis a BUBÓT megmentő emberre. Nem bánta, hogy milyen kínzó lelki fájdalmon kell túltennie önmagát, csak kicsiny kölyke boldog életét remélte. A jövőt , számára a földi élet jelentheti csupán, nem élhet a SZIVÁRVÁNY BIRODALOM , már élettelen bolygólyán!
Hárman indultak hát tovább, BESSZY lakhelye felé. Amint a ház közelébe értek, BESSZY nagyon izgatott lett. A kis DOKI apja hátán lovagolt, élvezettel nézte, figyelte, a számára csodálatos, új világot. SÁBA BUCI, egyetlen mozdulattal hátrafordult és foga közé fogva, a földre tette őt. BESSZY, egyre türelmetlenebb lett. Otthagyva SÁBÁT és kis DOKIT, azonnal átlépett a ház falán. Bement az előszobán át, kis gázdája szobájába. Lélegzet visszafojtva állt az ajtóban, mert meglátta, hogy az íróasztalánál,- háttal az ajtónak, - ült és olvasott. BESSZY már majdnem rosszul lett az izgalomtól. Nem lehet igaz, hogy itt van, itt állhat mellette,hogy láthatja őt újra!- fékezte gondolatainak robbanását.
Ebben a pillanatban, a nyitott előszoba ajtón keresztül, SÁBA és a kis DOKI lépett a helyiségbe. A kis kölyök, apja mögött szedte aprócska lábait. SÁBA megállt, DOKI mit sem törődve vele, lépegetett tovább, apja hasa alatt . Ekkor BESSZY kis gazdája ,hirtelen felállt a székről és hirtelen megfordult. Meglepődve meredt a kis kutyakölyökre. SÁBA ekkor, hirtelen a szemébe nézett és érezhetővé tette őt, BESSZYJE számára.
A kis DOKI, megijedt az ember láttán és amilyen gyorsan csak tehette,a bejárati ajtó felé rohant és kiszaladt elé. Ott talált egy kis faládát és azonnal mögé kuporodott. Még a lélegzetét is visszafolytotta, mozdulni sem mert. A gazdi kirohant utána, de a kis kölyöknek hűlt helyét találta. Szíve összeszorult és emlékei élesen tolultak agyába.
BESSZYT látta maga előtt újra, könnyes szemmel ,szobája felé indult. Leült a székre és gondolataival játszadozva, ölébe képzelte imádott kutyáját. BESSZY azonnal oda rohant és fejét drága gazdija térdére tette. Nem akarta hinni, hogy újra érezheti ezt az érzést, remegett minden porcikája. Tolta magát , furakodott közelebb, hogy minél többet, vihessen magával ebből a csodálatos érzésből.
Gazdája könnyes szemét becsukva,- emlékeiben ringatózva,- mosolygós arccal, érezni akarta újra imádott BESSZYJÉT. Kezét felemelte és mintha valóban érezte volna őt,kezével simogatni kezdte . Olyan hiteles volt számára az érzés, hogy nem akarta kinyitni szemét.
- Nagyon szerettelek drága kicsi kutyám, soha nem felejtelek és mindig szeretni foglak! - hallotta saját hangját vissza, s ez kizökkentette édes emlékéből.
-Én is, én is szerettelek,és szeretlek örökké! - mondta BESSZY,de a gazdi az ő szavát nem hallotta. -Bár tudhatnád, érezhetnéd,hogy itt vagyok veled, s azzal megölelte, megnyalintotta gazdája arcát, és pár másodpercig még egyszer , utoljára érezhette őt.
SÁBA összeszorult torokkal figyelte kedvese fájó búcsúzását , megfordult és fia keresésére indult. folyt köv.
kommentek száma:14tovább
32. folytatás
Te, és a MAMI itt maradtok, itt megvártok engem, amíg én visszamegyek és megpróbálom megkeresni a kis BUBÓKÁT! Nagyon messzire kerültünk mióta a vízbeesett, de meg kell találnom őt - mondta, és maga elé nézve,így folytatta - az ösztöneim azt súgják meg is találom !
Ezzel, elbúcsúzott BESSZYTŐL és kicsiny fiától s újból útnak eredt. -
Futás közben , akarva, akaratlan, az ismeretlen ember jelent meg szemei előtt. Az az ember, nem rossz ember, én éreztem, tudtam, hogy nem kell tőle félni ! - cikáztak gondolatai miközben rohant a part mentén ahogy lábai erővel bírták. -S a vízbe ugrott, igen, a vízbe ugrott, váratlanul,- velünk, illetve DOKIVAL nem is törődött, csak hirtelen átlépte őt és futott a korlát felé
Most értem csak ! -igen, oda futott, mert látta, hogy a kis BUBÓKA ....
Hiszen akkor, kimentette!.... biztosan, kimentette őt, és akkor...... .nem történt meg a legnagyobb szörnyűség!!! Forróság öntötte el testét az örömtől, teljesen meg volt győződve elmélete valódiságáról.
Még gyorsabban futott, hagyva maga mögött a kilométereket. Már legalább egy óra eltelt mióta elindult otthagyva BESSZYT és a kis DOKIT. Futás közben gondolatai folytonosan jártak, de le sem vette szemét, sem az elterülő vízről, sem az előtte feltáruló part egyetlen pontjáról sem. Nem tudta merre, hol keresse, csupán az ösztöne hajtotta. Még mindig éjszaka volt, de őt az nem zavarta, látása tökéletes volt mint ha fényes nappal lenne.
Hirtelen megtorpant. A part közelében egy magányos kis kunyhót vett észre. Ablakából fény szűrődött, a kémény füstölt. Rettenetesen fáradt volt, alig kapott levegőt. Először a kis házzal ellentéte irányba, a víz felé indult. Végig szaladt a part közvetlen közelében, orrát a földre szögezve.
Megállt, mélyen felszívta a már számára ismert szagot, és követni kezdte. Egyenesen a kunyhó ajtajáig ért. Megállt előtte, a szíve dobbanása majdnem szétverte a dobhártyáját.
-Hiszen csak be kell lépnem , keresztül az ajtón. -És akkor? Akkor az ember nem lát engem, de BUBÓKA, ha ott van, BUBÓKA ..azonnal felkiált!
Ellépett az ajtótól, és az ablak felé indult. Két lábát a párkányra tette és benézett a kivilágított helyiségbe. Szemével azonnal kicsiny kölykét kereste . - Miért nem megyek be? - járt a kérdés agyában továbbra is. -Miért nem lépek át a falon, miért tétovázom? -
Azonnal meglátta, ahogy a szoba közepén egy ágyon, az idegen ember fekszik. Karja átkötve, átázott a vértől, ahol BESSZY megharapta. A kályhában tűz lobogott, csönd volt mindenütt.
- De hol van BUBÓKA? -Istenem akkor hol van ő? -Mégsem mentette ki az én kicsi kölykömet?- s ebben a pillanatban észrevette , a férfi másik karjára kucorodva, édesen szuszogó, drága kicsi fiát. Az ember megmozdult, a kis BUBÓKA is rögtön felemelte fejét. Ránézett a férfi arcára és nyalogatni kezdte lecsukodó szemét.
SÁBA ,-mintha otthon lenne-, érezte , szájában a sós, langyos emberi bőr ízét, -hányszor tette ugyanezt ő is gazdájával.?
- Megtalálta, hát megtalálta BUBÓKA azt a boldogságot, amit ő is átélt az élete során. - Nincs jogom elvenni tőle, az embert kell szeretnie, szolgálnia ahhoz, hogy őt is szeressék. A puszta lényével, a kedvességével, a gazda iránti kifogyhatatlan ragaszkodásával. Nincs jogom elvenni tőle ezt a boldogságot!
Megnyugodva látom , csodálatos szép élete lesz, talán olyan szép mint nekem volt.
Nem tehetem !!!- modta ,most már magának félig hallhatóan. Összeszedte minden erejét, nyelvével megnyalintotta az ablak üvegét, mintha fiának és a választott gazdának küldte volna csókjait.
Vonyítani, üvölteni tudott volna, örömében és fájdalmában egyszerre. Örült, mert él drága kicsi kölyke, s megtalálta és kimentette az Ember, aki életét áldozta érte.!
S fájdalom, mert számukra nincs többé, nem láthatják soha, soha többé........... folyt köv.
kommentek száma:11tovább
31.folytatás
Legalább egy negyed óra eltelt, azóta ahogy SÁBA és BESSZY a kis kölyök eltűnését észre vette és kutatni kezdte a hajón. Miután csalhatatlan szimatuk által biztosra vették, hogy a kis BUBÓ folyóba esett, - az első őrületes fájdalmukat túlélve - azonnal cselekedtek. SÁBA és BESSZY, egymás könnyes szemébe nézve, rögtön tudták mi tévők legyenek.
A kis DOKIT, BUCI a nyakába ültette, aki félelmében kis mancsával és fogával szinte a húsába kapaszkodott . A következő pillanatban egymás tükörképeként, a suhanó hajóról a folyóba vetették magukat. SÁBA,gyűlölte a vizet , életében sem szívesen ment bele, már a hasáig érő vízbe sem. Most nem törődött vele úsztak mind a ketten ,kitartóan a folyó partja felé. A víz segítette őket , mert visszafelé kellett haladniuk, a folyás irányába. Több mint fél órán keresztül szelték a vizet, mire lélekszakadva a partra értek. Ázott bundájuk miatt, rettenetes súllyal a testükön, kellett megküzdeni a víz erejével. Kimerülten, félájultan vonszolták magukat a partra.
A kis DOKI rögtön lemászott apja nyakából ,s nyalogatni kezdte csukott szemeit.
-PAPA, PAPA -suttogta halkan. SÁBA nem mozdult. DOKI azonnal BESSZYHEZ , anyjához rohant , most őt kezdte élesztgetni, de hiába. Olyan fáradtak voltak, hogy ájultan feküdtek a folyó kietlen partján. DOKIT, a kis kutyakölyköt félelem fogta el. Keservesen sírni kezdett.
- Nem is tetszik nekem ez a világ! Itt mindig csak baj történik és olyan félelmetes -hüppögte. És a MAMI és a PAPA sem felel, mi lesz most velem, mit csináljak? -azzal újra anyjához hajolt és könny áztatta orrocskáját édes MAMIJÁHOZ dugta.
BESSZY megérezte a hideg nózikát és szemét azonnal kinyitotta. Két mellső lábán feltolta testét, miközben, sáros vizes lé csurgott le szőréből. A kis DOKI felkiáltott -MAMI, MAMIKÁM ! - nagyon féltem, én nem akarok itt maradni, én haza akarok menni!!!!! -zokogta. A PAPÁVAL , meg Veled ! -haza, haza akarok menni!!!.. rázkódott kicsiny válla a rettenetes sírástól.
SÁBA kinyitotta szemét, azt hitte álmodik. Nem is tudta, hirtelen hol van, mi lett vele?- de a hang élesen, fájdalmasan hasított fülébe. Édes kis fia sírása, zokogása, rettenetes fájdalommal töltötte el.
Azonnal észhez tért és oda vonszolta magát a síró kicsi DOKIHOZ. Nyalogatta fejét, pici pofiját, mindenhol ahol csak érte. - Nyugodj meg kicsi fiam, nem kell, félned!- nem csak rossz történik ebben a világban! Én hiszem, tudom, mert nekem csak jóban volt részem amíg éltem.
A kis kölyök odabújt apja marjához és élvezte biztonságos közelségét. Megnyugodott, sírása alábbhagyott és bár könnyekkel teli szemmel, de rámosolygott imádott apjára. - MÁR nem félek semmitől, nem vagyok egyedül, Te és a MAMI itt vagytok velem... folyt köv.
kommentek száma:12tovább
30. folytatás
BESSZY felhúzta ínyét és fogait vicsorgatta! Minden ízében remegett.
- Nem adom, a kölykeimet, ők az enyémek ! -próbálta ijesztgetni az embert, aki mit sem hallott az egészből. SÁBA ebben a pillanatban elé lépett és a szemébe szúrta szikrázó pillantását. Az egy kissé megremegett, mintha, áram csapta volna meg, , de nem törődve az érzéssel, a két kicsi kölyök felé nyújtotta kezét . Ebben a pillanatban BESSZY már ordítva, ugrott kinyújtott karja felé. BUBÓKA eliszkolt, félelmében a korlát felé rohant.
DOKI felborzolta szőrét és felemelt fejjel , fogait mutogatva , állt a két lábúval szemben, hogy megfélemlítse őt. BESSZY semmivel nem törődve, ebben a pillanatban harapott! Nem bánta a következményeket! Az ember hirtelen visszahőkölt ,és ordítva a fájdalomtól a kis DOKIRA nézett.
-Ez nem lehet igaz! -üvöltötte Egy ilyen kis kölyöknek ilyen harapása? -Hogy létezik ez ? - tette fel magának a kérdéseket sorban.
Kínjai közepette vette észre, hogy a másik kis kölyök félelmében,a hajó peremére mászva próbál menekülni . Egy szempillantás alatt megcsúsztak lábai és a folyóba zuhant.
BESSZY a férfit leste,- figyelte minden rezzenését. SÁBA BESSZYT figyelte, mert nem érezte azt, amit ő , hogy szembe kell szállnia ezzel a kétlábúval. Érezhetővé tette őt igaz, szemének pillantásával, -de csupán azért,- ha szükséges, azonnal cselekedni tudjon.
Sem ő, sem BESSZY nem vették észre BUBÓKA eltűnését. Az ember,- vérző karjáról megfeledkezve, - átlépte a kis DOKIT ,és a korláthoz rohant. Lenézett és gondolkodás nélkül ugrott.
BESSZY és SÁBA körülnézett és a kis BUBÓT kereste. Rettegés fogta el őket, már nem törődtek az emberrel, csak a drága ,az édes kis kölyök érdekelte mindkettőjüket. Majdnem bele őrültek ebbe az érzésbe.
-Hol van, merre van, merre ment ? -Istenem!!! Kérlek ne vedd el tőlünk add vissza őt!-ordította BESSZY.
SÁBA azonnal elrohant és a hajó minden egyes helységét szaglászta, kereste, kutatta lélekszakadva, kicsiny fiát,s közben könnyei zuhogtak. BUBÓKA ! Édes fiam, merre vagy? -merre mentél, ? - orrát hol leszegve, hol felemelve szimatolt minden felé. Bár merre indult, rohant , mindig csak egyetlen helyre vitte vissza szimata, a hajó korlátjához.
- Neeeeeeeeeeeeeeeem ! Ez nem történhetett meg !- sikoltották, üvöltötték mind a ketten..
Az ember ahogy a folyóba vetette magát, a hajó hullámaival küzdve , úszott, kereste a kicsi kutyakölyköt. Nem lehet, nem fulladhat meg, hiszen olyan kicsi még ! -gondolta, miközben egyre kereste őt.- Előtte az élet, élnie kell! S ebben a pillanatban meglátta csöppnyi kis testét, amint az életéért küzdött.
Arra vette az irányt és azonnal kezébe fogta, a fuldokló kis állatot. - Itt vagyok te édes kicsi, ne félj én nem bántalak! Remélem te nem vagy olyan harcias mint a kis tesód!
Azzal kezébe vette az alélt kutyakölyköt, s mi közben a vizet taposta, maga elé emelte.
-Te az ENYÉM én TIED, ásó kapa, nagy harang válasszon el minket.!
LACKY - a SZERENCSÉS lesz a neved! -s azzal egyik kezével magához ölelve kicsiny társát, fél karral úszott ki a part felé. folyt köv.
kommentek száma:10tovább
29. folytatás
Nem akarták a két kicsire vonni az ember figyelmét azzal, hogy a hátukon ülve,-az ember szemével látva, a föld fölött lebegnek - ezért hirtelen letették mindkettőt.. Az gyorsan közeledett feléjük és észrevéve a két gyönyörű kis kutya kölyköt, azonnal meggyorsította lépteit. SÁBA egyre idegesebb lett.
Most mit csináljanak, mi tévők legyenek? - gondolta kérdőn
-Gyertek utánam - sziszegte , a fogai között. Azzal BESSZY és a két kis kölyök azonnal SÁBA BUCI nyomába eredt. Az ember ebből csupán a két csöppség kétségbeesett futását látta, amint a kikötő mólóján keresztül, rohantak a várakozó hajó felé.
SÁBA és BESSZY a szárnyas belsejébe ugrott, miközben DOKI és BUBÓKA megtorpant a zárt ajtók előtt.
BESSZY üvölteni kezdett: - Istenem a kicsik, hol vannak a kicsik?- Hol van DOKI és BUBOKA?
SÁBA választ sem adva, újra átlépett a hajó oldalfalán és ott látta két remegő kicsiny kölykét.
- PAPA , PAPA ne hagyj itt kérlek- sírt zokogott a kis BUBÓKA ! DOKI némán, reszketve lesett apjára.
- Hogy képzeled - mondta, - a világ minden kincséért nem hagynálak itt titeket !!
Közben BESSZY is újra kilépett az ajtó elé , s immár mind a négyen a Sirály külső peremén szorongtak, ami ebben a pillanatban , elindult a kikötőből. Rettenetes félelem lett úrrá rajtuk. Most nem tehették azt amit máskor,- hogy a falon át közlekednek, -mert a két kis kölyök nem volt láthatatlan.
SÁBA minden erejét összeszedve, megfordult a keskeny szegélyen és BESSZYHEZ szólt.
- Muszáj mind kettőt felemelnünk , bármi történjen is, és a szegélyen haladva, egy nyitott ablakot keresni, ahol be tudunk ugrani a hajó belsejébe. BESSZY már alig hallotta SÁBA szavait, mert a olyan gyorsan siklottak a folyón, hogy a hangját teljesen elfojtották a víz süvöltő hullámai.
SÁBA DOKIT, BESSZY pedig BUBÓKÁT kapta a fogai közé és így, egymást követve igyekeztek egyensúlyozni a száguldó szárnyas ahajó külső peremén. A kölyökök elnémulva a félelemtől , mozdulatlanul csüngtek szüleik szájában. SÁBA a hajó hátulja felé igyekezett, hogy legalább a szél ne szemből csapjon az arcukba. Alig tudtak talpon maradni, a szörnyű sebesség miatt. Végre sikerült elérni, a hajó hátsó részét, ahol egy korláton belül nagyobb helyet látott. Átugrott rajta , BESSZY követte. Kimerülten álltak egy pillanatra, letették a két csöppséget a szilárd talajra. Éppen lélegzethez jutottak, mikor egy oda nyíló ajtó tárult ki feléjük és a kikötőből ismert ember lépett ki rajta. Megkövülten álltak szemben vele, aki DOKI és BUBÓKÁRA mutatva mondta: - hát itt vagytok gézengúzok! ? SÁBA és BESSZY lába majdnem összecsuklott e hang hallatán .... folyt köv
kommentek száma:10tovább
28. folytatás
Az ország nyugati határa felé igyekeztek, ezért SÁBA a legközelebbi hajókikötőhöz vette útját. Nem sokkal később a kis DOKI, SÁBA lábába kapaszkodva, türelmetlenül várta, a szárnyas hajó érkezését. BUBÓKA még mindig BESSZY hátán ülve érezte magát biztonságban, onnan kurjongatott, izgalmában. Hirtelen elhallgatott és remegve bújt anyja bundájába. Nagyon megijedt attól amit látott. Valami fura alak, egy hatalmas óriás,- akinek szőre sem volt, - két lábon jött feléjük.
DOKI is észrevette és azonnal apja hosszú, bozontos farkába kapaszkodott, és rajta felmászva, a hátán termett. Nyikkanni sem mert. Soha nem láttak még ilyen szörnyet. Nem ugat mint a mama, vagy a papa, hanem valami érthetetlen zavaros hang jön ki a száján, amiből egy szót sem lehetet érteni.
- PAPA, PAPA, - mondta félénken, nézd , nézz oda!-mi ez az izé ? -kérdezte remegő hangon, apja fülébe súgva. SÁBA felkapta fejét, hátranézett és mosolyogva mondta kis kölykének:
- ez az EMBER , kicsi DOKI, - ő az EMBER!
Ilyen emberek a mi gazdáink is, akik miatt most is e világba, a Földre jöttünk újra. Az Ember az, aki a legcsodálatosabb és a leggonoszabb a Földön. Imádni és gyűlölni tud! Szeretni és bántani! Éleszteni és ölni! Mi kutyák , egész életünket nekik adjuk, alázattal szolgáljuk, azért, hogy szeressenek, megtűrjenek maguk mellett, s ha kell meg is halunk értük!
Mi azok közé tartoztunk, akinek csodálatos ember volt a gazdája , akinél álmainkban sem kívánhattunk volna jobbat. Velünk éltek, minden szeretettel elhalmoztak, és mesésen széppé tették egész életünket.
Ezért indultunk most útnak, érezni, újra látni, megölelni őket, akik annyira szerettek s akiért , akár én is halni tudtam volna.
SÁBA szemei könnyben úsztak , szinte magán érezte gazdája meleg tekintetét, forró ölelését , simogató kezének érintését. Elhallgatott, fejét lehajtva nyelte könnyeit, s egyre erősebben érezte a türelmetlen vágyat, a közeli találkozás örömét.
A kicsi DOKI , engedett szorításából, most már kíváncsian figyelte a számára ismeretlen ember - óriást.
SÁBA BUCI és BESSZY, ahogy az embert közeledni látta, azonnal hasra vetette magát. Ők tudták magukról, hogy láthatatlanok, - mivel már nem tartoznak a halandók közé - de a két kis kölyök, DOKI és BUBÓKA, látható, mint bármely, földön élő kutya, hiszen hús, vér testükben élő szív dobog ...folyt köv.
kommentek száma:6tovább
27.folytatás
Le sem vették szemüket a kapu irányából, mindketten szinte egyszerre ugrottak le a szán üléséről. - Hát elengedték , ez nem lehet igaz?!
- Istenem de boldog vagyok! - látod, jönnek, mindjárt itt vannak! BUCIKÁM ! - Vihetjük őket is ! - kiabálta, üvöltötte szinte önkívületében BESSZY.
El sem hiszem, hogy megérhettük ezt a boldogságot!- válaszolta SÁBA BUCI, miközben a feléjük bukdácsoló két kis csöppség elé rohant. A kölykök, lógó nyelvvel, lélekszakadva szedték apró lábaikat, hogy minél előbb anyjuk és apjuk közelébe érjenek. Nyüszítve, visítva vetették magukat az ölelő mancsok közé. BUCI és BESSZY, szájába véve egy -egy kicsi kölykét, elfoglalta helyét a szán ülésén. A csillagok ragyogó fényében szálltak repültek a SZIVÁRVÁNYHÍDON, maguk mögött hagyva a BIRODALOM kapuját. Nem sokkal később,már a FÖLD kapu előtt várakoztak.
A két kis kölyök, DOKI és BUBÓ szorosan bújva anyja és apja lábaihoz, riadtan nézett az előttük feltáruló világ irányába. Nem tudták mitől kell félniük, de az ösztön erőt vett rajtuk is. Nem tudták mi vár rájuk, mi fog most történni, hová mennek,merre felé tartanak? Anyjuk aggódva figyelte őket, nem tudta mi tévő legyen. Talán vissza kéne fordulni, nem kellett volna elhozni őket mégsem,- cikáztak féltő gondolatai.
SÁBA BESSZYRE nézett, közelebb bújt hozzá és kedvesen azt mondta, - ne félj én itt vagyok, nagyon vigyázok rátok, nem történhet semmi baj, sem veled, sem a kis kölykökkel.
Egymásra néztek és megnyugodva a másik szemének tükrében, boldogan hátukra ültették a kicsiket.
A kis DOKI, SÁBA BUCI hátára ült, szinte kicsinyített mása volt apjának. Kíváncsi, édes, kedves, szófogadó,kis kutyafiú.
BUBÓKA , BESSZY hátára kapaszkodott, ő mindig anyja társaságát kereste, játékos, vidám, szertelen fiúcska. Boldogan, izgatottan, szorosan egymás mellett , igyekeztek az éj sötétjében BESSZY otthona felé. folt.köv
kommentek száma:12tovább
26. folytatás
FIDÓ könnyes szemmel nézett vissza , még mindig látta a gazdi mosolygós arcát, és tudta, most már biztos volt benne, hogy soha nem fogja őt sem elfelejteni . Megfordult, és lassú léptekkel igyekezett ő is SÁBA és POGI után, s mind az öten elindultak a SZIVÁRVÁNY BIRODALOM felé. Nem sok idejük maradt hátra alig 2 óra a visszatérésre. A legrövidebb utat választották és szerencsére, kalandok nélkül érkeztek a FÖLD kapuja elé.
A kapu kitárult, a CSILLAG szán ott várakozott ahol hagyták. Némán, elfoglalták újra helyüket és SÁBA BUCIN kívül valamennyien édes emlékeikbe burkolóztak. Alig értek a BIRODALOM hófehér kapujába, éjfélt harangoztak. SÁBA szíve megnyugodott, mert reménykedhetett, hogy ő is eljuthat még egyszer drága gazdáihoz.
Ismét egy hét telt el, s a SZIVÁRVÁNY kapu újra kitárult . Két gyönyörű, hosszúszőrű németjuhász kutya állt mögötte. Mindkettő farka a földet súrolta, színük hasonló volt, de mégis egy kicsit különböző. Csodálatosan illettek egymáshoz. Méltósággal, fegyelmezetten, de mégis rettenetes izgalomban voltak. Egymásra néztek, mindkettőjük szeme örömkönnyektől csillogott. Látszott rajtuk, hogy szerelemmel szeretik egymást, minden gondolatuk a másik boldogsága volt. Ezt egyetlen érzés múlta felül számukra, a FÖLDÖN hagyott drága gazdik iránt érzett szeretet. Ez azonban nem csökkentette az egymás iránti rajongást, hiszen mindketten így éreztek. Elfoglalták helyüket egymás mellett és indulásra készen várakoztak. A kapu nem zárult vissza, még mindig kitárva maradt. A következő pillanatban, mindkettőjük arcán az izgalom a féltés és büszkeség volt látható... folyt köv.
kommentek száma:11tovább
25.folytatás
Az átélt rettenetes kaland után, megérkeztek a nógrádi kis településre. FIDÓ mint aki a hazai tájakon jártas kis gazda, olyan izgalommal állt a kis csapat élére, mutatni az utat,hogy se látott, se hallott abból, ami körülötte történt. SÁBA BUCI túl volt az átélt , lelki kínjain, s újult erővel állt az előttük álló feladat elé.
FIDÓ hátra sem nézett, hogy jönnek e barátai, ő csak azzal foglalkozott, hogy mielőbb a házukhoz érjen. Hirtelen lelassított, mert érezte, megérkezett otthonához. Bevárta társait, addig letette maga elé az ajándéknak szánt fél pár papucsot és kifújta magát. Rettenetesen izgatott volt. FIDÓ számára az ajtónyitás nem lett volna komoly feladat, de most valamennyien a szokott módon jutottak át rajta, mintha ott sem lett volna.
FIDÓ lélegzet visszafojtva nézett körül, szájában a papuccsal, amit ajándékba hozott gazdijának. Itt volt a helyem, de szerettem itt ülni,- gondolta, mikor a piros virágos falvédőre pillantott. Fölugrott és azonnal felkucorodott a piros virág alatt elhelyezett, pihenő helyére. Abban a pillanatban nyílt az ajtó és a gazdi jött be rajta. FIDÓ számára, olyan váratlan volt megjelenése, hogy ijedtében, kiejtette szájából az ajándéknak szánt papucsot. A hang hallatára, a gazdi felkapta fejét és körülnézett. Mivel egy teremtett lelket nem látott a helyiségben,azonnal tovább is lépett.
Ekkor SÁBA kihasználta a helyzetet és elé lépve, szikrázó pillantásával a szemébe nézett. FIDÓ leugrott kedvenc pihenő helyéről és remegő lábakkal elindult az imádott gazdi felé. Alig tudta türtőztetni magát. Annyira szerette volna ha a gazdi érzi, tudja, hogy ő itt van, hogy oda ment a papucshoz, amit a szájából kiejtett, és újra felemelte azt. Félt a következményektől, hogy édes gazdija halálra ijed, de azt is szerette volna, ha tudatja vele , hogy ő van itt nála. A papuccsal a szájában elindult a gazdi felé. Ő hirtelen megfordult és látni vélte a papucsot a szoba szőnyege fölött lebegni. Hideg és egyszerre forró bizsergés lett úrrá testén, azt hitte, rosszul érzi magát.
Szemeit megdörzsölte, , majd újra kinyitotta. A papucs, most ismét a szőnyegen hevert. - Nem értette, az egészet. Oda ment, leguggolt, és felemelte azt, szemét elöntötte a könny, de közben mosolygott. Ebben a pillanatban rátörtek emlékei. FIDÓ , ezt kihasználva, azonnal az ölében termett és befészkelte magát. A drága gazdi,- csukott szemei mögött, - látta újra imádott kutyáját, - a szétrágott papucs miatt- bűnbánó, könyörgő tekintetét ,s önkéntelenül simogatni kezdte az ölében tartott papucsot. FIDÓ érezte, élvezte kezének érintését, a reáhullott könnyek sós ízét. Kéjelgett, az imádott érzésben a gazdi kezének simogatásában, aki nem vehette észre, hogy a papucs mellett drága kis kutyája kucorodik ölében. -Istenem csak örökké tartana ez a pillanat, gondolta magában FIDÓ, majd kicsúszott a még mindig guggoló gazdája öléből és szemben állva vele, átölelte, megnyalintotta őt.
- Köszönöm, drága imádott gazdi, hogy szerettél és itt élhettem veled. -Soha nem rágom már szét a papucsodat ígérem, de ezt az egyet emlékül tedd el értem! A gazdi, mintha emlékeiből ébredne, kezébe vette a papucsot, elmosolyodott. Nem értette, hogy került ide, a fontos az volt, hogy FIDÓRA emlékeztette, oly élesen oly erősen mintha újra itt lett volna vele
kommentek száma:13tovább
24. folytatás
A három barát, a látottak hatása alatt, egészen megfeledkezve az idő rövidségéről, lógó orral érkezett vissza , a hajó kikötőjébe. ZSEMLÉCSKE és PINTYŐ a járda szélén ülve boldogan burkolództak emlékeikbe. Érezték újra az édes ölelés érzését, a hazai illatokat orrukban. Egy cseppet sem bánták, hogy barátaikra várniuk kellett. Együtt voltak tehát újra. Az utolsó állomás, utolsó úti cél következett. Körülnéztek, hogy hogyan milyen módon indulhatnak újra útnak.
A Cserhát lankái között meghúzódó nógrádi faluba igyekeztek, FIDÓ otthonába.
SÁBA és POGI végig gondolták az úti tervet és úgy döntöttek, hogy az autópálya mellett lesz a legrövidebb útjuk. Ha szerencséjük van, egy arra felé igyekező járműre fel is tudnak ugrani mindannyian . Utaztak, futottak , míg elérték az autópálya szakaszát.
Az autók százai , száguldoztak mellettük, ez POGIT lelkileg nagyon megrázta. Nem szólt ugyan, de rendkívül megviselték az emlékek. Gyorsan ahogyan csak tehette, elhessegette agyából az autótól való félelem érzéseit és megpróbált futás közben a gazdi ölelő karjaira gondolni. Mind az öten az autópálya szélén haladtak.
FIDÓ szájában a papucsával, amit drága mamijának csent el ajándékba, az általa szétrágott papucsok pótlására. Ez megint mókás jelenet volt a halandó ember számára, hiszen az autópálya mellett, nem más, mint egyetlen fél pár papucs volt látható, mely a föld fölött haladt az autókkal azonos menetirányban. Az autósok egyenként lassítottak a látvány miatt, de senki nem mert hinni a szemének. Egyszerre csak, egy ilyen lassító autónál, SÁBA oda szólt kis barátainak.
- Ugorjatok, ez már innen csak arra felé mehet. A két nagy barát szinte kitalálta egymás gondolatát. POGI felugrott a kocsi platójára, SÁBA pedig az autó mellett futó kis barátokat maga elé engedve, segítette őket a kocsira ugrani. Először Zsemlécske ugrott! SÁBA futás közben megemelte a kicsiny kutya hátsóját,ezzel elősegítve, hogy POGI lábai közé essen, aki az autón állva várta társai érkezését.
A következő PINTYŐ volt, ügyesen vette fel az autó ritmusát és ugrott annak platója felé. SÁBA most igyekezett őt is megemelni, miközben folyamatosan rohant az autó után. PINTYŐ a kocsi közepén landolt, így POGINAK sem kellett segíteni a felszállásban.
FIDÓ következett, - szájában a féltett papucsával - szinte önállóan oldotta meg feladatát. Olyan hatalmasat ugrott, hogy SÁBÁNAK nem kellett tolni rajta semmit sem és máris a kocsi tetején volt. Ebben a pillanatban a gépkocsi vezetője gázt adott, és előzésbe kezdett. Hatalmas sebességgel indult meg az úton, mielőtt SÁBA is fel tudott volna ugrani. Az autó egyre távolabb került , SÁBA BUCI pedig lélekszakadva, próbálta követni őket. POGI és a három kis társa kétségbeesetten kiabáltak neki.
- Gyere , vigyázz, siess, mi lesz most?-SÁBA BUCIKÁM !! -szaladj, rohanj -hallotta kétségbeesett kiáltásukat. Már nem érezte lábait, olyan erővel próbálta utól érni a járművet, hogy szemei előtt elsötétült minden. Már nem látott, nem hallott semmit, csak futott, és futott, mert tudta, ha nem éri utól , mindennek vége!
Az idő, az éjfél, a földi látogatás, a SZIVÁRVÁNY BIRODALOM minden amiért eddig küzdött.
-A gazdik, az édes gazdikkal mi lesz? -hasított belé a fájdalom. Hiszen már mindenkit lehozott, akit szeretett volna, de ő még egyszer sem találkozhatott a drága az imádott gazdijával. - Ez nem lehet, ez nem történhet meg !!! Látni kell, neki is érezni kell újra ezt az érzést! Megérdemli, mindenkivel jót tett, mindenkit haza vitt!- az nem lehet, hogy ne érezze még egyszer ezt az érzést?
-NEM !! EZT NEM TUDOM ELVISELNI ! - s olyan irammal kezdett futni az autó után, hogy ő maga sem akarta elhinni, hogy még mindig van erő a lábaiban. - FUTNI, FUTNI, EL - KELL - ÉRNI !!- mondogatta magában, most már egyfolytában, miközben egyre közelebb jutott az autó hátuljához. A barátai hangját nem hallotta , csak a szívének és agyának ütemes dallamát: gazdi, gazdi, el kell, érni, gazdi, el kell érni, talál..koznom kell ,... még egyszer talál... - s ebben a pillanatban erőt gyűjtött és egy hatalmas ugrással két első lábaival a kocsi hátuljába kapaszkodott. POGI fogaival szorította őt, nehogy visszaessen az autópálya betonjára. SÁBA utolsó erejét összeszedve, felhúzta lábait és ájultan tornázta be magát a kocsi belsejébe folyt köv.
kommentek száma:9tovább
23. folytatás
Az öt kis barát hajón folytatta útját. POGI és SÁBA rettenetes izgalomban volt. POGI azért mert tudta, hogy ő készülődhet találkozásra édes gazdijával . SÁBA BUCI pedig azért , mert soha nem jutott idő az ő hazatérésére. Mindenkit eljuttat szeretteihez, de ő hiába szeretné megölelni öket, saját magára nem marad ideje. Első a felvállalt kötelesség és a visszatérés éjfélre, mert akkor soha többé nem jöhet vissza a Földre. Ez a körülmény annál is inkább felzaklatta őt, mert mindketten a folyó partjához közel, -POGI a bal, ő pedig a folyó jobb oldalán élt otthonában. Nem voltak azért közel egymáshoz, hiszen a börzsöny láncolata a folyó felső szakasza felé húzódik a folyó kanyarulatát követve
. Egymás után igyekeztek amikor a hajó kikötött. Amikor a hajó hídjára értek, annak végében , egy kis gyülekezetet pillantottak meg.Kíváncsiak lettek, milyen eseményt állnak körül az emberek. Ahogy közeledtek, egyre érthetőbbé vált az emberek nevetése és elismerő reagálása. Egy édes, kedves, 3 év körüli, csüngő hasú malacka szórakoztatta a nagyközönséget. LUCKY, imádta az embereket, - így hívták a kis jószágot - szerette, ha simogatták , becézték őt és ennek érdekében mindenre képes volt. Nem esett nehezére a szórakoztatás, mert nagyon szeretett játszani. Hátsó két lábán állva, az orrán egy cigarettás dobozt egyensúlyozva, szórakoztatta közönségét. Így ütötte el az időt amíg a hajóra történő beszállásra várt gazdijával, aki nevetve szórakozott imádott kis kedvence bemutatóján. PINTYŐ és ZSEMLÉCSKE, azonnal, megtorpant és tátott szájjal nézte a négylábú bemutatóját. Nagyon tetszett nekik, amit láttak, ezért SÁBA úgy döntött, megengedi, hogy itt várják be őket, így legalább hamarabb eljutnak POGI családjához.
A két csöppség majd kiugrott a bőréből, olyan boldog volt az engedmény hallatán.
Így, a három barát folytathatta útját, most már termetükhöz méltó iramban, hogy minél hamarabb célhoz érhessenek. FIDÓ , nagyon bírta a kiképzést, ő nem fáradt el a szájában szorított papuccsal sem, úgy szedte lábait hogy két barátját büszkeség töltötte el miatta.
POGI egy fél órai futás után , megállt és azt mondta: - megérkeztünk! Itt vagyunk hazaértem! Annyira lihegett, hogy alig nem kapott levegőt. Benézett a kertbe és azonnal bementek a kerítésen át. Látta a bokrokat, ahol a gyíkokat leste, ahol olyan sokat játszott legkedvesebb barátjával BONOVAL. Remegve nézett körül, hátha megpillantja őt .
Ebben a pillanatban, nem akart hinni a szemének. A drága ANYA és BONÓ együtt jöttek ki a kertbe,- mintha játszani indulnának- gondolta. Levegőt sem kapott közben, annyira lebénította a rajongó szeretet öröme.
-Itt vagyok-akarta kiáltani nekik, de nem jött ki hang a torkán. SÁBA észrevette a helyzetet és azonnal a két közeledő felé sietett. Megállt előttük, szeme már kereste a gazdi pillantását és azonnal a szemébe nézett, majd ugyanezt tette BONÓ kutyával is. POGI lassan közeledett feléjük. BONÓ, megállt, nem látott ugyan semmit, de minta valaki lenne a kertben rajtuk kívül, - morogni kezdett. A morgásból, hirtelen nyüszítésre váltott és szinte egy helyben topogott.
- Mi történt kérdezte !- Anya gazdi. Mit látsz , van itt valaki? Lehajolt kutyájához, aki minden ízében remegett. POGI egyre közelebb lépkedett, de olyan lassan , hogy BONÓNAK is majdnem megállt a szíve. Anya gazdi egyre izgatottabb lett, nem értette mi zajlik, itt, de tudta, valami történik velük. BONÓ kisiklott keze érintése alól és két lépéssel távolabb lépett gazdájától. Egy pillanatra visszanézett, de egy helyben maradt. Nem látott semmit! SÁBA megkövülten, nézte az eseményeket.
POGI tovább lépett BONÓ felé aki most már orra előtt érezte drága imádott barátja illatát.
- Te? Tényleg Te vagy POGI? -itt vagy? -kérdezte őt nyüszítve. POGI fuldokolva a visszanyelt könnyeitől, alig tudta kimondani - igen én vagyok !, - hallassz engem? -én vagyok!
Nem látlak, de érezlek téged, mondta BONÓ. Istenem, újra itt vagy, ez, nem lehet igaz, érezlek , érzem a szagod, az illatod..
-ANYA, ANYA itt van! ,- itt van -ő van itt !!!- POGI !!!! -Hallod ????
Azzal visszalépett Anya gazdihoz és a ruhájánál fogva POGI elé húzta. Félre állt és onnan figyelte a fejleményeket. POGI odalépett , becsukta könnyes szemét, és belefúrta orrát az édes Anya gazdi ruhájába, kezébe, ahol érte. BONO újra visszalépett és szinte, guggoló helyzetbe rántotta le gazdiját. POGI végre ott csókolhatta ahol érte. Itt vagyok, itt vagyok, szeretlek Téged, örökké szeretni foglak !!! Még egyszer eljöttem , SÁBA BUCI elhozott , hogy még még, még egyszer átölelhesselek !!! Nem tudott betelni az érzéssel, és a hálával amit BONÓ iránt érzett. Átadta neki Anyát , csak neki hogy még egyszer utoljára csak őt szerethesse..folyt köv.
kommentek száma:10tovább
22.folytatás
SÁBA és POGI meghatódva nézték a jelenetet, mindketten, gazdájuk ölelését érezték magukon. ZSEMLÉCSKE nagyon izgatott volt, hiszen tudta, hogy most ő fog következni. PINTYŐKE, - még gazdája illatát érezve orra alatt,- ringatózott a boldogság mámorában.
- Gyere gyorsan menni kell, mondta SÁBA BUCI, most már ő is futásnak eredve. Szerencse , hogy a kis tacskó is ebben a városban lakott, így nem kellett nekik ,csak egyik kerületből a másikba eljutniuk. Lélekszakadva rohantak mindannyian. ZSEMLÉCSKE oly annyira elfáradt, hogy POGI azt mondta neki.
- Gyere ülj fel a hátamra, én majd viszlek, akkor gyorsabban tudunk haladni. Azzal a kis tacskó fölpattant barátjára és boldogan vágtázott SÁBA mellett. Tetszett neki a helyzet, mert így sokkal többet látott a körülötte lévő forgatagból. PINTYŐ olyan feldobott volt a találkozás örömétől, hogy a világból tudott volna kirohanni, úgy érezte. Amerre csak jártak, az emberek mindenhol megrökönyödve álltak félre, a levegőben cikázva száguldó papucs útjából. Idejük sem volt arra, hogy reagáljanak a papucs valódiságára, vagy létezésére , látványára,hiszen az egy pillanat alatt került ki szemük látóteréből. Úgy, amilyen gyorsan FIDÓ loholt vele szájában tartva.
-Itt vagyunk, megérkeztünk !- kiabálta önfeledten ZSEMLÉCSKE. Ez az mi házunk a mi kerítésünk. Leugrott barátja hátáról és azonnal átmentek a kerítés belső oldalára. Rohant, előre, egyenesen a kis tó környékére, a lámpással világított sírhelye felé.
- Nézzétek, itt vagyok eltemetve, mondta szomorúan,a mami mindig ide jár hozzám azóta is! Mindannyian, látták, hogy egy kicsi tacskó szobor van a lámpa alá helyezve, jelezvén, hogy ez ZSEMLÉCSKE nyughelye. Nagyon meghatódtak a látottakon.
Ebban a pillanatban lépteket hallottak. Egy aprócska kutyáét és egy kétlábú lépteit. FIDÓ azonnal észbe kapott és a szájában lévő papucsot egy virágos bokor aljába dugta. ZSEMLÉCSKE gazdija és a kis kutyája ANETT igyekezett, egyenesen az emlékhely felé
. -Ő a mamid?- kérdezte SÁBA BUCI. -Igen felelte a kis tacskó félig ájultan suttogva.
SÁBA a közeledő hölgy elé lépett és a szemébe nézett. Szikrázó pillantásával hozzá segítette ahhoz , hogy Zsemlécske érezze őt ha megérinti. Egyre közelebb értek a kis tacskó nyughelyéhez. ZEMLÉCSKE összeszorult torokkal nézte imádott mamiját és az új kis kutyáját ANETTOT.
- Vajon szeret még engem is ? - suhant át a kérdés kis kobakján. Válaszra azonban nem várt senkitől, még önmagától sem. Szíve mélyén azt érezte ő is, amit remélt- drága mamija érzései felől, -hogy szereti őt , hiszen most is az ő nyughelyére jött emlékezni. Forróság , remegés és izgalom lett úrrá kicsiny kis testén
.- Mamikám ,édes mami itt vagyok!- veled vagyok még egyszer utoljára megölelhetlek téged! S abban a pillanatban furakodott, kapaszkodott az ölébe édes gazdijának. Érezte őt, bújt hozzá és ölelte imádott mamiját. -Ugye, ugye még egy kicsit engem is szeretsz? - kérdezte, most már hangosan, miközben befészkelte magát guggoló gazdija ölébe.
ANETT egyre szokatlanabbul viselkedett , nem tudta mi ez a furcsa körülmény körülötte. Látni nem látott semmit, de hallotta a kicsiny hangocskát és érezte, hogy most háttérben kell maradnia. Valami olyan dolog történik , ami megmagyarázhatatlan számára, de ösztönei szerint így kell tennie. ZSEMLÉCSKE áhítattal feküdt édes mamija ölében, aki az ő sírhelye fölött, őrá emlékezett. Vissza nem térő pillanat volt mindenki számára, könnyekkel teli szemmel figyelték kis barátjuk boldogságának utolsó pillanatát...folyt köv.
kommentek száma:10tovább
21. folytatás
Nagyon sok időt veszítettek azzal, hogy megint ilyen kalandban kellett részt venniük. SÁBA aggódott, nagyon félt attól, hogy nem érnek végig a vállalt helyszíneken , hiszen éjfélre vissza is kell térniük. Utaztak, szaladtak, mikor milyen lehetőségük adódott, nagyon igyekeztek rövidíteni az arra felhasznált időt. Nagy volt a forgatag a városban, de PINTYŐ és ZSEMLÉCSKE, ezt sem bánta, mert már a hazai illatokat szívhatta magába. -Szaladj elől kislány, mutasd az utat ! - mondta neki SÁBA játékosan.
Azzal, mintha újult erőre kapott volna a megbízatás örömére, PINTYŐ olyan futásnak eredt, hogy még ZSEMLÉCSKE sem érte utól. Nagyon izgatott volt. Már majdnem elájult a fáradságtól, amikor odaértek a ház elé. Azonnal megismerte, hiszen minden emléke úgy él benne, mintha csak ma hagyta volna el otthonát. A zöld hálós kerítés, a guruló kapu, a szomszéd barnára festett fa kerítése, ahol olyan sokat szokott nézelődni és figyelni, mi történik odaát? Annyira dobogott a kicsi szíve, hogy szinte nem hallotta SÁBA szavait.
- Na, induljunk, menjünk hát előre!- mondta neki, ti pedig gyertek utánunk, szólt másik három barátjának! Ahogy a kerítés közelébe értek, MIZI kutya és KOMI cica, felkapta fejét. Nem ugatott, de mintha éreztek volna valamit. Mind ketten oda szaladtak a kerítéshez és szimatolni kezdtek. MIZI nem értette a dolgot,- de hiszen érezem!-gondolta izgatottan. -de , akkor miért nem látom őt? Ez PINTYŐ illata ! SÁBA és PINTYŐ átléptek a dróthálós kapun, mintha nem is létezett volna. PINTYŐ majdnem elájult izgalmában. Az édes kicsi barátai, MIZI és KOMI!-kiabálta hangosan. Oda ment és mindkettőnek megakarta érinteni az orrát, puszit akart adni nekik. Nem sikerült, hiszen nem érezhette őket. Abban a pillanatban nyílt az ajtó és Mami gazdi jött ki rajta. SÁBA ránézett PINTYŐRE.
- Ő az? -kérdezte, s egy ugrással előtte termett. A válaszra várva, újra kis barátja felé fordult. - Igen, igen, ő az! Ő az én Mamim ! -abban a pillanatban SÁBA a szemébe nézett és szikrázó pillantásával érzékelhetővé tette őt PINTYŐ számára. Ő csak állt és nézte édes ,drága Mamiját. Oda ment elé, két mellső lábával próbált felkapaszkodni az ölébe, és átölelni őt. Úgy fonni nyaka köré kis lábait, mintha soha többé nem akarná elengedni. Szeméből patakzottak könnyei . -Ugye, ugye érzed, hogy itt vagyok?- vegyél az öledbe kérlek, hogy átölelhesselek téged ! Felváltva emelgette csöppnyi lábait, de választ nem kapott, Mamijától. A két kis barát,- MIZI és KOMI - ott álltak a lábainál, mintha érezték volna, hogy most valami csoda féle történik. Újra érzik kis barátjuk jelenlétét, - még akkor is, ha látni nem láthatják őt, -de, de a hangja a hangja hallható számukra. Ők értették ahogy beszélt, mit szólt Mamijához. Azzal mind ketten oda mentek és egyszerre kezdték rángatni, húzni ruhája szélét. Ekkor gazdi mami lehajolt hozzájuk és leült a lépcső aljára. Ezt a pillanatot használta ki PINTYŐ és szinte eszméletlen mámorban bújt Mamija ölébe. Érezte keze érintését,- pedig ő nem tudta, hogy az ölében fekszik, mégis olyan volt mintha őt ölelné még egyszer, utóljára. Megfordult, két kis lábát a vállára tette és így szólt:- Isten veled Mamikám ! Olyan boldog vagyok , hogy még egyszer átölelhettelek! Nagyon szeretlek Titeket ! Azzal lecsúszott öléből és két barátjához fordult. Köszönöm nektek, mindent köszönök! Soha nem felejtelek el benneteket! Csak a hangját hallhatták, egyre távolabbról , mert hosszú percekig csak álltak némán, megkövülten az átélt események hallatán....folyt köv.
kommentek száma:15tovább
20. folytatás
Hogy kerültél ide és hová indultál?- kérdezte SÁBA. - A gazdi anyát akarom megkeresni, mert négy napja nem volt otthon - válaszolta, mondhatni kicsit dühösen.
- De Te ki vagy? -nem látok semmit, csak a hangodat hallom-mondta tovább a magáét Szép Feri , figyelmen hagyva SÁBA kérdését.
-Mi ez az izé? Miért nem látom ki vagy Te?
- Mi a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBÓL jöttünk, mi már nem vagyunk élő kutyák, azért nem láthatsz minket. Szeretnénk hazajutni a gazdikhoz, hogy még egyszer megölelhessük és láthassuk őket. -válaszolta SÁBA ,a kis kíváncsi kérdésére.
- Hűűűű, ez csuda érdekes , de nem értem amit mondassz! -Nem is kell, lényeg, hogy megmenekültél!- mondta büszkén, mosolyogva SÁBA BUCI.
- Tudod, én nagyon egyedül éreztem magam és szomorú lettem. -folytatta hirtelen meséjét a kis vakarcs. A gazdi anya sose szokott engem egyedül hagyni, ezért arra gondoltam, hogy biztosan rosszul viselkedtem és ezért világgá ment. Hát elhatároztam, hogy utána megyek ,és, és,..megkeresem, és megmondom, hogy mindig jó leszek. Igen , ígérem, hogy mindig jó leszek !
Ahogy ezt kimondta, hirtelen, pördült egyet, és olyan gyorsan , mint a villám, oda szaladt egy faládához. - Nem vagyok ám egyedül, mert még egy kis tacsi kutya is velem jött, hogy a gazdijának gyógyszert vigyen, hogy meggyógyítsa őt. Ezek a rossz emberek bezárták ide ebbe a ládába szegényt. Azzal felfutott a láda tetejére és orrával rámutatott.
SÁBA oda ment és lábával megemelte tetejét a rajta ácsorgó Szép Ferivel együtt. Az hirtelen olyat huppant a földre, hogy csak úgy nyekkent. Ebben a pillanatban a kis tacskó olyan picire gömbölyödött amilyenre csak tehette. Ahányan voltak, egymást feje fölött igyekeztek meglesni a láda tartalmát.
BETTY ,- mert így hívták a remegő kis jószágot,- körbe , körbe forgatta tekintetét, de egy teremtett lelket nem látott. Neki bátorodott és ügyesen kikászálódott a ládából. Mindannyian körbe állták, de ő továbbra is csak a kis vadászgörényt látta maga előtt.
- Hű, ezt megúsztuk! Hogy Te milyen bátor fickó vagy, hallod! Még engem is kimentettél és elbántál azokkal a gonosz emberekkel! Ezt nem is hittem volna Rólad? -mondta BETTY.
Szép Fer i körül nézett, s mivel nem hallott és nem látott senkit, - egy kicsit félve ugyan,- de igencsak nagy vagányan megszólalt: - Meghiszem azt! Én mindig tudtam, hogy egy hős vagyok! Igen egy igazi hős! -És ezt elmondom az anya gazdinak is ha megtalálom és akkor biztosan haza jön hozzám ! SÁBA és kis csapata egymásra néztek, és valamennyien tudták, hogy nekik itt már nincs tennivalójuk. Sarkon fordultak,- s amilyen halk léptekkel, csak tehették - gyorsan tovább álltak ...folyt köv.
kommentek száma:12tovább
19. folytatás
- Gyertek segítsetek !- kiabált oda most már barátainak . A megkövült négy barát, szinte egyszerre rohant az állatkínzó társaság közé. Olyan erővel és haraggal rontottak rájuk, hogy azok el nem tudták képzelni, mi történik velük. A hangos kaján nevetést ordítozás és jajveszékelés váltotta fel, a sötétben, azt sem látták merre fussanak félelmükben, pedig nem is tudták , hogy mi ,vagy ki elől menekülnek.
A kicsiny vadászgörény abbahagyta a kiáltozást, s alig hallhatóan ismételgette tovább mondókáját:
- Nem ..is.. vagyok büdös!- suttogta, most már, szinte csak magának, mert elképzelni sem tudta ,hogy mi történik körülötte.
Hallotta ugyan, hogy nem emberi hangok ezek, de valahogy kedvesnek érezte valamennyit, pedig a kutyák sem voltak mind a barátai- gondolta végig. Megszeppenve a nem kiszámítható következményektől, - szimata őt sem csapta be, érezte, hogy nem volt egyedül- halkan, remegő hangon kérdezte:
- Ti kik vagytok? -Miért nem látlak benneteket? Ugye ti kutyák vagytok? - sorolta félelmében kérdéseit.
PINTYŐ és ZSEMLÉCSKE szinte egyszerre tolakodott a kis állatka közelébe, hiszen ők látták a megijedt kis vadászgörényt.
- Igen, igen, mi kutyák vagyunk és megmentettünk téged .
SÁBA BUCI ÉS POGI egymásra néztek ,s egy férfiúi mosolyt nyomtak el mindketten.
FIDÓ , eközben rémülten nézett körül, mert a hatalmas viadal közepette ,- merő elővigyázatosságból -letette féltett papucsát, nehogy valami bántódás érje drága Mamija ajándékát.
-Te ki vagy ?-kérdezte SÁBA, mély bársonyos hangján.
- Én ? ,én ? Szép vagyok, Szép Feri vagyok, a mamám legvagányabb vadászgörénye - válaszolta gyorsan, és olyan hegyesen próbálta kihúzni magát, mintha ezzel akarta volna bizonyítani állítása valódiságát ...folyt köv.
kommentek száma:13tovább
18. folytatás
- Töltött káposzta, ! -kiáltott föl hangosan. Töltött káposzta, akkor talán a mamikám is itt van, lehet , hogy ő főzte nekem, - ujjongott , ugrált örömében.
- Már hogy főzte volna ő? -kérdezte PINTYŐ, komolyan,- nem tudják, hogy visszajöttünk a Földre és hozzájuk rohanunk ! ZSEMLÉCSKE egy pillantás alatt abba hagyta a boldogság táncát , és azt mondta szontyolodva:
- igazad van, akkor ez nem is olyan finom, mint amit ő csinált nekem,- vigasztalta magát, s szaladt azonnal társai után.
FIDÓ a világ minden kincséért sem tette volna le az ajándéknak szánt fél pár papucsot. Beszélni sem tudott miatta, csupán lihegve sietett SÁBA és POGI között. Az emberek mosolyogtak, s egymásra nézve kerestek bizonyságot arra, hogy a másik is látja e azt amit ő lát, -a fél pár papucsot a levegőben -a föld fölött lebegni. Rákérdezni senki nem mert, mert mindenki attól félt, hogy bolondnak nézik.
Mind ezt látva, SÁBA megállapította, ebből baj nem lehet, csupán vidámabb körülmények között juthatnak el az első találkozó színhelyére.
A kis csapat egy elhagyott , építési területen haladt keresztül. Egy romos, elhanyagolt épület közelébe értek, ahol fiatal hangoskodó, ordítozó és gúnyosan vihorászó társaságra lettek figyelmesek. A nagy hangzavarban, egy piciny kis éles hangocskára lettek figyelmesek:
- Nem is vagyok büdös , én nem vagyok büdös, ne bántsatok !- hallották egyre hangosabban.
Ordenáré röhögés és vihogás volt a válasz, független attól, hogy az emberek semmit nem érthettek abból ,amit a csöpp kis állat kiabált, csupán keserves könyörgésére reagáltak.
SÁBA és POGI megtorpant,a hang irányába fordították fejüket és akkor látták, hogy egy kis vadászgörényt tartottak a farkánál fogva fejjel lefelé. Forgatták, pörgették kínozták szegény kicsi jószágot.
SÁBA BUCI rettenetes haragra gerjedt, egyetlen szó nélkül otthagyva barátait, a vadászgörény segítségére sietett. Az ember elé ugrott és- a nevetéstől -félig csukott szemébe nézett. Szikrákat szórt pillantása, szinte átdöfte azzal tekintetét. Másodpercek alatt körbe járta valamennyit és mindegyiket érzékelhetővé tette. .folyt köv.
kommentek száma:8tovább
17. folytatás
A két kicsi megszeppenve hallgatta két nagy barátja elmélkedését, FIDÓ pedig ez alatt az egyik kirakat ablakára meredt. Nem akart hinni a szemének. Telis tele volt papucsokkal a kirakat, olyan fehér, szép papuccsal, mint amit ő szeretett megkaparintani és aztán, ahogy csak lehet, darabokra cincálni. Minden testrésze bizsergett minden ízében. Nem tudott uralkodni vágyain, minthogy ismerte az ajtó nyitás trükkjét, odament ahhoz és mintha örökké ezt tanították volna neki, olyan ügyesen nyitotta ki, mintha ember nyomta volna le a kilincset. Az üzletben mindenki oda figyelt, hiszen bejönni nem láttak senkit, s az ajtó mégis magától kitárult. A következő pillanatban, a kirakat egyik fehér papucsa lebegni kezdett a szemük előtt, illetve, elindult az ajtó felé.
Dermedten figyelték. A papucs kisétált az ajtón és elindult szép komótosan az utca közepén. Természetesen SÁBA azonnal észre vette a turpisságot és kérdezte: -FIDÓ, ezt komolyan gondoltad? -mit kezdessz egy fél papuccsal? FIDÓ fogai között a megszerzett zsákmánnyal, peckesen ballagott előre. Az utca emberei megkövülten fordultak utána, hiszen senki mást nem láttak, csak a papucsot lebegni a föld fölött, ami pontosan került ki minden vele szemben érkező járókelőt.
- De jó móka!! -Kuncogott magában FIDÓ. Ezt elviszem az én édes drága mamimnak, hiszen mindig szétrágtam a papucsait, most legalább visszaadom neki amit tönkretettem. Biztosan fog örülni neki és talán erről azt is sejti majd, hogy én voltam otthon , az ő imádott kis kutyája. SÁBA nem tudta mi tévő legyen, hiszen, olyan látványnak lehetett részese, amivel nem számolt , de próbálta higgadtan végig gondolni az eseményeket, hogy történhet e baj belőle? ZSEMLÉCSKE és PINTYŐ egymás mellett szedték falatka lábaikat, ők csak arra gondoltak , hogy bár csak otthon lehetnének már az gazdi karjaiban. Szinte nem beszéltek egy szót sem, csak szaladtak, futottak a három fiú után. ZSEMLÉCSKE hirtelen megtorpant, mert olyan finom illatot érzett, amit utoljára az édes gazdinál. Becsukta szemeit és áhitattal itta , szívta magába a fenséges illatot.folyt.köv.
kommentek száma:9tovább
16. folytatás
Nagyon izgatottak voltak, de annyira meg voltak illetődve, hogy egész úton nem beszéltek egymással. Mindenkinek otthon jártak a gondolatai, az édes, az egyetlen drága gazdikánál. Láthatom e újra, ölelhetem e őt, megérzi e hogy ott járok nála? Mindenkinek pörögtek a gondolatai, amikor, a Csillagszán a földi kapuhoz érkezett. Előbb SÁBA BUCI szállt ki, hogy utat mutasson és segítse a nálánál kisebb barátok kiszállását. - Na gyere te kis csöppség, te édes kis PINTYŐKE! Olyan szép a neved, mint a milyen te magad vagy ! Azzal kitolta fenekét kis barátjának a szánból, aki belepirult a kedves bókok hallatán.
POGI , ZSEMLÉCSKÉNEK segített, mert olyan csöppek voltak a lábai, hogy nem tudta átemelni a szán oldalán. FIDÓ ugrásra készen állt türelmesen és várt a sorára, hogy ő is leléphessen a többiek mellé. Együtt voltak tehát mindannyian, oda álltak a földi kapuhoz. A kapu kitárult, s mindannyian SÁBÁVAL az élen megindultak a hatalmas forgatag irányába.
SÁBA BUCI hirtelen megállt, és POGIHOZ fordult:- kérlek segíts nekem, muszáj összefognunk e kis csapatot, mert most nem egyetlen barátra kell ügyelnem, hiszen négyen vagytok. Én felvállaltam, hogy megbírkózom a feladattal, de annak reményében, hogy Te is itt vagy velem. Kérlek, mindig figyelj az utasításokra, de főleg a két kicsi barátra. Nagyon kell vigyázni minden lépésükre, mert soha nem tudhatjuk, milyen veszély leselkedik rájuk. A két kicsi is, pontosan figyelt SÁBA szavaira, s mindannyian megerősítették őt abban, hogy fegyelmezett és szófogadó társak maradnak az úton. Nem tudtak betelni a látvánnyal, az ismert dolgokkal maguk körül. Ahol élnek ott már nincsenek autók, villamosok, nincsen szemét és zaj. Nincs rossz ember, nincs vad állat, csak béke és szeretet.
POGI hirtelen lelassított és megállt. -Mi történt ? - kérdezte SÁBA . -Nem tudom, nagyon rossz érzésem lett ahogy azt az autót megláttam. Feltörtek az emlékeim. Tudod, engem elütött egy autó itt a Földön, a drága gazdi mentette meg az életemet, mert elvitt az orvoshoz és meggyógyíttatott. Merev maradt az egyik lábam örökre , de legalább ott lehettem a közelében és nyalizhattam az arcát, érezhettem őt. Idáig jutott emlékeiben, amikor SÁBA észrevette, hogy könnyek csillogtak a szemében. Oda fordult hozzá ,egy kicsit közelebb hajolt és azt mondta: -Ne szégyelld barátom, nem szégyen szeretni még nekünk nagy kutyáknak sem! Imádni azt aki megérdemli, s érte könnyedet hullatni! Ha tehetném én is üvöltenék a fájdalomtól , hangosan sírnék, ha tudnám hogy azzal újra az én édes gazdimmal lehetnék... folyt köv
kommentek száma:13tovább
III.KALAND 15. folytatás
Ismételten sikerült mindhármuknak éjfél előtt a SZIVÁRVÁNY BIRODALOM FEHÉR kapujába érkezni. Mielőtt a kapu kinyílt, DODÓKA gyorsan elfoglalta helyét a tarisznyában, nagyon féltek attól, hogy kiderül a turpisság, hiszen engedély nélkül hagyta el a BIRODALMAT. A két barát, SÁBA BUCI és RONNY , kiszállt a Csillagszánból és remegő lábakkal elindult a kapu felé.
Ebben a pillanatban hallatszott az éjféli harangszó, s bebocsátást kaptak a BIRODALOM falai közé.
Napok teltek el, s új útra indulhatott SÁBA BUCI TESTŐRSÉGÉVEL , a földi látogatásra engedélyt kapott kis csapat. Igen ,egy kis csapat, mert SÁBA vállalta, hogy több társát is magával viszi. Bátor volt, pedig tudta, nem könnyű feladat, mert eddig soha nem úszták meg kaland nélkül a földi kirándulást. A visszatérés ideje adott volt számukra - mire éjfélt ütnek a harangok- nem hosszú, mindössze 24 óra. Ha késnek,soha többé nem térhet vissza senki a FÖLDRE drága gazdijához!
A Csillagszán előállt és SÁBA BUCI elfoglalta helyét. A FEHÉR KAPU kinyílt és közeledő barátai boldog,csillogó szemét pillantotta meg. Olyan boldogok voltak, hogy ezt a boldogságot talán a földi életben élték át utoljára, amikor édes gazdijuk ölelését érezhették. Erre vágytak most is, ezért indulhattak útnak, e mennyei boldogság töltötte el egész testüket.
Négyen voltak, elől egy hatalmas izmos rottweiler, mögötte egy spániel, majd egy kedves kis keverék, és végül egy kis tacskó kutya szedte csöpp lábait. Megilletődve, némán foglaltak helyet a szánban, SÁBA BUCIT csupán fejbiccentéssel üdvözölték. A Csillagszán elindult a SZIVÁRVÁNYHÍDON, s a körülöttük lévő vakító csillagok fényében, röpítette őket a földi kapu felé ........folyt.köv
kommentek száma:11tovább
14. rész folytatás
RONNY még teljesen a hatása alatt volt a csodálatos, mámorító érzésnek, de SÁBA mindkettőjüket sürgette most már az indulásra. Az idő rövid, hamar eljön az éjfél és ha nem érünk vissza, akkor soha többé senki nem jöhet vissza a Földre. Nagyon közel voltak DODÓKA lakóhelyéhez, kérte, hogy had ne kelljen visszabújnia a tarisznyába, így ő is boldogan élvezheti a régi sétautak örömét. Szinte röpült a boldogságtól, úgy szedte piciny lábait, hogy számtalanszor megelőzte két barátját. Sokszor duplán tette meg az utat, mert olyan gyorsan rohant előre, hogy mindig vissza kellett térnie társaihoz. Megérkeztek a házhoz, minden ismerős volt számára. Szívta, itta az illatokat az emlékek ízeit .Reszketett az izgalomtól, mi lesz most, mi vár rá, mit fog átélni ha meglátja imádott gazdiját? Meglepődött , mert az ajtó résnyire nyitva volt,erre nem számított . A gazdi nem szokott ilyet csinálni, mi történhetett? Ment előre, rohant be egyenesen a szobába. Hangosan kiabált, ugatott, de hiába, nem hallotta, nem is láthatta őt. Ott ült a fotelban, szomorúan maga elé nézve. DODÓKA odarohant a lába elé, pörgött, forgott, tipegett, topogott előtte, s azonnal az ölébe ugrott. Abban a pillanatban, leesett a szék alá , keresztül a gazdi testén, a szék ülésén. Megszeppent. Nem értette a dolgot. Szája legörbült , majdnem sírni kezdett. Újra próbálkozni akart, de SÁBA BUCI rászólt.- , Gyere ide hozzám, előbb a gazdid szemébe kell néznem , hogy meg tudd érinteni őt. DODÓKA szinte toporzékolt, nem értette az egészet. Miért nem tud oda bújni édes gazdijához, nem veszi őt észre,vagy lehet, hogy már nem is szereti ? Sok volt ez izgatott piciny szívének, de hagyta , hogy SÁBA segítse őt. Ebben a pillanatban a gazdi felnézett, és egy nagyot sóhajtott. Kezében drága kicsi kutyája fényképét szorongatta, s könnyes szemmel arcához emelte. Ekkor SÁBA hirtelen elé állt és szikrázó szemével szemtől, szembe nézett. Most már mehetsz!-mondta, azzal DODÓKA azonnal drága gazdikája ölébe ugrott. Elfeküdt édesen karjai között, élvezte ölelését, majd fölágaskodott kicsiny lábaira, átfogta nyakát és ölelte ,szorította puszilgatta őt. Bocsáss meg nekem, ha hisztis kutyusod voltam. Bárcsak itt lehetnék újra Veled .Köszönöm, hogy szerettél és imádtál engem, soha, soha nem felejtem el Neked. Lecsúszott öléből, és szomorúan elindult az ajtó felé. Még visszanézett bánatos szemével , megsimogatta tekintetével drága gazdiját , a fotelt, a pihe , puha zöld takarót. Isten veled, köszönöm, hogy Veled élhettem életem. Mennünk kell, DODÓKA gyere, sietni kell, mindjárt éjfél vissza kell érni a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA. folyt köv.
kommentek száma:11tovább
13. rész folytatás
SÁBA hirtelen átfordult a láncos ember felé és azonnal a szemébe nézett, fogai vicsorogtak, ínyét felhúzta, szinte harapásra készen állt. Az emberek ebből mit sem láttak , sem a kutyák akik körülvették őket. Szemei lángoltak, ellentmondást nem tűrően maga alá gyűrve azok akaratát. Az ember a kést SAPHIRA felé szúrta. Ekkor HEKI és csapata, a cicák és ROBI kakas,azonnal a segítségére siettek. HEKI a bokorból egyenesen a kést rántó ember csuklójára harapott, aki nem engedett szándékából , s azzal, SAPHIRA nyakára célzott. DÉSYBABA és CIRMI szinte egyszerre ugrottak a késes nyakába, és ott karmolták ahol érték. ANETT és SAPHIRA hirtelen megfordult és a nadrágjába kapva tépte, cibálta őt. A láncos egy pillanatra lélegzetvételhez jutott és a kezében lévő szöges láncot HEKI nyakára akarta tekerni, miután az a késes barátja csuklóját szorongatta. SZISZI azonnal észre vette, és megpróbált a segítségére sietni. Az ember olyan erővel lökte le magáról, hogy ájultan esett a földre. ROBI kakas ekkor kitárta sarkantyús karmait, felrepült az ember vállára és kabátján keresztül belevájta ahogy csak tudta. Ennyi elég volt SÁBÁNAK . -Gyerünk üvöltötte oda barátjának. SÁBA a késes, RONNY pedig a láncos ember nyakának ugrott. Hirtelen rettenetes emberi üvöltés hallatszott a viadal közepette. Minden élő kutyus , cica, és kakas megdöbbenve állt a történet előtt. Tudták, hogy ütötték, harapták, karmolták, rángatták ahol érték, de ezt nem értették. Mind a két ember azonnal elengedte a kezében lévő gyilkos szerszámot és hasra vágták magukat a földön. Mindenki megkövülten állt és figyelt. Már valamennyien engedtek a szorításból, de a két ember továbbra is üvöltött, és fetrengett a földön kínjaiban. Sőt, mindkettőnek hatalmas kék folt , harapás folt, éktelenkedett a nyakán. Érthetetlen módon, folyamatos kiabálás közben csúsztak a földön, mintha valaki rángatta volna őket , hatalmas büntetést róva rájuk. -Ne, Ne, JAJ, NE ! -hallatszott az artikulátlan üvöltés. Egyszerre csak megállt minden, s hirtelen csönd lett. Senki nem mozdult nem értette az egészet ! DODÓKA odament szájába vette a kést és oda vitte SÁBÁNAK. A kutyák, dermedten álltak és figyeltek . Senki nem vett még lélegzetet sem. Semmit nem láttak az egészből, csak azt hogy a kés megindul, kb. 30 cm-rel a föld fölött, majd egy kicsit megemelkedik és egyszer csak megáll. SÁBA ahogy átvette a kést kis barátjától, elindult vele és megállt HEKI és SAPHIRA előtt. Ők azt hitték, hogy ez az egész valami tréfa, valami rossz vicc. Még mindig síri csöndben, némán követték az eseményeket. SÁBA a fénylő pengéjű kést amit SAPHIRÁNAK szánt az elvetemült, HEKI lábai elé tette. RONNY szájában a szöges lánccal, ő is HEKI elé lépett és letette azt. Ebben a pillanatban MACI odalépett a lánchoz , és szimatolni kezdett. Orrát felemelte, s a síri csendben még a szemét is becsukta. Megjelent egy kép, egy emlék, amit ez a szag hozott magával. Egy sír, egy hant, aminek emlékei most felszínre törtek. RONNY mondta ki nevét, ez csak ő lehet, senki más. A gazdi sokat beszél róla, mindig emlegeti. A sírjához is együtt járunk ma is. Ő aki ugyan olyan hűséggel szerette a gazdit mint ahogy most én szeretem. Lehajolt a lánchoz, megszagolta, majd lassan szó nélkül nyalogatni kezdte. RONNY látta mindezt, SÁBÁHOZ fordult és azt mondta:. -Tedd meg nekem kérlek!Tedd meg újra! SÁBA elé lépett,és mélyen RONNY szemébe nézett. Ezzel láthatatlan maradt ugyan, de teste érzékelhető volt. Ebben a pillanatban, egy ismerős hang törte meg a csendet. -Mit műveltek ti haszontalanok? MACI és RONNY felkapta fejét és mindketten a hang irányába néztek. Egyszerre rohantak feléje. Ahogy MACI odaért a gazdihoz, érezte, hogy egy másik test is szorosan simulna imádottjához. Látni nem látta, de érezte, hogy ott áll mellette. Félre állt és hagyta, hogy RONNY odalépjen . Oda simult, hozzá boldogan, a szíve majdnem kiugrott a helyéről. Két lábra állt és átölelte őt. Érezte az illatát, hallotta a hangját , és ölelte, ölelte, az imádott gazdiját . Köszönöm, köszönöm, hogy utoljára újra megtehettem, most már boldogan megyek vissza a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA. MACI boldog volt , hogy átadhatta a szeretet érzését RONNYNAK, hiszen ő még annyiszor megteheti. A gazdi nem értette, hogy mi történik, MACI miért áll félre tőle és mégis, boldogság és meleg érzés járja át a szívét.folyt köv.
kommentek száma:14tovább
12. rész folytatás
Nem látott ismerős embert még a környéken sem. A gyülekező kutyák azonban várhatóan együtt voltak, legalább is, akik e randevút megbeszélték. Egy fekete - fehér ,fiatal fiúcska igen helyre kutyalegény, vitte a prímet. Nem ő volt a legnagyobb, de látszott, hogy fiatal, önbizalommal teli, de rendkívül szerény , és udvarias a barátaival. SÁBA BUCI és DODÓKA is közelebb húzódott a csapathoz. Mindkét fülüket hegyezve,szinte dermedten figyelték élő társaikat. -ANETT, te mindig maradj mellettem, most semmi képpen ne kakaskodj, ne hívd fel magadra a figyelmet, azt hagyd ROBIRA. S ezzel a mellette kapirgáló taraját hegyező barátra mutatott. ANETT mintha nem is hallotta volna, a fejét sem emelte fel. SAPHIRA-én mit csináljak?- kérdezte tőle, egy kedves édes zsemleszínű ,kék sálát a nyakában viselő kutya hölgy, SZISZI.- Semmilyen körülmények között ne hozzatok önálló döntéseket! Ezt a részét a bátor HEKIRE bízzátok, aki a bokor mögött fog lesben állni és várni a kellő pillanatra. HEKI megigazította fehér, piros pöttyös kendőjét és büszkén kihúzta magát. Mellette cica barátai, DAISYBABA, CIRMI , CILIKE LÜTYŐ, BOGI ÉS VISZKÁSZ doromboltak. Mind a hatan a hozzájuk legközelebb eső hatalmas fa rönkjén élesítették karmaikat. SÁBA ÉS RONNY egymásra néztek . Itt valami bűzlik !- gondolták, akarom mondani történni fog, mondta ki hangosan gondolatát SÁBA . DODÓKA kapkodta fejét, egyikről a másikra, legszívesebben nyakába vette volna csöpp lábait és megállás nélkül egyenesen hazáig szaladt volna. Nincs messze innen, csak pár perc az egész- gondolta, de mégis nyugton maradt. Tudta , hogy annyi bajt okozott már, ezzel már nem tetézheti barátai gondjait, s így ő is inkább a történéseket figyelte. Hirtelen csönd lett. A csaholásnak vége szakadt, mindenki elfoglalta helyét. A séta úton, két rosszul öltözött, , rosszarcú ember közeledett feléjük. Mindkettő szájában cigaretta, ápolatlan külsejű, gonosznak kinéző emberek. Egyre közelebb értek. A levegő is remegett a közelben. Az úton három kutya maradt, SAPHIRA, ANETT , és SZISZIKE. A két férfi gyorsan közeledett feléjük. SÁBA és RONNY szinte földbegyökerezett lábbal figyelték a várható eseményeket. Nagyon rossz érzésük volt. Az egyik - a jobb oldali,- váratlanul a zsebébe nyúlt és egy fényes pengéjű kést rántott elő. Megemelte kezét és teljes erejével SAPHIRA felé lendítette. Abban a pillanatban SÁBA az ember elé ugrott és két lábra állva, szemével az ember pillantását kereste. Tudta, hogy mindaddig nem segíthet, míg fizikailag nem teszi érinthetővé a testet. Szemei villámló szikrát szórtak, minden erejét összeszedve szugerálta a támadó kétlábút. Ebben a pillanatban érezte, hogy pillantásuk találkozott és feltöltődött az érintés tapasztalására. Közben a másik ember is kabátja alá nyúlt és egy hatalmas szöges láncot vett elő alóla. RONNY , SÁBÁRA nézett, ki azonnal értette, hogy a másikat is szugerálnia kellfolyt köv.
kommentek száma:12tovább
11. rész folytatás
Már nagyon régóta szaladtak, rohantak előre,településeken, hegyeken völgyeken, amikor egy Tó környékére értek. DODÓKA nem fáradt el egy kicsit sem, mert RONNY visszatette őt a tarisznyába és úgy vágtatott végig SÁBA BUCI mellett. Ahol tehették, vonatra, szálltak, így legalább rövidítettek az előttük álló út megtételének idején. A Tó partja gyönyörű volt, virágos, ápolt és gondozott. Nagyon sok ember volt itt, sütkéreztek, pihentek. Sokan a kutyájukat is kihozták, pórázon sétáltatva, rótták a kőröket a tó körül. SÁBA BUCI és RONNY körülnézett. Nem volt ismerős a látvány, úgy érezték, hogy ők nem jártak itt sohasem. RONNY azonban egyre nyugtalanabb lett. Nem tudta megmondani mit érez, de valamiért , nagyon nem találta helyét. Leakasztotta nyakából a kis tarisznyát és DODÓKÁT a kavicsos földre rakta, aki kinyitva a tarisznya száját, kimászott kényelmes szállító hintajából. SÁBA felfigyelt egy több létszámú kutya társaságra, akik a tó körül gyülekeztek. Gyönyörű fényes szőrű, ápolt kedves kutyák, akik nem gazdákkal,nem pórázon, hanem gazdi nélkül vártak egymásra. Nagy hangzavar, csaholás vette őket körül. Mindenki mondta a magáét. Közelebb mentek a nagy társasághoz. RONNY, szíve egyre hevesebben dobogott. Ezek a kutyák, ez a társaság, ez a szag, egyetlen szag, ami igazán felkeltette figyelmét. Ott hagyta barátait és egyre közelebb ment a többi kutyához. Egy gyönyörű, hatalmas Berny pásztor mellett megállt és megszagolta őt. Becsukta szemét, és emlékezett. Az otthoni illat, az otthoni szag, ez az! Erre emlékszem. Soha nem tudnám elfelejteni. Ő az a kutya akit a gazdiék hazavittek, mikor én a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA kerültem. Föntről láttam, hogy az első pillanat alkalmával ,mikor a kertbe ért, azonnal a síromhoz szaladt, ahová eltemettek engem. Percekig állt a sírom mellett és mintha azt mondta volna: - Nyugodj békében nem hozok rád szégyent, ígérem jó kutya leszek. Szeretni fogom a gazdikat és örökké hű társuk leszek. -Igen ő az , érzem tudom, hogy ő! Csak MACI lehet , senki más. Nem ismerte őt, mégis boldogság öntötte el szívét. Az otthon illatát, a kert, és a porta emlékeit hozta magával. Nem bírta tovább, szerette volna megnyalintani, megölelni, hogy küldje magával gazdijának üzenetét. S ekkor, mint a villám, jutott eszébe valami. Ha ő itt van, akkor.. akkor, neki is itt kell lennie! Az édes a drága gazdinak. Körbejárta, pásztázta szemével a környéket, de a gazdit nem látta sehol. ..folyt köv.
kommentek száma:11tovább
10.rész.
folytatás Mindketten rohantak a folyó mentén a sodrás irányába. Hol SÁBA, hol RONNY rohant elől. Nem törődtek semmi mással, csak a kis barát, DODÓKA megmentésével. Egyre közelebbről hallották, a most már kicsit fojtott, és kimerült hangú kiáltást. Ebben a pillanatban egyszerre vették észre, hogy a csöppnyi kutya víz alá merült. SÁBA gondolkodás nélkül a part tetejéről a folyóba vetette magát. Teste hatalmas csobbanással zuhant bele, s feje fölött összefolytak a víz hullámai. RONNY azonnal lerohant, szinte két ugrással a parton termett és remegve nézett a víz alatt lévő társai után. Hirtelen meglátta SÁBA fejét a vízből kibújni, ki szájában a kis DODÓKA alélt testét fogta. SÁBA BUCI fáradtan úszott a part felé, amikor észre vette, hogy a partoldalon lévő fák egyikébe, - villám csapott bele, minek következtében, - irtózatos reccsenéssel, dőlni kezdett , egyenesen RONNY teste fölé. Üvölteni nem tudott, mert a szájában tartotta a kimentett kis kutyát, de szemei olyan rémületet fejeztek ki, amit RONNY is észre vett, de ezzel egy időben a szörnyű reccsenést is meghallotta. Megugrott ijedtében, hátat fordítva a folyónak, a rá zuhanó fát figyelte. Másodpercek töredéke alatt, megpróbált ellépni a hatalmas fa elől. Abban a pillanatban érezte a rettenetes súly hatását, mely áthatolt a testén. Fájdalmat nem érzett, csupán az ösztöne szorította össze szívét, hogy most a legrosszabb fog történni. Nem ért rá átgondolni, hogy ők már a SZIVÁRVÁNY BIRODALOM lakói . Az élet elvesztése számukra már nem ismételhető, félniük már nem kell. A fa a lábai alatt hevert . Mint az Oroszlánkirály úgy állt a tetején. SÁBA közben kiért a partra kis barátjával és a földre tette őt. Közben a vihar is alábbhagyott, az eső elállt, mintha az ő kérésükre történt volna. DODÓKA , hálás pillantással nyugtázta , hogy ismét érezhető talaj van csöpp lábai alatt. Hosszú szőre csurgott az átáztató folyó vizétől, hatalmas szemeivel, szinte könyörgőn nézett ,- hozzá képest, - hatalmas két barátjára. RONNY közben lejött a fa tetejéről, s ott álltak hárman egymással szemben, DODÓKA mint a két ítélő bírója előtt. -Ne haragudjatok-mondta! De nagyon, nagyon, szeretem a Mamimat és még egyszer utoljára szeretném látni és megölelni őt. Tudom, hogy nem kaptam még rá engedélyt, de én olyan pici vagyok,azt hittem, ha belebújok a tarisznyádba akkor észrevétlenül eljuthatok hozzá. -Kérlek , ne haragudjatok rám, bocsássatok meg nekem ! Azzal lehajtotta fejecskéjét, és várt az ítéletre. Mindkét barát, lehajolt hozzá, megnyalogatta buksiját, és szinte egyszerre mondták: -Indulhatunk !!!.....
kommentek száma:9tovább
9. rész folytatás
SÁBA és RONNY lélekszakadva próbálta követni a kis csöppséget. -Ne hidd, ...hogy én nem félek, lihegte futás közben Ronny. Hangja azonban nem érte el azt, akinek szánta. Futottak, rohantak mindketten, azt remélve, maguk mögött hagyják ezt az őrült, szörnyű vihart. -Hogy jött el velem, hogy bújt bele a tarisznyámba elgondolni sem tudom? Elhoztam magammal, az útra, némi elemózsiával megrakva , hátha megéhezünk .S ő belebújt. Nem csoda, hiszen olyan pici , egy kis gombolyag csupán. Ilyen gondolatok futottak át agyán, miközben a villámok és az eső vágta függöny mögött próbálták követni kis barátjukat. DODÓKA, csak rohant amerre csöpp kis lába vitte. -Jaj de félek, jaj, de félek, miért tettem, miért jöttem le, miért bújtam bele a tarisznyába?, -cikáztak gondolatai. Hirtelen ,emlékeiből egy kép jelent meg, a gazdi, a drága gazdi arca, ölelése, ahogy ilyenkor a karjaiba fogta, szorosan, hogy megóvja őt minden bajtól. A dörgéstől, a villámlástól és mindentől !!! - Igen! Ezért jöttem! Ezért az édes érzésért, ezért a forróságért, ami átjárja újra testemet, hogy még egyszer érezhessem, csak még egyszer utoljára! Milyen jó lenne most a kis piros sapkám, amit úgy, de úgy utáltam! Nem verné az eső a szememet és az arcomat. A Mami mindig tudta, mit miért kell, de én csak hisztiztem nem akartam mindig azt amit ő szeretne. Miért is vagyok ilyen hisztis, nem mindig szófogadó? De tudom, hogy ő így is imádott engem,,! Mert én egy okos, kedves, édes, szeretni való kicsi kutya vagyok ! - mondta nekem talán százezerszer is. Rohanása közben, egy folyó közelébe ért, a partja meredek volt , az eső feláztatta nagyon. A sűrű sötét eső függöny elvette látását, s nem vette észre, hogy a meredek partra érkezett. Szaladt volna tovább, de ebben a pillanatban már nem érzett talajt a lábai alatt. Csak, gurult, gurult lefelé,egyenesen a folyóba. Beleesett a vízbe! Szinte önkívületi állapotban volt szegény. Kiabált, sikoltozott, ahogy csak a torkán kifért. A víz erős sodrása azonban egyre távolabbra vitte. Közben SÁBA BUCI és RoNNY elérték a partot. Nagyot fékeztek lábaikkal, csupán hatalmas,izmos testüknek volt köszönhető, hogy nem fejjel estek a folyóba. Látni nem láttak semmit, a villámok éles vakító fénye és a zuhogó eső miatt ,a dörgések félelmetes hangja ,elfojtotta drága kis barátjuk könyörgő kiáltását folyt köv
kommentek száma:12tovább
8.rész folytatás
SÁBA BUCI hirtelen nagyon ideges lett. Nem tudta mitől, de nagyon rossz érzése támadt. Valami hasonlót érzett már számtalanszor, -még életében-, s ilyenkor, azonnal az édes gazdiékhoz sietett, Ha kellett erővel kopogott , kapart az ajtón, mert nagyon félt attól amire az ösztöne ilyenkor figyelmeztette. Szinte bújt, menekült volna bárhová, bármerre, csak ne kelljen kint lenni, hallani látni a következményeket. Rettenetesen zavart lett, nem tudta mi tévő legyen. Istenem, ha a gazdika itt lehetne? Eddig jutott gondolatai közben, mikor hirtelen megrázta magát , és azt mondta : -Hát TESTŐR vagyok, vagy mi a fene? csak nem félek a vihartól még mindig? A dörgés a villámlás sem lehet oka, hogy ne védjem meg barátaimat ha kell! Megfeszítette gyönyörű német juhász testét, dús hosszú szőre csak úgy ragyogott izmos karcsú termetén . Alig rendezte gondolatait, abban a pillanatban egy hatalmas villámlás vakította el mindkettőjük szemét. A kaukázusi juhász kutya, egy pillanatra megállt, megdermedt, mellette SÁBA is. A következő másodpercben olyan hatalmas dörgés volt hallható, mintha az Ég és a FÖLD összeomlana. SÁBA BUCI megfordult, de akkor már a zuhogó eső olyan erővel csapott a szemébe, hogy szinte nem látta társát. -RONNY !- itt vagy Ronny ? Merre vagy nem látlak üvöltötte a viharban. Abban a pillanatban RONNY oldalán lévő tarisznya kinyílt és egy csöpp kicsi kutya, egy Chihuahua fajta, DODÓKA ugrott ki belőle aki rettenetes félelmében rohanni kezdett. Az eső ömlött, a ég dörgött, villámlott,sötétség borult a városra! Ez itt maga a pokol volt! SÁBA BUCI és RONNY nem akart hinni a szemének ! Azt hitték rosszul látnak! Ez nem lehet igaz! -Mi lesz ebből ? -hogy tehette ? - DODÓKA !- üvöltötték mindketten , de a csöpp kutya futott amerre látott... folyt köv
kommentek száma:9tovább
7. rész folytatás
Pontban éjfélkor nyílt a FELHŐ kapuja és ott állt Besszy, boldogan, csillogó szemekkel. Sikerült, éjfélre visszaérnetek ! - szerette volna kiáltani, de JENIKE kiugrott a csillagszánból és azonnal az események mesélésébe kezdett. Olyan boldog volt, hogy szinte visítva, könnyes szemmel zúdította élményeit a drága Mamiról és a kis barátokról, Pamacsról és Gináról. Válaszra nem várt, rohant égi barátaihoz, hogy részletes élmény beszámolót tarthasson számukra. SÁBA BUCI szótlanul oda bújt párjához, szomorú szeme elárulta szívének fájdalmát. Besszy ránézett, érezte rögtön, hogy vigasztalásra vár, szeme nem csillogott a boldogságtól , mint drága kis barátjának. A FELHŐ kapu bezárult mögöttük, szorosan összebújva,- szinte érezve egymás szívének dobbanását, - szomorúan elindultak a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA.
Eltelt egy hét. Újra indulhat a csillag szán a FÖLDRE. Nagy volt az izgalom, mindenki nagyon nagy örömmel várta egész héten, ki lesz az a szerencsés aki meglátogathatja édes gazdiját és barátait a FÖLDÖN . A csillag szán előállt. Nyílt a FELHő kapu a Szivárványhíd vakító fénye szinte mindent bevilágított. A csallagos égbolt mesés tengere vette körül. Elsőnek SÁBA BUCI lépett ki rajta. Most egyedül jött, nem kísérte Besszy. Beugrott a Csillag szánba és türelmesen várt. Nem sok idő telt el, amikor egy Kaukázusi Juhász kutya méltóságos, kimért, de mégis vidám léptekkel jött feléje. Nagyon izgatott volt. A hátán egy tarisznya , meglepő módon csak az egyik oldalán lógott. Izmai megfeszültek, látszott, hogy nem fiatal már, de gyönyörű hatalmas kan, mint SÁBA BUCI volt. Beült a szánba, BUCI mellé, tarisznyáját az ölébe tette és szinte remegve várta az indulást. Éjfélre vissza kell térni, ugye tudod? -kérdezte SÁBA . A TESTŐRÖD én vagyok, ami azt jelenti, hogy mindig együtt kell maradnunk, ezt soha ne feledd! - Persze, mindent értek, köszönöm- mondta. S azzal, a szán elindult s villanásnyi idő alatt a FÖLD kapujához ért. Kiszálltak mindketten A kaukázus juhász kutya félre tolta tarisznyáját és segített SÁBÁNAK a FÖLD kapuját nyitni. A látvány BUCI előtt már nem volt ismeretlen, de kis barátja elámult a látottakon . Fogaival megigazította tarisznyáját, és remegő lábakkal kilépett SÁBA után a FÖLD kapun folyt köv.
kommentek száma:10tovább
6. rész. folytatás Kiért az útra, JENI ott állt, szinte mozdulatlanul, lélegzetét visszafolytva. Letette a vérző testet a földre. Nagyon kimerült volt. Mit tegyek? Az idő szorít, a kis kutyalány élet és halál között. A gazdik, a drága gazdik, szinte karnyújtásnyira tőlem! Láthatnám, megérinthetném , újra érezném drága ölelő karjukat. Zihálva, lihegett, szeméből folytak könnyei. Előre nézett az úton, . Csak futni kéne itt hagyva mindent és mindenkit , futni, rohanni hozzájuk. -gondolta. Minden ellene van, az idő, az események. Segítenie kell ennek a kutyalánynak, mert ha nem teszi ,ő is a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA kerül. Felcsapta fejét, nagyot üvöltött fájdalmában, mintha azt remélte volna, hogy legalább a hangja eljut az édes, a drága gazdik közelébe. Azután hirtelen megfordult és azt mondta:- gyere JENIKE kövess engem. Rohanni sietni kell , a fehérköpenyes kétlábú segíthet rajta, nekünk pedig nincs több időnk .Én már nem tudok elmenni a gazdihoz, de a kis kutyalány életét még megmenthetjük. Újra szájába vette az alélt testet, és visszafordultak az úton, a hegyen lefelé. Vissza a Dunapartra. Szinte önkívületi állapotban volt a fáradságtól, a fájdalomtól az elkeseredéstől. Izmai megfeszültek , állkapcsa már görcsben tartotta az új kisbarátot. -Ki kell bírni, ki kell bírni!- mondogatta magában. El kell jutni a fehérköpenyes kétlábúhoz. Oda értek . Körülötte sötét volt, de a házban égett a villany. Letette szájából a vérző vörös kutyát és kétlábra állva becsöngetett a kapun. Amikor látta, hogy a fehérköpenyes megjelent az ajtóban, remegni kezdett. -Istenem, csak észrevegye, csak meglássa, hogy ide tettem a kapuja elé. A fehér köpenyes egyre közelebb jött. Kinyitotta a kaput, körülnézett, majd lenézett a földön fekvő vörös gombolyagra. Fölemelte és azonnal a házba vitte. SÁBA BUCI és JENIKE folytatta útját, hiszen az idő rohant előre. Az út üres volt késő éjszaka volt már. Csend és sötétség mindenütt. Megérkeztek a FÖLD kapujához . Megálltak előtte. A kapu magától kitárult. Belülről vakító szivárványszín szórta sugarait rájuk. Ott állt a csillagszán, ahol hagyták, a SZIVÁRVÁNYHÍD földi LÁBÁNÁL. Mindketten beültek, szó nélkül tették. JENIKE érezte drága barátja szívének dobbanását. S mintha ezzel enyhíteni szeretné fájdalmát , egyre közelebb húzódott hozzá. Kicsiny fejét mellkasára tette és könnyes szemmel annyit mondott: -köszönöm NEKED SÁBA BUCI ! Olyan boldoggá tettél amiről évek óta álmodni sem mertem. Most már boldogan élek itt a SZIVÁRVÁNY BIRODLOMBAN , mert tudom, hogy soha , de soha nem felejtenek el a FÖLDÖN. A szán megindult és egy szempillantás alatt éjfél előtt a FELHŐ KAPUJÁBA ÉRT. folyt köv.
kommentek száma:16tovább
5. rész folytatás
Ahogy csak lábaik bírták, szaladtak végig az úton, rohantak SÁBA BUCI otthona felé. Végig a Duna partján , majd föl a Börzsöny , kanyargós szerpentinén az ő ismert megszokott útjain. SÁBA felnézett az égre, s a csillagok és a Hold állásából tudta, nem sok ideje maradt. A szíve majdnem kiugrott a helyéről. JENIKE, a szokott módon a farkába kapaszkodott. Ismeretlen táj, erdő, csillagok sötétség. Reszketett piciny lába, alig érte a földet, de csak futott, szaladt, imádott nagy Barátja, égi TESTŐRE mögött. Nagyon félt, de mégis, valami oltalom, valami védelem érzése járta át, egy pajzs, mely áthatolhatatlan, bántódás mentes csodás ölelés, a Mami -gazdi ölelésének érzése. Gondolatai kavarogtak , képek villanását látta szemei előtt a sötétben. Látta pajtásait, a tálkáját, a finom frissen tálalt imádott hatalmas csirkecombot. Érezte GENIKE gondolatait. Tudta, hogy neki adta volna még a saját vacsoráját is, csak velük lehetne újra. Így ringatózott emlékeiben, miközben rohantak a sötét erdő útjain. SÁBA BUCI rendíthetetlen volt, menni, menni, rohanni, az idő rövid! Éjfélig vissza kell érni a SZIVÁRVÁNY BIRODALOMBA, mert többet soha nem jöhetnek a Földre. Abban a pillanatban egy puska lövést hallott, és szinte vele egy időben egy égtelen jajveszékelést. Hirtelen megállt, JENIKE ,mintha ebben a pillanatban tért volna magához, lélekszakadva, szinte fuldoklott a kimerültségtől . Nem tudta mi történt, miért torpant meg barátja, ő nem ismerte ezt a hangot, s gondolatai miatt a jajveszékelést sem hallotta. -Maradj itt, mondta SÁBA ellentmondást nem tűrően, és abban a pillanatban a hang irányába rohant. A bokrok közül csörtetésének egyre távolabbról jövő hangját lehetett hallani. -Jaj Istenem, de félek, mi lesz velem? Mi lesz, ha vele is történik valami? - cikáztak JENIKE gondolatai, de abban a pillanatban már a választ is tudta. Mi történhetne vele? Hiszen, mi már nem élünk , mi már nem vagyunk földi halandók. Mi már az Égből jöttünk vissza. Közben BUCI egyre rohant beljebb a hang irányába. Ebben a pillanatban csönd lett, elnémult a nyüszítés, a jajveszékelés. Orra egyre közelebbről érezte az idegen test szagát. Megtorpant. A lábai előtt egy kutya, egy gyönyörű , kedves , vörös szőrű kis keverék. Mint a róka, gondolta, olyan mint egy róka, de kutya volt, egy kis kutyalány. Hatalmas sebből vérzett . SÁBA lehajolt, megszagolta és érezte, nagyon nagy baj történt. Szemei lecsukva, ájult állapotban hevert. - Istenem muszáj segítenem, mi lesz vele? Próbálta orrával megbökni, hogy észhez térítse és a szemébe nézzen. De hiába. Feje, orra, az érintést próbálva átfolyt a kis beteg testén. Megijedt. Ki kell, hogy nyissa a szemét! -gondolta feszülten.Hirtelen felemelte fejét, felnézett a Holdra,és nagyot üvöltött. A vörös kis kutyalány ettől, abban a pillanatban észhez tért, s az ijedtségtől azonnal kinyitotta szemét. SÁBA odaugrott, és mereven a szemébe nézett. Szikrázó tekintetét a két szempárra meresztette és mozdulatlanul hosszú percekig szugerálta őt. Ezután újra próbálkozott. Megbökte a vérző testet, s ebben a pillanatban érezte őt, már nem folyt át rajta. Nyakánál foga közé fogta , -s mint fiatal életében a cicákkal tette,- a szájában tartva, az ernyedt testtel együtt az út irányába, JENIKE felé indult. Minden bokron , átgázolt, nem érdekelte semmi. A kutyalány kicsi volt, de mivel elhagyott teste ernyedten lógott , rendkívüli súlya volt számára. Minden izmát megfeszítve, törtetett az erdőn keresztül.folyt köv.
kommentek száma:9tovább
4. rész folyt.
- Gyertek, gyertek, drágáim, itt a finom vacsi, noszogatta a szobából az éhes kis szájak tulajdonosait. JENIKE dermedten állt és figyelt. Könnytől fátyolos szemével akkor látta megjelenni a két drága, imádott kis pajtást. GINA rohant először, ő a vacsit a világért nem adta volna még PAMACSNAK sem. . Mindketten ott voltak már a tálka mellett, - de hol a harmadik? Ki a harmadik? Majdnem megfulladt a gombóctól amit a torkában érzett., de nem jött senki. Négylábú nem jött több, csak az édes a drága az egyetlen Mami-gazdi. Megfogta a harmadik tányérkát és felemelte. Nem tudta megmondani miért, de abba is belerakta a falatkákat, mintha remélné, hogy a tálka tulajdonosa megjelenik és mohón, édesen cuppogva, gyorsan, -hogy a másik meg ne egye ami az ővé - megeszi annak tartalmát. JENI és SÁBA BUCI egymásra nézett. BUCI lenyalta az orrocskájára száradt könnyeit és félre állva figyelte az eseményeket. JENIKE odament a tálkához, és beleszagolt annak tartalmába. PAMACS és GINA hirtelen megállt, felkapta fejét és ahelyett, hogy morogtak volna, mindketten nyüszögni kezdtek. Nem értették mi történik, nem láttak , nem hallottak semmit, mégis, mégis valami csodálatos melegség járta át őket. Mami -gazdi leguggolt melléjük, és egyre csak noszogatni próbálta, mindkét drágáját. JENI ezt a pillanatot várta, odafordult és abban a pillanatban az ölébe vetette magát. Érezte, ölelte volna őt, de nem tudta megfogni, megtapintani,nem tudta megnyalintani az arcát, csak érezte ezt a mindennél jobban ismert finom illatot . Mami- gazdi hirtelen melegséget érzet, valami kellemes zsibogást a szíve táján, valami ismert érzést. Nem értette, szinte, beleszédült az érzésbe. Felállt, és körülnézett. JENIKE lenn állt a lábai előtt, PAMACS és GINA mellett. Mindhárman a mamit figyelték, még a levegő is megállt körülöttük. SÁBA BUCI oda ment közéjük és mindhármat megnyalintotta, amiből csak JENIKE érzett valamit.- Mennünk kell, mondta, azzal odament JENIKE Gazdikájához és leült eléje. Ránézett, a szemét kereste. Ebben a pillanatban találkozott a pillantásuk. BUCINAK szinte szikrázott a szeme, de erővel kereste a tekintetét. Egyszerre forróság öntötte el az arcát., hirtelen leguggolt újra. SÁBA ránézett JENIKÉRE és azt mondta, - most lehet. JENIKE oda ment, csöppnyi két hátsó lábára ágaskodott és mellső lábaival átölelte gazdikája nyakát és egy forró nyalintást nyomott arcára. Most nem esett le róla, nem csúszott át rajta. Meg tudta tartani magát és szorosan forrón ölelte őt. Búcsúzott, tudta, hogy ez az utolsó, a végső legutolsó ölelés. Remélte, hogy egy örökké valóságig tarthat. De nem. A következő pillanatban lepottyant a kőre, és hirtelen újra érezte mi történik vele. SÁBÁHOZ bújt, visszanézett meleg fájó pillantással két pajtására, imádott gazdijára és azonnal átmentek a falon folyt köv.
kommentek száma:15tovább
3. rész. folytatás
Amint BUBÓÉK eltűntek a szemük elől, újra rohanni kezdtek. JENIKE annyira szedte csöppnyi kis lábait futás közben, SÁBA BUCI farka mégis a levegőbe emelte őt. SÁBA hirtelen megállt és hátrafordult, teljesen kimerült kis barátjához. -Itt vagyunk , ezt a címet mondtad. -Nézz körül kicsikém, megismered e a környéket, a helyet, a házat és mindent ami bármire emlékeztet,?A piciny kis kutyus, félve eleresztette SÁBA farkát és körülnézett. Szíve a torkában dobogott. -Szagolj, szimatolj, járj körül mindent, meg kell, hogy ismerj valamit. JENIKE elindult remegő lábakkal előre. Ahogy lassan lépdelt, egyszer csak hirtelen valami ismerős szag, nem is szag illat, csapta meg nóziját. Igen, ez ,ez az illat, itt, .Istenem, ez az én Mami-gazdim illata. - Igen, az ővé, biztosan az övé, mert érzem a másikat is, a PAMACS , az összetéveszthetetlen PAMACS illatot, hiszen annyiszor , de annyiszor bújtam hozzá, meg , jaj..ez GINA itthon vagyok BUCIKA itthon vagyok!!! -újjongott, rohangált körbe -körbe. BUCI ránézett, megnyalintotta édes pici nóziját és mondta - akkor jó. - Indulhatunk. -S azzal rohantak a lakás felé. Ahogy JENIKE az ajtó elé ért, megtorpant. Mit tegyen, kaparássza az ajtót, vagy vakkantson? - tette fel a kérdést magának. Abban a pillanatban SÁBA BUCI átlépett a bezárt ajtó közepén, ami mögötte azonnal összefolyt. JENIKE nagyon megijedt. -Jaj Istenem, én itt maradok, kívül maradok, mi lesz most?-azzal amilyen gyorsan csak tehette ő is átlépett az ajtón. Hirtelen megállt az előszobában. Körülnézett a lakásban, és meglátta a tányérkákat. Három kistányért. A két kistányérban finom husi falatok, a harmadik tányér üresen állt. De, de hiszen ez az én kistányérom én , én már...s elkezdte rángatni a mellette álló SÁBA farkát. BUCI ,drága BUCIKÁM, menjünk innen, itt már engem nem szeretnek, másik kutya van helyettem, nyögte alig hallhatóan. Csöpp kis szája sírásra görbült a szíve megfacsarodott és azt szerette volna, ha megszűnik körülötte a világ. SÁBA nagyon megsajnálta, nyalogatta, babusgatta, ahogy az egy ilyen büszke, melegszívű édes nagy Baráttól telhet. S ebben a pillanatban egy ismerős, csodálatos drága Mami -gazdi hang törte meg a fájó csendet folyt köv.
kommentek száma:11tovább
2.rész folytatás
A szán szinte szempillantás alatt megérkezett a SZIVÁRVÁNYHÍD aljára, a Föld kapu elé. Mindketten kiszálltak, JENIKE olyan izgatott volt, hogy apró kis lábait nem tudta olyan magasra emelni, hogy a csillagszánból ki tudjon szállni.
-Jaj , jaj Istenem, SÁBA BUCI segíts!! Nem tudok kiszállni,- kiabált mintha attól félne, hogy egyedül marad.
-Itt vagyok, ne félj ! -azzal BUCI behajolt a szán belsejébe, orrával úgy megbillentette JENIKE fenekét, hogy szinte kipattant a csillagszánból. Ott álltak a FÖLD kapu előtt szinte mozdulatlanul. Ez nem fehér volt ,mint a FELHŐ kapu, hanem fekete. Olyan hatalmas , hogy még BUCI is csak két lábra állva érte el a kilincset. Mindkettőnek szinte megállt a lélegzete. SÁBA BUCI nekifeszült a kapunak, melynek mindkét szárnya egyszerre tárult két oldalra. Olyan vakító volt a fény,s hangos a zaj , hogy szinte minden porcikájuk belefájdult. Zsivaj, lárma, autók, emberek.
-A FÖLD !!!! Újra itt vagyunk!- gondolták szinte egyszerre. Szúrós szagot éreztek, mind a ketten köhögni és prüszkölni kezdtek . JENIKE nagyon félt.
-Mi lesz most velünk, ? BUCI nagyon félek!- nehogy elmenj mellőlem!
Nem csak ő félt, SÁBA is , hiszen ő még az életében is a hegyekben élt a drága Gazdikkal, ez a lármás városi zaj számára még elviselhetetlenebb volt. Remegtek a lábai, a kicsi JENI SÁBA farkába kapaszkodva szorította, nehogy elhagyja őt. Megindultak, a FÖLD kapu bezáródott mögöttük, mindez úgy történt, mintha csak ők látták volna. Senki ember fia még csak arra sem nézett, sem a kapura sem rájuk. Szaladtak, rohantak az úton, át az úttesten, nem nézve semmit csak menni, menni, rohanni haza felé az édes, a drága gazdik felé. Nem volt akadály, nem volt fal, mindenen keresztül , mindenen át. Nem szólt hozzájuk senki, nem zavarták, nem bántották őket. SÁBA hirtelen megállt, s a farkába kapaszkodó kicsi JENIKÉHEZ fordult.!
-Nézd, ott azt a két kutyát, látod, ott azt a barna foltosat! Szerintem ők a mi Barátaink. A BUBÓ és POLLYKA. - Nem ismerős neked? -kérdezte újra.
-Igen, emlékszem, hogyne ismerném , pislogott csöpp szemével JENI. Persze, hogy ismerem! Közelebb mentek a két kutyához, s szimatolni kezdték. Az egyik kutya hirtelen megfordult, mintha rossz fát tettek volna a tűzre, rosszban sántikálnának, minden rezzenésre figyeltek, nem követi e őket valaki ? SÁBA BUCI teste, szinte átfolyt a BUBÓ testén, aki egyre jobban magán érezte valaki kereső tekintetét. Látni nem látott senkit, ezért kicsit megnyugodott. POLLYKA mellette, szorosan, szinte védelmezőn bújt hozzá, mintha félne valakitől, vagy valamitől. JENIKE ezalatt sem engedte el barátja farkát, nehogy a nagy kavarodásban elvesszen, vagy elkerüljék egymást.
SÁBA BUCI , BUBÓ elé állt, szemben közvetlen a BUBÓ szemével, s szinte szugerálni kezdte. BUBÓ hirtelen megborzongott, megrázkódott, és váratlanul POLLY felé fordult.
-Induljunk, hazafelé, a Gazdi keres bennünket, nagyon aggódik értünk! S azzal megfordult és POLLYVAL együtt elindultak az otthonuk felé..folyt köv.
kommentek száma:13tovább
ÉG és FÖLD KÖZÖTT TESTŐR KALANDJAIM ( a mese és valóság )
A SZIVÁRVÁNY BIRODALMÁT hatalmas felhő kapu zárta el a csillagoktól. A felhő kapu túloldalán egy pici, de elég éles hang hallatta magát. Mintha erőlködött volna valamivel. Szinte nyögdécselt , de közben ujjongott és ugrándozott.
-Én megyek! Én mehetek! Én kaptam jutalmat! Jó voltam , nagyon jó voltam! Én vagyok az első!
-Várj kicsi Királykisasszony , ez neked nem fog menni!- vakkantotta egy hang.
- Egyedül nem tudod kinyitni! -hallotta a méltóságteljes hangot, ami mégis meleg, bársonyos és simogató volt számára.
-Várj majd én segítek -mondta még egyszer,- hiszen nélkülem nem mehetsz úgy sem! Tudod, hogy én vagyok a TESTŐRÖTÖK , ÉG és FÖLD között!
Azzal mellső lábát és hatalmas két vállát neki nyomta a felhő kapujának, s az nyílni kezdett. Csodálatos szikrák , fények csillogtak egyre jobban a szemükbe. A szivárvány színei. A kicsi királykisasszony- ahogy csak tőle telhetett, - egy másodpercig megpróbált türelmesen állni, de ahogy a felhő ajtaja résnyire nyílt, azonnal kipréselte magát.
-Ne menj, áll meg azonnal, hallotta a vigyázó meleg hangot! S ebben a pillanatban kitárult minden. A felhő kapujától a végtelenségben ,- a csillagok milliárdja ölelte, - hatalmas vége nem látott SZIVÁRVÁNYHÍD tárult a szemük elé. A kicsiny kis Shih Tzu kutyus, nem tudta fékezni boldogságát. Nyakába akasztott ,imádott kis cérna rágókája,- ami nélkül egyetlen napot sem töltött még a Szivárvány Birodalomban sem,- a térdeit ütögette, de nem bánta azt sem. Megállt legjobb barátja lábai mellett és boldogan türelmetlenül dörzsölődött hozzá.
-Na menjünk már! -Indulunk már?- vakkantotta folyamatosan.
-Ne légy olyan türelmetlen JENIKE! -szólt kissé elgondolkodva, ahogy a kicsiny kutya sürgetésére reagált.
Ez az első utunk a Földre, mióta itt élünk a Szivárvány Birodalomban. TESTŐR lettem -gondolta magában. A Ti és a földi Barátaim TESTŐRE. TESTŐR ÉG és FÖLD KÖZÖTT.
-Naaaa , SÁBA BUCI !- induljunk már nem bírom tovább! A Mami-gazdi, PAMACS, GENIKE, látni akarom őket , hallani a hangjukat! Megnézni mi van a tálkájukban, és érezni a Mami -gazdi drága simogató , ölelő kezét - hadarta, szinte magának, mintha azzal is gyorsabban telne a várakozási idő.
-Gyere már SÁBA BUCI!- emelte meg éles hangocskáját. Induljunk már!-s azzal beült a Szivárványhíd szélén álló ,csillagokból készített szánba, mint aki abban a pillanatban indulni akarna. BUCI , feléje fordította fejét és méltóságteljesen mosolyogva, megnyalintotta kicsiny barátnője orrocskáját.
-Rögtön JENIKE,te kis királykisasszony, csak egy pillanatot várj még, vakkantotta , közben, türelmetlenül nézett a felhő kapu felé, mintha várna még valamire. Igen ebben a pillanatban megjelent BESSY, szemében könny csillogott, s igyekezett feléje.
-SÁBA BUCI ! Vigyázz magadra kérlek, hiányozni fogsz nagyon! Mi lesz velem nélküled? Mi lesz velünk itt testőr nélkül, akár csak egy napig is? Nagyon vigyázzatok magatokra ! Vigyétek imádó, hűséges szívünk melegét a gazdiknak, s a kis barátoknak ,akivel találkozni fogtok. Azzal egymás nyakába borultak s forró leheletükkel szórták csókjaikat. Könnyes szemük találkozott.
SÁBA BUCI abban a pillanatban megfordult és a JENIKÉVEL várakozó szánba ugrott. Amikor visszanézett már csak a felhő kapu csukódó ajtaját látta. Szíve szinte dübörgött mellében. Fájt a búcsú, de vissza kell jönni úgyis .
24 óra múlva, mire éjfélt üt az óra !
24 óra a Földön, a Gazdik közelében! Látni, hallani őket, érezni kezük érintését. Nem baj ha ők nem látnak, nem hallanak, de mi igen! S nekünk ez jelenti a csodát. Minden alkalommal másik kis baráttal jövök vissza a Földre, s óvom, védelmezem őket. Megígértem, minden kis barátom gazdijának , hogy Földön és Égen egyaránt vigyázni fogok rájuk , s ezt nekem be kell tartanom !..folyt
kommentek száma:19tovább
15.rész
Tehetetlenek voltak velem. Még négy napon keresztül tettem meg, azt, hogy a kapun történő távozásuk után, azonnal indultam a kerítés felé és irány az utcán lefelé. De már nem mentem tovább, csak a SÍBÁÉK házáig, ott leültem a kapu előtt, és tudtam, hogy pár perc múlva kinyílik és bebocsátást kapok a kétlábútól. Nem tettem semmit, csak befeküdtem az előszoba szőnyegére, hallgattam ahogy jönnek, mennek a házban, beszélgetnek, egyszerűen vannak és léteznek. Nem kötődtem hozzájuk, de ott biztonságban voltam, nem voltam az utcán nem félt tőlem senki. Délután a gazdiék már egyenesen a házuk előtt álltak meg én már a kapuban ültem, s rájuk vártam. -Hát megint itt vagy? Na gyere, induljunk haza! Mindezt megfigyelve a negyedik napon, a gazdi hangosan végig vezette elméletét a gazdának. Megállapította, hogy számára egyértelmű, hogy én nem csavarogni megyek, nem kószálok az utcán, azt sem igénylem, hogy a kétlábú foglalkozzon velem, csak az kell, hogy azt érezzem nem vagyok egyedül. Szinte felkiáltott: - megtaláltam,meg van a megoldás! -bebizonyítom neked mondta. Olyan boldog volt amilyennek ezen események óta nem láttam. Akkora puszit nyomott a pofázmányomra, aminél nagyobbat már nem is lehetett volna. Eljött a reggel, felkelés, készülődés, búcsúzás és indulás. Minden úgy ahogy minden reggel. Én ott maradtam egyedül. Illetve talán mégsem, rosszul láttam?- a gazda nem ment el? Vagy a gazdi nem ment el? Hiszen, hallom a szoba ablakon, beszélgetnek, folyamatosan beszélnek. Még zene is szól, mint amikor itthon vannak, csak tovább alszanak egy kicsit. Lehet , hogy el sem mentek? Már magam sem tudtam, láttam e biztosan elmenni. Hiszen nincs csönd , nem vagyok egyedül! Ez a lényeg ! Megnyugodtam , nem is megyek föl a kertbe, itt maradok a közelükben, lefekszem szépen a teraszon ahogy szoktam. Végignyújtóztam, öreg beteg csontjaimat kicsit megtornáztatva, kényelmesen elhelyezkedtem és megnyugodva, álomba merültem. Amikor felébredtem, még mindig hallottam a beszélgetést.- jaj de jó hát tényleg itthon vannak! Még a cicákkal is szívesen játszottam. Eszembe sem jutott, hogy elmenjek, hiszen itt vannak ők ! Itt vannak velem.
--------- Amikor délután hazaértünk, remegve nyitottuk a kaput, hogy itthon van e? Igen ott volt ott feküdt a szokott helyén, mint amikor tudja , hogy bent vagyunk a házban, s ő várja, hogy nyíljon az ajtó , táruljon előtte,: -gyere be Bucikám , feküdj bent egy kicsit. Már egy kissé nagyot hallott, feküdt a teraszon nyugodtan, s amikor észrevette, hogy az udvaron vagyok, rám nézett és örömmel telve, boldogan rohant oda hozzám. Nem érdekelte, honnan kerültem oda, hol jöttem ki a házból, csak az, hogy ott vagyok, vele vagyok és jól érezte ő is, nem volt egyedül!
Sikerült, rájöttem a megoldásra, a RÁDIÓ megmentette békés lelkét és a magánytól való félelemét! Nem beszélve a mi életünkről, a rettegéstől, hogy már megint kiment e, vár e valahol,nem bántja e valaki? Soha többet nem ment el itthonról, mint ahogy az előtt sem. Több mint két éven keresztül szólaltattuk olyan hangosan a rádiót, hogy az udvarra nyíló ablakon keresztül azt higgye, hogy itthon vagyunk, vagy legalább is valaki itthon van és ő nincs egyedül.
( ezt csak ő hallotta, az utcára már nem hallatszott, a szomszédokat nem zavarta !!!!)
VÉGE
az ELFELEJTETT EMLÉKEK I. sorozatának.
( a II. sorozaton gondolkodom )
kommentek száma:13tovább
14.rész
Lassan kullogtam a kétlábú mellett, tudtam, hogy haza felé megyek, de összeszorult a szívem. Legszívesebben rohantam volna hazáig, hogy minél előbb a gazdiék ölébe ugorva, üdvözölhessem őket, de bűntudatom volt. Nagyon nagy bűntudatom. Mindent megtesznek értem, kérnek, könyörögnek, türelmesek velem s én mégis megyek a magam feje után. Nem értem, nem tudom miért , de nem bírom elviselni, hogy ne legyenek velem, mellettem. Fáj az egyedüllét, addig amíg dolgoznak és hazaérnek hozzám, szinte elviselhetetlen a magány, a csönd ,nélkülük. Pár lépéssel lemaradva, a kétlábú mögött bandukoltam a gondolataimmal foglalkozva, amikor az úton lefelé , a gazdiékat láttam közeledni. Lélekszakadva, jöttek, mit, jöttek?, rohantak felénk. Ahogy egyre közelebb értünk egymáshoz , én annál inkább szerettem volna elsüllyedni a szégyentől. Megszakadt a szívem, ahogy láttam, folynak a könnyei . - Hogy történt? Mit csinált? Ugye nem lett baja?- hebegte síró hangon, nem is köszöntve a kétlábú kísérőmet. Azonnal elém lépett, nem kérdezett semmit,nem szidott, csak ölelte szorosan a nyakam és zokogott. - Miért teszed ezt velem? Mi lett veled SÁBA? Közben a gazda és a kétlábú kezet fogtak és a nyitott kapun belülre léptek. A gazdi lemaradva velem, mellettem guggolt és csak szorította ölelte a nyakamat és egyre jobban zokogott. Nem tudtam mit tegyek? Puszilgattam, nyalogattam könnyes arcát, tudtam, hogy én vagyok az ki minden bánata okozója , azt hittem a szívem megszakad érte. Szinte hang nélkül mentünk be a házba, nem szóltak, nem szidtak semmiért, örültek, hogy ott vagyok épen és egészségesen. Közben a kétlábú elmesélte pontosan, részletesen , hogyan mentett meg a vasvilla elől, a féktelen emberek dühétől. Ő is olyan betelepült volt a faluba mint a gazdiék, csak nem Pestről, hanem Angliából jött haza Magyarországra, és e gyönyörű faluban akarta leélni hátralévő évtizedeit. Elmesélte, hogy csönben meghúzódva feküdtem az előszoba szőnyegén, nem akartam még az udvarra sem kimenni csak ott feküdni nyugodtan , ahol ők jöttek, mentek, mozogtak mindaddig, amíg el nem jött az idő és nem érezte, hogy a gazdiék hazérkezése közeledik.
kommentek száma:3tovább
13. rész
A szívem a torkomban dobogott. Először az egyik, aztán a másik szememet is kinyitottam, és két fátyolos üveges szempár meredt maga elé. Furcsa volt, igaz, ilyen közelről én még egyetlen kutyát sem láttam, -kivéve most, a nyavajás FRICIÉT. Nem mozdult, csak szimatolt tovább. Felemeltem a fejemet még akkor sem távolodott, s ez által , hirtelen összekoccant az orrunk. Megijedt, megugrott egy kicsit, aztán bizonytalan, léptekkel hátra lépett. Leült velem szemben a kétlábú elé. Bátrabb lettem, talán nem is undorodik tőlem annyira? Felálltam és megindultam feléje. Ő csak ült, mint egy szobor, felemelt fejjel ,az orrát a levegőbe emelve várta, hogy mi fog történni? Körbejártam, szagolgattam, jó illata volt, olyan más mint az enyém, más mint az eddigi kutyáké. - Még most sem mozdult, leültem elé, és egymással szemben ültünk mozdulatlanul. Olyan barátságos volt, mély igazi őszinte érzés amit a szívemben éreztem. Igen barátság, meleg barátság, ami átfutott minden porcikámon. Ettől a pillanattól kezdve nem voltam zavarban, éreztem, hogy gyengébb, bátortalanabb és esendőbb mint én vagyok. Nem látott engem, nem látott semmit, csak foltokat, a hályog eltakarta szemének fényét csillogó világát. De mintha mosolygott volna. Szerettem volna megnyalintani, megpuszilni, olyan barátian, őszintén, ahogy csak én érezhetek. De nem tettem, nem tudtam mit váltanék ki belőle, s azt sem, hogy ő mit váltana ki én belőlem, ezért uralkodtam érzéseimen és megfordulva, elindultam a számomra kijelölt szőnyeg felé. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak úgy éreztem, azonnal indulnom kell, itt az idő, jönnek a gazdiék haza , hozzám és én itt vagyok, nekem mennem kell. Ellentmondást nem tűrően, elindultam az ajtó felé. - Nocsak SÁBA, csak nem megérezted, hogy itt az idő, jönnek a gazdik haza. Na gyere menjünk, induljunk együtt, nehogy baj érjen az úton. Azzal kinyílt az ajtó, de hirtelen megálltam. Éreztem, hogy SÍBA, ott állt mögöttem és fejét az ég felé tartva, szagolt a levegőbe. Megfordultam, lassú léptekkel, nehogy megijesszem őt, megindultam felé. Megálltam előtte, orrához dugtam orromat, hogy érezze ott vagyok. Majd mind a két szemét megnyalogatva, búcsúztam tőle, mintha azt reméltem volna , hogy ettől meggyógyul és újra látni fog.
kommentek száma:6tovább
12. rész
Talán SÁBA -gondoltam magamban, az én nevem SÁBA, de nem bántam, hiszen csak egy betűt tévesztett, így is biztos voltam, hogy nekem szólt. Azzal megpróbáltam felállni hogy odamenjek a tálakhoz. Nem sértem meg, ha már kirakta nekem legalább megkóstolom, azzal is telik az idő. Szinte alig mozdultam , abban a pillanatban nyílt egy ajtó és egy olyan németjuhász kutya állt az ajtó nyílásában mint én, csak ő nem volt hosszúszőrű. -Nem értettem a dolgot, szinte megmeredt minden porcikám, és akkor hallottam ismét a kétlábú hangját. - Na gyere SÍBA, nyugodtan gyere vendégünk van, ő a SÁBA. Ne félj nem bánt téged, ő fiú, neki SÁBA BUCI a neve. Összeszorítottam a fogamat és amilyen hegyesen fel tudtam állni,hirtelen pattantam föl a szőnyegről. - Úristen, hiszen csupa víz vagyok, büdös vagyok, FRICI szagú vagyok, hogy nézek én ki? Ahogy végig futottak a gondolatok az agyamon, már cselekedtem is. Visszafeküdtem a szőnyegre és összekucorodva, öregesen, becsukott szemmel feküdtem tovább. Azt hittem, ha én nem látom, ő sem lát engem és ez megnyugtatott. - Különben is, én már öreg vagyok, leéltem eddig 12 évet és soha nem találkoztam kutyalánnyal, nem is volt dolgom vele, NEM IS HIÁNYZOTT SOHA, csak nem öreg fejjel fogok szégyenben maradni? Abban a pillanatban magamon éreztem egy hűvös, hideg orr érintését. Még erősebben szorítottam össze szemeimet, lelapítottam füleimet és szerettem volna elsüllyedni, mélyre amennyire csak lehet,a föld alá szégyenemben. Miért kellett ennek így lennie? Olyan vagyok most mintha én egy ágrólszakadt, kóbor, gazdátlan kutya lennék. Pedig én nem az vagyok ! Nekem olyan gazdijaim vannak, amilyenek senkinek a világon, és én olyan kertben élek, olyan szabadon amiről sok kutya csak álmodozhat, és ..és.. én még soha nem voltam éhes !!!!! Mégis, mi történik velem? Mit hisz most rólam?, -hogy én egy ázott, büdös, ápolatlan és gazdátlan SÁBA vagyok !!...
kommentek száma:4tovább
11. rész
Nem ismertem a kétlábút aki bevitt a házába. Körül sem néztem, hol vagyok, csak követtem őt, lassan , kimérten lépkedtem mellette. Nem féltem semmitől. Akkor vettem észre, hogy valami vödör féle van a kezében, ami üres volt. Ismertem ezt a tárgyat, mert a gazdiék is sokat használtak ilyet, amikor hordták föl a vizet a kertbe a virágok locsolásához, vagy a gazdi, ha felmosni készült, és nekem nem volt szabad rálépni amíg vizes volt. Szóval ő volt, ő öntött le bennünket! Nem éreztem haragot, vagy dühöt, szinte melegség öntötte el a szívemet. A bundám csupa víz volt, csurgott belőlem mindenhol, de nem bántam, kicsit lehiggadt a mérgem a FRICI féle érzés miatt. - Feküdj ide SÁBA !- mondta halkan, és a hatalmas előszoba sarkában leterített szőnyegre mutatott. Lehuppantam , és akkor éreztem igazán, hogy mennyire fájnak öreg csontjaim. Éreztem szőrömön a Frici utálatos szagát, szinte felfordult a gyomrom. Mire vetemedtem, megértem 12 évet és ezt kellett megérnem. Ha a gazdi megtudja, mennyire fog bennem csalódni !!!- Istenem, csak meg ne tudja !!! És ekkor mint a villámcsapás, úgy hasított belém, hogy én nem ide jöttem , én nem ide indultam, hiszen én a gazdit várom. Nekem mennem kell ! Nem maradhatok itt egy percig sem tovább. Felugrottam és megpróbáltam, elindulni az ajtó felé. A kétlábú oda jött, és azt mondta,- feküdj le SÁBA, MARADJ ITT, MEGVÁRJUK AMÍG A GAZDIÉK HAZA JÖNNEK ÉS EGYÜTT HAZA MEGYÜNK. Szinte minden szavát értettem, feküdjek le, haza megyünk, gazdi, Istenem, ő ismeri az én drága gazdikámat, meg azt is hogy hol van nekem a haza. Ezzel megfordultam és visszaindultam a szőnyeg felé ahol az előbb feküdtem. Ahogy jobban szemügyre vettem az előszobát, észre vettem, hogy egy tálban víz , a másikban olyan száraz kutyatáp van, amilyet én is szoktam kapni a gazdiéktól. Hirtelen megnyaltam a szám szélét, pedig nem voltam éhes, de mégis összefutott a nyál a számban, úgy ösztönösen. A kétlábú észre vette, és azt kérdezte, - éhes vagy?- akkor neked is adok, -mondta, mert az a SÍBÁÉ...
kommentek száma:3tovább
10. rész
Ott álltunk egymással szemben, el sem tudom mondani, hogy mit éreztem. Én még soha életemben nem verekedtem. Ritkán, ha találkoztam kutyákkal akkor csak játszottunk, minden erőszak és következmény nélkül. Friciék háza előtt álltunk, a kapujuk tárva, nyitva, biztosan nincs egyedül- gondoltam. A szemünk szikrázott, a levegő remegett körülöttünk. Egy másodpercre behunytam a szemem és megjelent a előttem a gazdi arca. Észbe kaptam, és rögtön mellékes volt a vérben úszó szempár, az előttem vicsorgó fogsor ! Jobbra léptem és lassú léptekkel elindultam az út irányába,eredeti célom felé. Ahogy mellé értem, a bal szemem sarkából figyeltem esetleges váratlan mozdulatát. Két , három lépést tehettem, amikor hirtelen megfordult és éles fájdalom hasított a bal hátsó lábamba. Megpördültem, és nem törődve a szörnyű fájdalommal , olyan erővel ugrottam rá, hogy azonnal a földre került. Ott próbáltam harapni ahol csak bírtam, most már én is teljes haraggal. Úgy verekedtünk a földön mint egy gyorsított filmfelvétel . Szemem sarkából a kétlábúak tömegét láttam magunk körül, és eszeveszett kiabálásukat hallottam. Pár másodperc múlva,egy fényes villámló tárgy - egy négy ágú vasvilla- fényét pillantottam meg, amit a FRICI GAZDÁJA éppen felém fordítva próbált használni, egyetlen kutyája védelmében. Nem tudtam mi tévő legyek? A harapások kivédésére, vagy a vasvilla közeledésére figyeljek? - Mit csinál ember? -hallottam egy üvöltést, ez a SÁBA ,le ne szúrja! S ebben a pillanatban jéghideg víz ömlött sajgó testemre, és mintha áram ütött volna mindkettőnket, azonnal engedtünk fogaink szorításából. Gyere SÁBA!- fogta át valaki zsibogó vállamat és kezével simogatva, a Friciékkel szemközti ház udvarába vezetett.
kommentek száma:6tovább
9.rész
-Azonnal gyere ide SÁBA! - Hogy kerülsz már megint ide, mit tegyünk veled? Nem értettem az egészet. Nem régen feküdtem le a közért elé, alig telt egy óra. Nagyon boldog voltam. Nem bántam, hogy haragudott, hogy veszekedett velem, de itthon volt, haza jött hozzám. Akkor ezt kell csinálnom!!! Ide jövök és akkor ő újra itt lesz velem. - Köszönöm, hogy szóltál! -Kérlek, telefonálj azonnal máskor is! Nem tudom mi van vele, látod 12 éve nem történt ilyen, nem tudjuk mit tegyünk, mit csináljunk. Megkötni soha nem kötném meg, bármit tesz is, még ha naponta kell hazajönnöm miatta akkor sem-hallottam a gazdi hangját aki a közértes kétlábú ismerőshöz beszélt. Beültünk az autóba, most már, nem volt olyan jó hangulatban mint tegnap. Ahogy hazaértünk, engem kiszállított és azt mondta,- meg ne próbál újra kimenni, mert akkor nagyon fog haragudni ! Ott tébláboltam a lábai előtt, hol leültem, hol fölálltam, mindegy volt mit tesz , de itt volt velem..Végig simította fejemet, megölelt, majd visszaült az autóba és újra elment. Megint egyedül maradtam Még az utcavégén sem járhatott amikor már kint voltam az utcán és rohantam újra lefelé. Ahogy az utca sarokra értem, szembetalálkoztam az egyetlen, haragosommal a FRICIVEL . Mindenki tudta, hogy rettenetesen haragudtam rá, az összes kutyájával együtt mert ő mindig föl le rohangált a kerítések mellett, amikor a gazdáival az erdőre igyekeztek akik ráadásul traktoron ülve mentek előtte, vagy mögötte. Amikor csak tehette, minden házba beugatott, és felpiszkált bennünket, hogy ő kívül van az utcán és azt csinál amit akar. Nem hiszem, hogy volt olyan kutya akitől nem kellett volna félnie, mert mindenki haragudott rá...de a legjobban én !!!!!
kommentek száma:4tovább
8. rész Másnap reggel, minden úgy történt ahogy mindennap. Ébredés, készülődés, simogatás, de most azt mondta a gazdi: - Ugye BUCI jó leszel, nem teszel olyat mint tegnap? Itt maradsz, nagyon sietünk haza igérem. Tudod, hogy mindig Te vagy az első, soha nem megyünk el sehová, nem hagyunk itthon, de dolgoznikell !!! Azt nem tehetjük, hogy nem megyünk és oda téged sem vihetünk magunkkal . Kérlek , könyörgök Neked fogadj szót a gazdinak! Azzal beültek az autóba és eltűntek a kapu mögött. Nagyon szégyelltem magam, de tudtam, hogy nem tudom betartani amit tőlem várnak ! Rohantam föl a kertbe és azonnal indultam a drótkerítés azon pontjához, ahol tegnap átjutottam. -Jaj Istenem, most mi lesz?Még az orrom hegye sem fér át, nem én magam. Rohantam körbe, körbe, a kerítés minden szakaszát megvizsgáltam. Tépkedtem ,kapartam de nem ment. Nem találtam egy olyan pontot ahol ki tudnék bújni rajta. A mogyoróbokor kerítés legsűrűbb pontjánál, -ahová a gazdi sem fért volna oda,- a drótkerítés alja fel volt hajolva. Még nagyobb volt a nyílás, mint a tegnap talált lehetőség, és ki más mint a Tücsi, vakkantott alóla. Hallotta, hogy milyen kétségbeesetten keresem a szabadulás lehetőségét, ezért ő is próbálkozott. Pici tacskó lévén, olyan helyen is könnyen befért, ahol én csak a fejemet tudtam volna bedugni. Odarohantam és azonnal észrevettem, hogy itt sikerülhet. Igen, kúszva a bokrok alatt, elértem a drótkerítést és szinte könnyedén átbújtam a kis barátom oldalára. Onnan aztán gyerekjáték volt a kijutás. Rohantam lefelé az úton a közérthez, a már ismert kétlábú ismerőshöz. Bedugtam az orromat az ajtón, tudtam, hogy bemenni nem szabad. Azonnal kijött és már megint rám meredt. Szia Buci - mondta, hát ennek a gazdik nem fognak örülni! Én már mint aki tudja mi a teendő, azonnal leültem a közért sarkán az ajtó mellé és elhatároztam, hogy ismét várakozom. Most már tudtam, hogy sok időnek kell eltelni amíg a gazdiék jönni fognak, de itt nem vagyok egyedül. Megvárom őket és megint hamarabb találkozom velük. Ahogy végig értem a gondolataimban, nem akartam hinni a szememnek . Szinte az orrom előtt megállt a piros autó és a gazdi szállt ki belőle!...
kommentek száma:6tovább
7.rész Tanácstalanul álltak a történtek előtt. A gazda azonnal azt kereste a kertben, hogy hol, és milyen körülmények körül tudtam kimenni. Minden kerítést leellenőrzött, a kapu melletti kőkerítést fa díszítéssel megmagasította. Ott eddig ha a hátsó két lábamra álltam, akkor ki tudtam könyökölni, ezzel néha frászt hozva az arra kóborló egyénekre. Ezt nagyon szerettem mert csuda jó szórakozás volt. Akik ismertek azok már tudták, hogy mikor kell átmenni a másik oldalra, de akik nem, azok nagyon viccesen ugrottak egyet amikor a nyakukba ugattam. Én ezzel nem akartam rosszat senkinek, de jó játék volt. A gazdi minden létező és számba vehető helyet megpróbált leellenőrizni. Sajnos megtalálta azt a helyet is ahol átkúsztam a Tücsihez, mert a kerítésre felakadó szőrszálak elárulták útvonalamat. Este a lefekvés előtt a gazdikám minden oldalról próbálta megközelíteni a dolgot, ezer és ezer kérdést feltéve, hogy miért tettem? Leült mellém, simogatott, én a fejemet az ölébe téve hatalmasat sóhajtottam. - Hát nem érzed? nem tudok nélkületek egyedül maradni, addig sem amíg dolgozni mentek. Bármennyire is szeretnék most is szót fogadni, nem tudok, mert nem bírom ki, hogy nem vagytok itthon! Dörmögtem, dünnyögtem, tulajdonképpen magamban beszéltem, csak a tetteimmel mutattam az őrült ragaszkodást, mert szinte lenyomtam fejemmel a földre, úgy , hogy mozdulni sem tudott. Azt szerettem volna, ha mindig itt ülne velem. Hiába akartam ezt az érzést megváltoztatni, túl tenni magam rajta nem sikerült. - Ugye nem teszel többet ilyet? -hangzott a gazdi utolsó mondata, és szorosan magához ölelt. Ránéztem, de válasz helyett egy nagyot pusziltam arcára, ami egy kicsit váratlanul érte, mert hirtelen felugrott és azt mondta: - Ejnye Buci, tudod, hogy nem szabad ilyet csinálni, hiába könyörögsz, ezt nem engedhetjük meg neked. - Itthon maradni sem tudunk, mert dolgozni kell! Láttam, hogy most nagyon komolyan beszél, s már közben nyúlt a szokásos keksz falatért ,ami a -jó éjszakát Bucikám -mal, volt egyenértékű. Fölugrottam én is és elindultam az ajtó felé
kommentek száma:6tovább
folyt. 6.rész
-Ezt neked hoztam BUCI, hiszen 5 órája itt ülsz, most már éhes lehetsz. Nagyon nagy lelkiismeret furdalást éreztem, mert semmit sem volt szabad elvenni és megenni amit nem a gazdi adott nekem, de ő biztosan nem rossz ember. Volt már nálunk és nem akarhat nekem rosszat. Elfogadtam a finom husit amit kihozott nekem. Ahogy lenyeltem az utolsó falatot, akkor kanyarodott a piros autó!.Egyenesen ide a közért elé. Örömömben majdnem megfulladtam. Fölugrottam, és rohantam feléjük. A gazdi kiszállt az autóból,és nagyot kiáltott, - Úristen! Hiszen ez a SÁBA ! Megállt, mint akinek földbegyökerezett a lába, én rohantam felé ahogy tudtam. Boldogan, lógó nyelvvel vártalak, megvártalak, benneteket vártalak, lihegtem a nyakába , ahogy felugrottam két lábammal a vállára. -Mit keresel Te itt? -Hogy kerülsz ide? Hogy jöttél ki? -Hogy jöttél el ? Mióta vagy itt?- szórta rám kérdéseit. Nem értette mi történt, 12 év óta nem volt ilyen, a gazda is csak állt, ő meg sem tudott szólalni. Itt voltak, hozzám jöttek és örülnek nekem. Kis idő után a gazdi kinyitotta az autó ajtaját és betessékelt az autóba. -Én? Én? Biztosan én? olyan boldog voltam, hogy azt sem tudtam melyik helyet foglaljam el. Az első ajtó is nyitva volt, igaz ott mindig a gazdi szokott ülni , de azért most amilyen gyorsan csak lehetett én fészkeltem be magam. Pörögtem, forogtam az ülésen nagyon izgatott voltam. A gazda indított, a gazdika is beült, kivételesen hátsó ülésre és kocsi azonnal indult. Olyan gyorsan haza értünk, hogy nem is értem rá körül nézni, bekiabálni a kocsi lenyitott ablakából a szomszéd kutyáknak. A gazdiék nem értették a dolgot
kommentek száma:3tovább
5. rész
Ott állt az ember a közért bejárata előtt és várta, hogy most mi fog történni. Soha nem nyúlt hozzám senki, csak akkor amikor a gazdiék is ott voltak, mert nem is volt rá lehetőség, hiszen én nem jártam egyedül sehová. Most is azért indultam el otthonról, mert nem tudok nélkülük meglenni, nem bírom ki azt az időt amíg haza nem érnek. Nagyon rossz egyedül, a cicák sem vigasztalnak már, nem tudnak felvidítani és megnyugtatni. Csak a gazdikáék mellett érzem jól magam. Akkor vagyok biztonságban, ha ők velem vannak. Nem tudom miért van ez, soha nem éreztem azelőtt. Mindig bátor voltam, aki az oroszlánnal is megküzd ha kell. Öregszem, nem vagyok már fiatal . Emberi számítás szerint 78 éves ,a második kölyökkor.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy féltem, csak nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Felemeltem a fejem és peckesen, lassú léptekkel megközelítettem. Mindenki kikerült, megfordult aki háttal állt nekem és engem figyeltek. Már a lábai előtt álltam, amikor lehajolt és a kezével felém nyúlt és az orrom elé dugta. Megszagoltam és a szag amit éreztem ismerős volt. Tudom, hogy volt már nálunk, a gazdi beengedte. Akit a gazdi beengedett, arra én már mindig emlékeztem, soha nem felejtettem el a szagát.
-Hát te mit keresel itt SÁBA? -kérdezte. Hol van a gazdikád?
Körülnézett és mivel nem látott senkit azt mondta üljek le és várjak, nehogy elmenjek valahová.
Megértettem a szavait,- főleg azt, hogy ülj le, meg gazdika- ezért szó nélkül azt tettem amit mondott, és ott ültem mozdulatlanul ahol mutatta. Boldog voltam, mert biztos voltam benne, ő tudja, hol vannak?
Telt az idő és nem történt semmi, az ablaküveghez nyomtam az orromat és lestem a bent lévő kétlábúakat, talán meglátom az én édes gazdimat. Nem láttam bent az ismerős alakot, ezért megfordultam és rámeredtem az útra, éreztem, hogy most már csak arról érkezhetnek.
Minden piros autónál hevesebben dobogott a szívem, és mikor az autó közeledett fölugrottam és rohanni kezdtem feléjük. Az autó tovább hajtott, vagy nem ők szálltak ki belőle. Nagyon sok idő telt el. Sokan kérdezték tőlem: -SÁBA, Te még mindig itt vagy? Már reggel óta itt ülsz és vársz, miért nem mész haza?- Várod a gazdiékat?
Már nagyon fáradt voltam. Éhes is meg szomjas is. De nem bántam semmit, így hamarabb fogok velük találkozni mintha otthon várnék rájuk. Egyszer csak jött az a kétlábú és hozott a kezében valami húsfélét....
kommentek száma:4tovább
folyt. 4.
Amikor átjutottam, alig tudtam felállni. Visszanéztem, a közös kerítés drótján ott lógott , nem egy szőrcsomó, amit a hátamból borotvált ki a drótkerítés. Zsibogott minden porcikám, de itt vagyok ! Hol is? -kérdeztem magamtól? -hát szóval nem otthon az én kertemben, - gondoltam tovább.
Körül néztem, most láttam csak, hogy ez a Tücsi birtoka. A terület akkora mint az enyém , de valahogy más, minden más. Itt a kerítés nem olyan magas, meg talán nincs is mindenhol. -Igen, ez az!!!! Nincs mindenhol !!!!!- ujjongtam, s már nem is éreztem, annyira a fájdalmat.
Tücsi nem értette az egészet, ott ugrált előttem, mint egy kis ping-pong labda és egyre azt vakkantotta:
- naaa, naaa, SÁBA BUCI! -nézd , látod? Így jobban látod? Hova álljak, mit csináljak, hogy jobban lásd? Megsajnáltam szegényt és lehajoltam, hogy hűvös nyalintásommal enyhítsem az égő darázscsípés fájdalmától picinyke kis orrocskáját. Átszellemülten tartotta kis fejét, és élvezte a hűs borogatást.
Hirtelen észbe kaptam és mint aki letépte láncát elindultam a nem létező kerítés felé. Rohantam először az erdő irányába, majd balra fordultam a falu felé, ahol a gazdiék az autóval a dolgozóba szoktak elindulni. Szaladtam, rohantam, ahogy a lábaim bírták. Nyögtem , nyüszítettem néha, a belém nyilalt fájdalomtól, de oda se neki. - Kutya dolog gondoltam. Elértem a kereszteződésig, ahol régen a közértbe mentem a gazdikám után. Ez ismerős tájék volt.
- SÁBA - hallottam a nevem, SÁBA! -figyeltem a hang irányába. A közért tulajdonosa, aki nagyon jól ismerte az én gazdimat, engem hívott. - Vajon mit akarhat? Miért hív ? Kicsit óvatosan, de azért határozott léptekkel elindultam feléje...folyt.köv.
kommentek száma:4tovább
foly.3
Most már kénytelen voltam oda menni a kerítéshez, nem akartam megbántani szegényt, mert úgy láttam, hogy nagyon fontos mondanivalója van. -Na mond gyorsan, mert nem érek rá, sietnem kell!- türelmetlenkedtem. - Nézd, hogy megcsípte a darázs az orromat, és nagyon, de nagyon fáj! - mondta ő. Istenem, hát ez az a fontos dolog? -gondoltam, de azért azt mondtam, -na mutasd, hadd nézzem közelebbről! Tücsi erre lehajolt, a kerítés alatt átdugta csöpp nóziját és én megnéztem, Valóban nagyra nőtt a csípés helye és bizonyára nagyon fájt is neki. Ahogy lehajoltam hozzá, láttam, hogy a kerítés alsó széle, nem ér teljesen a földig, illetve a fűig, így elég nagy volt a távolság a drótkerítés alsó széle és a föld között. Nagyot dobbant a szívem .
- Talán, ha összehúzom magam? vagy hason csúszom egy kicsit?- járt az agyam egyre gyorsabban, de közben már cselekedtem is. Átdugtam a fejem a résen, és hol oldalazva, hol a lehető legjobban homorítva, megpróbáltam átpréselni magam! Éreztem, hogy a hátamon végig húzódik a drót kötése, de kit érdekelt ez most! Sikerülnie kell! Tücsi ott toporgott mellettem , azt hihette, hogy közelebbről meg akarom szemlélni a darázscsípést az orrán. -Na, na, gyere, ügyes vagy !-dünnyögte , s közben egyre gyorsabban topogott csöppnyi lábaival. Rendkívüli izgalomba jött a különleges látogatás örömétől. Nem tudom, hogy mi volt nagyobb, az izgalom amit éreztem magam is, vagy a fájdalom ami csak úgy hasított a hátamon a különleges kaland következtében.
kommentek száma:3tovább
folytatás 2 .rész
Fölmentem a hatalmas kert végébe, ahonnan a kis kapun kijutva, a gazdiékkal az erdő felé szoktunk sétálni. Felemeltem a jobb lábamat és elkezdtem piszkálni a kapu eltolható zárját, ahogy a gazditól is láttam, igaz ő nem a lábával, hanem a kezével tette. Próbáltam egyszer, kétszer, háromszor,-sikerült ! Kattant a tolózár!, de hiába, a kapu nem nyílt ki. Akkor vettem észre, hogy valami lógó is van rajta. -
--Jujjjjj, nyilalt belém a valóság, ez lakat! - ahogy a gazdi szokta mondani ,- ezt is ki kell nyitnom ahhoz, hogy kijussak a kapun kívülre! Hát tovább próbálkoztam, lentről, föntről, alulról, oldalról, a lábamat már alig éreztem, annyira fájt a sok piszkálástól, de a kapu csak nem nyílt ki. - Most mit csináljak? Miért is nem szoktam én is rossz lenni, akkor biztosan eszembe jutnának olyan megoldások, amit ilyenkor tenni lehetne ahhoz, hogy innen kijussak. Leültem a kapu elé és szomorúan lógattam a fejem, amiért nem sikerült a nagy ötletem. Ahogy ott szomorkodtam, a szomszéd kis kutyája a TÜCSI , feljött ő is a kertük végébe, és nagy farkcsóválás közepette, próbálta magára vonni a figyelmemet. Oda sem néztem a kerítés félé. - Ne haragudj édes kutyi, de én nem tudok most veled foglalkozni ,amikor ilyen hatalmas nagy gondban vagyok. Olyan, de olyan nagy ötletet találtam ki, hogy meglepjem az én édes gazdikámékat, de nem tudom megcsinálni. Tücsi,- aki egy szálkás szőrű kis tacsi keverék volt- nem hagyta abba , egyre hangosabban nyüszítgetett és egyre intenzívebben csóválta kis farkincáját.
kommentek száma:3tovább
1..rész
Soha nem voltam olyan kutya aki a kerítés néhol előforduló nagyobb résein, akár csak egy röpke kirándulást is tegyen az erdő, vagy a falu felé. Amikor a gazdiék dolgozni mentek , én mindig a Bogi cicával, meg a Lütyő és Viszkász cica mamájával, a Pandával töltöttem el az időmet. Sokat beszélgetni ugyan nem tudtunk egymással, de azért igazán jól megértettük magunkat. Jól megkergettem őket fönt a kertben ha kérték, hogy a napi tréningünk is meglegyen. Egy időben azonban ez az időtöltés számomra nagyon unalmassá vált. Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy a gazdiék nincsenek itthon, s egyre hosszabbnak tűnt a nélkülük töltött idő.
12 éves voltam és már elég nehezen ment a futás és a járás, főleg az idő változásakor. A kert, a ház őrzése, -amiért én voltam a felelős,- nem kis feladat volt már számomra. Nagy volt a távolság amit egy-egy észlelt mozgáskor be kellett futnom ahhoz, hogy biztosítsam a védelmet.
Történt egyszer, hogy egy ilyen napon, amikor a gazdiék reggel elmentek dolgozni, elhatároztam, hogy meglepem őket és valami olyat teszek, amit még eddig soha sem. Egészen feltöltődtem az izgalomtól, mert az ötlet amit kitaláltam, igazán jónak tűnt a szememben. Vajon mennyire leszek hozzá ügyes, hogy megtegyem, hiszen én még soha nem tettem ilyen dolgot? Nem vagyok már fiatal, az életem javát leéltem, de efféle tapasztalattal nem rendelkezem. - Na nem baj, gondoltam, próba szerencse!!!!
kommentek száma:4tovább
Drága imádott Gazdikáim!
Egy éve már, hogy nem vagyok a földi életben veletek,
Azóta élek itt a Szivárványhídon nélkületek.
Nincs olyan, mit nem kaptam meg Tőletek,
Nem szerethet ember jobban , mint Ti szerettetek
Egyetlen érzést nem ismertem a Földön, : a szerelmet
Mert nem hiányzott nekem, míg ott éltem veletek!
Új érzés ez, s én ettől boldog vagyok
Mostantól már nem egyedül ,mert szerelmes vagyok !
Megláttam a Hídon, velem jött ő szembe
Azóta nem felejtem, csak álmodom felőle
Gyönyörű szép szemét ha látom, megdobban a szívem,
Már tudom , hogy ki ő, a nevét is kiejtem
BESSZY, AZ ÉDES, A DRÁGA kit megszerettem,
Együtt várunk ha kell, 100 évig önfeledten
Légy boldog drága Gazdi, s te édes Gazda
A Szivárványhíd tényleg újra a boldogságot hozta
Ne sírjatok értem én újra boldog vagyok
Szívetek gyógyuljon, mert a Szivárványhíd ragyog !
Imádattal, szeretettel a Ti újra boldog Sába Bucitok
kommentek száma:26tovább
- Jó reggelt drága kis Bucim, szólt hozzám a Gazdi és hosszan megölelt. A következő pillanatban nyílt a hűtőszekrény ajtaja, én tudtam a sorrendet, mi következik, 13,5 éve mindig így történt. Falat ellenőrzés, mindenből a legfinomabb. Az első falat májas falat, láttam a gazdi kezét amint ráteszi a kenyérre, majd a megszokott kis katonával megfordul és a számba rakja. Majd a következőt, és a harmadikat és a negyediket. Nem szólt ,nem beszélt mint máskor,- itt van életem, ez a tied, ugye milyen finom? Most nem szólt semmit , néma volt, de mintha csuklott volna mint én szoktam néha. Amikor megfordult, letérdelt mellém és átölelt. - Bocsáss meg nekem,nem tehettem mást! annyira szeretlek, nem tudom nézni ahogy a méltóságod csorbát szenved,hogy nem tudok segíteni, hogy velünk szaladhass újra. De nem akarom, hogy félj! és megérezz bármit abból ami történni fog! Inkább szenvedjek én órákat , de neked, legyen csodálatos a búcsú és az egész földi léted. Fogta a nyakam és ölelt, ölelt engem és most már beszélt, megállás nélkül nekem mesélt. Közben, éreztem hogy nagyon álmos vagyok, lefeküdtem a szőnyegre, s ő mellém feküdt. Simogatott, a könnye hullt mint a zápor eső, de itt volt mellettem és mesélt. Édes, kedves mesét az életünkről, a cicákról,csirkékről, a nyuszikról, a sok, sok játékról, a labdáról és az Angyalokról. Egyre távolabbról hallottam drága hangját,gyengébben éreztem ölelő karjait, de éreztem hogy itt van velem örökké és soha nem hagy el engem !
11 órakor jött az állat orvos, a megbeszélés szerint, megvizsgálta és megkérdezte hány órája alszik ilyen mélyen? Több mint 2 órája, válaszoltam, szinte kábultan a fájdalomtól. Azzal elővette az inyekciót és a törvényeknek megfelelően a szivárványhíd túl oldalára segítette. Nem szenvedett, nem azzal az emlékkel ment el, hogy nem védtem meg őt a fényes tűtől! Nem kellett szájkosár és nyakörv, csak a karjaim és mesélő szavaim, és az én szenvedésem !!!!!
kommentek száma:31tovább
2008. szeptember volt. Több mint két hónap telt el azóta, hogy a Gazdi nélkül már nem léteztem. Már egyedül nem tudtam szinte egy lépest sem megtenni, csak vele. Éjjel- nappal a házban voltam,nagy örömömre, így ha itthon volt,mindig mellette. Ha rám nézett mosolygott, de azt láttam mostanában mindig könnyes a szeme. Ilyenkor lehajolt, megölelt és azt mondta:- nem tudom elképzelni az életem nélküled!- Hiszen itt vagyok veled, lihegtem a fülébe,és bújtam egyre közelebb a vállára ahogy csak tehettem. Vigasztalni akartam, éreztem , mennyire szenved miattam. -Soha nem hagylak el én mindig veled leszek! - mondtam kutya nyelven, de ő megértette. Szeptember 15-én mikor haza jött a munkahelyéről a Gazdi megengedte, hogy én is vele menjek az autóval. Gyorsan kiderült számomra, hogy az állatorvoshoz mentünk. Nekem nem nyitotta ki a kocsi ajtaját, én ott ültem továbbra is, és az ablakból figyeltem. Az állatorvos engem most nem vizsgált meg, csak valami dobozt adott a Gazdinak és azt mondta, akkor holnap 11-re ott leszek. Nagyon szomorú volt amikor visszaült az autóba. Egész este el sem mozdultak mellőlem, de alig beszélgettek. Már késő este volt, amikor aludni mentek. Megkaptam a szokásos jó éjt kekszemet és mindketten hosszan átölelve jó éjszakát kívántak. - Aludj jól drága kicsi Bucim, mondta a Gazdi és könnyes arcával olyan közel hajolt, hogy szinte lenyalhattam volna ömlő sós könnyeit. A reggel olyan volt mint a többi, csak a Gazdi volt más, mintha le sem feküdt volna. Nem öltözött olyan illatos ruhába, amiben dolgozni ment, így reméltem talán itthon marad velem folyt köv
kommentek száma:6tovább
Napról ,napra nehezebben tudtam felállni. A Gazdi segített, megemelt a hátsó combjaimnál,így könnyítette folyamatos járásomat. Eleinte addig volt erre szükség , míg beindultam, aztán már ment egyedül is. Csak nem szabadott közben lefeküdnöm, vagy sokat lépcsőn járnom. Ettől akartak a legjobban óvni és megkímélni . A gerincem elmeszesedett és lassan kezdett lebénulni . Nem volt kontroll már semmiben sem! Ezt rettenetesen szégyelltem, mert én még a kis dolgomat is fönt a kertben, a mogyoró bokrok tövében végeztem el. Borzasztó érzés volt! Gazdi nélkül már létezni sem tudtam. Ha nem volt mellettem, akkor úgy éreztem , hogy levegőm sem volt. Ha a kertbe kellett föl mennie,hiába próbált simogatva nyugtatni, hogy -rögtön jövök vissza hozzád Bucikám, csak a ruhát szedem le a kötélről,vagy -csak petrezselyemért megyek, nekem már ez az idő is sok volt. Semmiért nem maradtam nélküle, én is menni akartam! -Jól van, gyere menjünk, mondta. Már gyakorlott volt. Megemelte a farkam tövét,vagy egy széles kendőt terített át a hasam alatt, amit a testem fölött összefogott. Ezzel könnyítette a két hátsó lábam mozgását és a testem súlyát. A lépcső elé érve felléptem a mellső lábaimmal, ő a hátsó részemet megemelve ( 45 kg voltam) tett föl a lépcső fokaira. 8 lépcsőt kellett legyőzni! Oda feküdtem ahol ő foglalatoskodott és megvártam míg indultunk lefelé. A lépcső tetején, ismételten megemelt és tartott vissza egy kicsit. Én megindultam lefelé, úgy, hogy számtalanszor két-három fokot átlépve tudott csak követni. Sokszor volt, hogy majdnem a tetejéről rántottam le, alig tudott vissza tartani. Nem adtuk fel! Ő fölvállalt engem, és megadta -ha kellett naponta 10-szer is, -hogy követhessem őt. Szinte eggyé váltunk már. Mind ezt nehezítette számára, hogy a Gazda is rákos beteg volt, már nyolc éve, és megint kiújult a betegsége. Azt sem tudta szegény, hogy melyikünkért rettegjen. Dolgozott, ápolta és vigasztalta a Gazdát ,és ápolt engem, erősítette mindkettőnk lelki világát. Mindenki csodálta és féltette, őt - a lánya az édesanyja, -mert tudták, hogy belűlről szenved , amit minden áron titkolni akart. De mit lehet egy hűséges kutya elől eltitkolni? Főleg annak aki az életét jelentette, akiért élni volt érdemes! folyt köv
kommentek száma:8tovább
Csodálatosan teltek az éveim, vidámság és kirándulás, szülinapok, sütik, boldog, felhőtlen fiatalság. A Gazdikkal és a Cicákkal, teljes és nagyon boldog volt az életem. Már 11 éves voltam, egyre hosszabbnak tűnt az idő mire eljött a du. három óra, mikor hallottam a hangját és megláttam a közeledő piros autót. Felugrottam,de már nem ment olyan gyorsan, mint azt máskor tettem. Egyre nehezebben és lassabban tudtam felállni. Drága Gazdikám gyakrabban vitt az orvoshoz, hogy a megszokott gyógyszeres kúrámat megkapjam 2007. november végétől a Gazda nyugdíjba került. Én ugyan nem tudtam, hogy ez mit jelent, de azt megértettem, hogy most már nem leszek egyedül napközben sem, és naponta többször megyünk az erdőbe sétálni .A Gazdi ettől kezdve egyedül járt el dolgozni minden reggel. Ébredés után, azonnal kinyílt a bejárati ajtó, és én bebocsátást kaptam. Minden alkalommal ott ültem az ebédlőben és figyelmesen néztem és vártam, ahogy Gazdikám az ennivalóját készítette, mielőtt dolgozni ment. Én voltam a főkóstoló. Minden finomságból kaptam egy falatot ellenőrzésre, hogy ő megeheti e. Elragadtatással konstatáltam, hogy minden finom és ehető. Így volt ez minden áldott reggel hétköznap, hétvégén, főzés közben, sütés közben, vacsora közben és bárhol, ahol a Gazdika tevékenykedett. Én mindenhol ott voltam vele. Mindig ő gyógyított, cirógatott, okított mindenre, amit egy illedelmes, jóravaló, okos, szófogadó kutyának tudni kell. 2008. nyara volt már, szinte minden időmet a lakásban töltöttem a Gazdi mellett, amikor csak lehetett. Állandóan a közelében akartam lenni. Megint voltunk az állatorvosnál, egyre inkább nehezemre esett a felállás és a közlekedés. A Gazdikám kérte a Gazdát, hogy a kertben maradjon velem napközben, ne vigyen a szokott sétaútra, mert látja, hogy mennyire nehezemre esik már a közlekedés. folt köv.
kommentek száma:4tovább
Az Örömöm teljes volt. Boldogságomban odaszaladtam a már alvó cicákhoz és orrommal akkorát döftem rajtuk, hogy csak úgy nyögtek egyet szegények. Bocsi, de muszáj volt, örüljetek velem, ne aludjatok hétalvók! Itt a Gazdi és megbocsátott! Már nem haragszik, ugrándoztam, s rohantam föl a lépcsőn a kert felé, hogy elmondjam, kikiabáljam az összes barátomnak, tücsöknek, békának, őzeknek, szarvasoknak, vaddisznóknak még a kis vakondnak is, hogy milyen boldog vagyok!. Akkorát botlottam a lépcső utolsó fokában, hogy majdnem a nyakam törtem, de ki törődik ilyen kicsiséggel? Mit számít az. Felnéztem a csillagos égre és nagyot üvöltöttem! A barátaim biztosan értették, mit kiáltottam. Minden fájdalmam alábbhagyott, a szívem nem sajgott tovább. Felemelt fejjel álltam még egy pillanatig a hatalmas kert közepén, majd megfordultam és újra megindultam lefelé, ahol a Gazdit a földre döntve hagytam örömömben. A lépcső felső fokán megálltam, a nyelvem a mellemig lógott a rohanástól és az örömtől. Akkor láttam a sötétben, hogy éppen a Gazda segítette fel szegényt. Kimértebben lépdeltem lefelé a lépcsőn, hiszen tudtam, még nincs vége mindennek . A Gazda nehezebben bocsátott meg mindig, pedig ő is imádott engem,én is őt. Ő annyit várt el tőlem, mint az emberektől. Nem tett különbséget a kétlábú és Én közöttem. Mindent tudnom kellett, amit az emberek tudtak, legalábbis, abban, hogy mit szabad és mit nem. Odaértem elé, leültem, a fejem felemeltem és a sötétség homályában láttam vonásait. Gazdikám, már mellette állt, mosolygott és azt mondta: -kérj Tőle is bocsánatot Buci!-mondta kedvesen. Kimérten, -ahogy egy férfihoz illik, - lehajoltam, a fenekemet felemeltem, közben a fejem egy kicsit félre fordítva lestem a hatást. Láttam, hogy ránézett a Gazdikámra, és mosolygott. Ekkor felbátorodtam és ugyan olyan hévvel mint az előbb, most már vele is a megbocsátás táncát jártam. Egészen elfáradtam, alig kaptam levegőt, aztán a Gazdi hangja zökkentett ki eufólikus mivoltomból. -Itt a Kekszed Bucikám! Ránéztem, boldogan vettem számba az isteni falatot, ami most a legfinomabb volt, amit valaha ehettem. -Jó éjt Buci! Most már nyugodj meg szépen!- Becsukódott az ajtó mögöttük. Lefeküdtem, a szívem már lassabban dobogott, forróság öntötte el egész testemet. Édes, édes kis Gazdikáim. Bogi cica megérezte az öröm hullámait, tudta, hogy velem most már édes álmot alhat. Befészkelte magát, szokott helyére, s ütemesen dorombolni kezdett. Még egy percig éreztem számban a keksz édes ízét, orromban a Gazdik ismert illatát, és hallottam a cica halk és ritmusos dorombolását. A csönd elringatott, a nyugalom és a boldogság álomba szenderített.
kommentek száma:9tovább
Órák teltek el a történtek óta, és én ott feküdtem továbbra is az ajtó közelében, de most már egy kicsit távolabb.-Mi lesz velem ?Mi lesz most? Egyre csak ezt kérdeztem magamtól. Én ebbe bele is halok talán. Miért tettem meg? - (-Jó kérdés, hiszen a választ is tudom pontosan ! Mert írigy kutya voltam.!) Nem akartam osztozni azon a szereteten amit a Gazdikámék eddig csak nekem adtak az életem során. Igen, ez az, nem akartam osztozni . Már máskor is észre vettem magamon ezeket a jeleket , mikor a Gazdi ugyan olyan kedves hangon szólt a Bogi cicához mint hozzám . Szerettem a Bogit, de ilyenkor könnyebb volt a lelkemnek , ha odalépek és egy kicsit megbököm a hasát pihenése közben. Igen ez, ez történt velem akkor is amikor séta közben a Gazdi meg a Gazda netán hangosan cuppanósat adtak egymásnak. Akár milyen messze voltam tőlük, ezt a hangot azonnal kiszűrtem és ahogy csak bírtam úgy szaladtam vissza és furakodtam közéjük.Ezt nem szeretem látni, hallani, ez csak velem történjen! Igen, most már látom bármilyen jó kutya szerettem volna lenni, a kutya írigy tulajdonságától, én sem tudtam megszabadulni. Nagy hiba ez? Olyan megbocsájthatatlan? Biztosan nem, de én bűnt követtem el! Eltüntettem az írigységem tárgyát!- Mit eltüntettem? MEGETTEM ! Igen érzem most már, nem csak a Gazdiék büntetnek a tettemért, hanem a NUSI is. Kavarog a gyomrom, legszívesebben kihánynám az egészet, megfeküdte a beleimet! Nem elég, hogy az életében is csak bosszantott, még most is rosszat tesz nekem.
- Mi lesz most velem? - ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor azt vettem észre , hogy rám esteledett.
- A séta!!! Istenem, mi lesz a sétával? A Gazda soha, soha életében nem mulasztotta el, hogy engem sétálni vigyen, még akkor sem ha a Gazdika nem jött, mert fújt a szél, vagy esett az eső . Ha beteg volt, fájt mindene, akkor is elvitt engem,- mert mindig azt mondta,
- Tudod, Buci, megigértem magamnak, hogy amíg én járni tudok, ha jégeső is esik az égből akkor is elviszlek sétálni. Így is volt. Akár milyen későn érkeztek haza valahonnan, a napi sétánkat az éjszakai sötétban is megtette velem. S lám, most vége, vége mindennek! Rögtön kiszakad a szívem a helyéről én ezt a fájdalmat nem tudom elviselni. Már régen túl voltunk a séta idején, a csillagok is fent voltak az égen. Az ajtó mögött is eltünt a világosság. Vége, mindennek vége, a Gazdikám nem bocsájt meg nekem soha.Még jó éjszakát sem kívánt, amit pedig 10 év alatt soha nem mulasztott el. És bent sem voltam ma még, ilyen sem történt, ott feküdni a lágy puha szőnyegen, figyelni minden mozdulatát. S ha ilyentájt nyította a konyha szekrény ajtaját és a jobb oldali polc felé nyúlt, én már felálltam, tudtam mi következik: - Jó éjt drága Bucikám-szokta mondani, szép álmokat, de vigyázz ránk!Azzal a számba tette a kekszet, amivel igyekeztem kifelé az ajtón, nehogy elmorzsáljam a lakásban. Álom ez már csak álom! Soha nem jön vissza többé...
Emlékeimmel, színte szíven szúrtam magam, és úgy éreztem álomba szenderültem a nagy fájdalommal. Egyszercsak fel kaptam a fejem, mert arra lettem figyelmes, hogy halkan, óvatosan nyílik az ajtó. Szinte olyan csendesen, hogy még nekem is csak a látvány adott bizonyosságot arról, hogy nem álmodom.
- Sába! -hallottam a nevem suttogva, hol vagy? Felkaptam a fejem és körülnéztem. Én ? Én ? Biztosan én?Tényleg nekem szólt? Olyan halkan, hogy a macskák álmát sem zavarta meg. Megéreztem, édes, kedves, finom illatát, drága simogató kezét. Ő az, igen ő az ! Minden porcikámban remegtem. Fekve maradtam, nem mertem mozdulni sem. Nehogy olyat tegyek, amit ő nem szeretne, vártam, hogy mi fog most történni velem.
- Buci, itt vagyok, tudom, hogy nem akartál rosszat,-suttogta, ugye jó leszel? Nem csinálsz soha többet ilyet? Én azt hittem álmodom!!! De akkor már éreztem hogy átfogja a nyakam, megölel és nagyon, nagyon szorosan szorít magához.- Szeret, szeret még engem, nagyon szeret, ekkor fölugrottam és úgy ahogy volt, guggolva, az az ölébe, a vállába fúrtam a fejem és nyüszítettem, nem figyeltem én már arra, hogy suttogni kell, én hangosan nyüszítettem a boldogságtól az örömtől, a fájdalomtól. Szinte belefúrtam magam teljes nagyságomban az ölébe, már mindketten a földön voltunk, de én csak puszilgattam csókolgattam kifogyhatatlanul-
- Most először sajnáltam, hogy nem vagyok ember és nem tudom emberi nyelven, hangosan az éjszakába üvölteni, hogy : - Bocsáss meg nekem! Igérem, hogy mindig, mindig csak jó leszek, csak szeress engem !!!!
kommentek száma:6tovább
Táncolni tudtam volna a boldogságtól, az örömtől.Együtt mentünk fölfelé az úton, szinte vonultam ! Egyenesen, feltartott fejjel, póráz nélkül, mint egy király.Az udvarokból kicsik és nagyok egyszerre üdvözöltek. Én voltam a környéken a legnagyobb, a legfélelmetesebb, de csak külsőre. Én soha nem bántottam sem az embereket, sem az állatokat...csak egyszer életemben, azt is csak ...Na de, ne menjünk a dolgok elejébe, csak sorrendben.
A Gazdikáék minden állatot szerettek, mint azt már írtam az előző oldalakon, és engem is csak arra neveltek és tanítottak, hogy mindenkit szeretni kell. Kicsi és nagy állatot egyaránt. Így is volt. Mindenkit szerettem, mindaddig amíg a Gazda nyúl tenyészetében nem született meg a legdrágább, a legaranyosabb nyuszi a világon, akit Nusinak hívtak. Nusi, nekem még a neve sem tetszett, csak azért mert muszály volt, minden reggel puszit kellett adnom minden nyuszinak, amikor a gazda etette, bizonyságul annak, hogy nagyon jóban vagyok velük. Így is volt, azt az egyet kivéve a Nusit. Ő kivételezett volt az összes többitől mert a legkedvesebb volt, ( majdnem olyan mint én ) a nyulak között, és a legjobban dörgölődzött az én egyetlen, drága imádott magashangú Gazdikámhoz. Nem telt el nap, hogy a mikor hazajött a munkából, ne hívott volna magával,és ne mondta volna:- gyere Bucikám, nézzük meg a Nusit mit csinál?
Nem tetszett a dolog, mert hasonlóan kedvesen szólt hozzá mint ahogy velem beszélt. Mi több, többször is kiengedte az óljából a kertbe, holott azt mindenki tudta, hogy csak én birtokolhatom és védhetem.
Történt az egyik ilyen délután, hogy a Gazdi első útja ismét a nyúlházhoz vezetett. A ketrec ajtaja nyitva, a Nusi sehol. Sebaj, mondta a Gazda és a Gazdi, biztosan a kertben kószál, hiszen már otthonosan mozog ott is.
A Gazdikám hangját hallottam: -Sába, Bucikám segíts, hol van a Nusi, keresd Te is gyere! Elindultam a kert minden irányába, onnan vissza a Gazdikhoz, akik folyamatosan kiabálták: Nusi, Nusikám, hol vagy?
Nagyon nem tetszett ez nekem. A kert hátsó kapuját kinyitva, egyre távolabbi helyen keresték. Kitárták a kiskaput és hívtak, hogy menjek velük az erdő felé keresni. Ebben a pillanatban én megálltam és mint aki biztos benne, hogy fölösleges, visszafordultam és vissza indultam a kert felé.
Ez a lépés feltünt a Gazdinak és megszólalt: -Láttad ezt,?- a Buci visszafordult, mint aki biztos abban hogy a kerten kívül nem lehet. Akkor hirtelen megijedtem és gyorsan elkezdtem határozott és hatalmas szimatolásokkal tovább keresni azt a "kedves " kis jószágot.
A Gazdi azonban gyanút fogott, visszafordult a kertkaputól és újra szemügyre kezdte venni a kert minden zugát. Jaj Istenem, oda sem nézek, merre megy! Mire ide jutottam a gondolataimban, a szememmel láttam, hogy lehajolt, és felemelt egy pici , hópehelynyi szőrdarabot.
-Sába! Hallottam a hangját olyan kimérten és szigorúan, ahogy még soha életemben.
-Jaj, mi lesz most? Rám nézett, én ekkor ahogy csak tudtam rohantam le a házamba, ahová egyébként nem szerettem bemenni, csak ha nagyon ritkán valami rossz fát tettem a tűzre!
- Láttad mekkora a hasa? -hallottam a Gazdika sírós hangját , de bár ne hallottam volna..
- Ide gyere! Hallottam a mélyhangú Gazdám parancsszavát, de nem mozdultam . Ott kucorodtam a helyemen, a levegőt is visszatartva és meg sem mertem mozdulni. Soha életemben nem kaptam ki, még csak meg sem legyintettek. Nekem elég volt ha haragudtak rám, abba is bele tudtam volna halni.Most azonban biztos voltam abban, hogy olyat tettem, ami megbocsájthatatlan. És ami a legrosszabb, nem volt véletlen !!!!
Igen, nem volt az! Haragudtam rá, írígy kutya voltam,- mert a Gazdi,nem csak engem szeretett,- úgy éreztem , hogy már nem sok híja van annak, hogy ő is azon a ranglétrán legyen az én drága Gazdikám szívében, ahol én voltam.
Nem tudtam elviselni! Igen nem tudtam elviselni! -Megettem!- Majdnem megfulladtam tőle, de megettem!
- Ő csak az enyém, ő csak engem szerethet ennyire,- megértetted? -és egyre nagyobb falatokaban ettem.
Mindezek forogtak az agyamban ott a házamban, s közben egyre hallottam a Gazda hangját.
-Gyere ki Sába ! Azonnal gyere ki!- A távolból egy síró hangot is kivettem: - nehogy bántsd őt ! -tudom, hogy értem tette!
A Gazda feladta. Én ott maradtam , és nem jöttem elő, nem mertem! Nagyon szégyelltem magam ! Most már bántam amit tettem. Istenem , csak nehogy elveszítsem őket, a legdrágábbakat az életemben.!!
Órákig ott feküdtem, aztán óvatosan előmerészkedtem és oda mentem az ajtóhoz és vártam. Vártam , majdcsak kijön valaki. Igen, nem soká nyilt az ajtó, és kilépett rajta a Gazdikám . Úgy ment el mellettem mintha ott sem lennék
.- Hé, hé én , itt vagyok,- bocsánat, ne haragudj!- próbálkoztam a bocsánatkéréssel, ami eddig mindig hatásos volt. Le a fejem, föl a fenekem az égig... de most nem jött be! A Gazdi kikerült, odébb lépett és hűvös hangon azt mondta! - Menj odébb! Én ?odébb? Nekem még ő ilyet soha nem mondott ! A Gazdikám még soha nem haragudott rám ennyire. Istenem , mi lesz ennek a vége?
kommentek száma:8tovább
Körülnéztem, kicsit egy helyben topogtam, aztán uccu neki, irány lefelé ! Az orrom fel sem emeltem a földről, mindvégig éreztem azt a csodálatos drága ismert illatot, a Gazdiét. Egyszer csak vége lett az útnak, és egy üveg ajtó előtt találtam magam . Hangokat hallottam magam körül, idegen, de mégis ismerős szavakat. - Hiszen ez a SÁBA! Jézusom, kiszabadult, mi lesz most!? - Ne félj ő nem bánt senkit mondta valaki, én ismerem, csak a házba nem tudnál bemenni ! Büszke voltam magamra, hogy ilyeneket mondanak rólam, de engem most ez egy cseppet sem érdekelt. Nekem ott van bent az aki az életemnél is többet jelent és én hozzá jöttem, vele akarok lenni! Leültem az ablak üveg elé és amennyire csak tudtam kimeresztettem a szemem és megpróbáltam megkeresni őt. Azt tudtam, hogy nem mehetek be, mert amikor a Gazdika ide hozott, akkor is itt kellett maradnom, hát így tettem most is, nehogy haragudjon! Sokan voltak, mindenki olyan kétlábú volt, de, leginkább vékony hangú mint az én Gazdikám. -Ott van, -itt van , ő az !!! vettem észre őt amikor belülről rámeredt a kirakat ablakára, mert azt hitte, hogy szellemet lát !
- Jaj Istenem , most mi lesz ? -én, én csak.. -SÁBA!! BUCI? -hogy kerültél te ide? mit keresel itt? hallottam a nyitott ajtón keresztül ezt az imádott hangot. Haragszik? - nem tudom biztosan , de nem baj, itt vagyok és ő is itt van. Ekkor kilépett az ajtón és kérdőre vont.- Hogy kerülsz Te ide? Hogy jöttél el? Mit csináltál?
-Most melyikre válaszoljak? jobbnak láttam, ha meg sem szólalok, hanem a már jól bevált, őszinte bocsánatkéréshez folyamodom. Lehajoltam, felemeltem a fenekemet az égig és csúsztam, a lábai előtt. Rátettem a fejem a lába fejére és tudtam, hogy érzi azt amit én! Csak hozzád jöttem , érted jöttem, mert féltelek és veled akarok lenni ! Már éreztem a keze érintésében azt a lágyságot szeretetet, amivel a fejemet simogatta. -Gyere ide Te !! Rosszaság! De ez már úgy hangzott, mintha azt mondta volna,- tudod, hogy imádlak, örülök , hogy jöttél...folyt
kommentek száma:7tovább
Fiatal koromtól kezdve probléma volt a két hátsó lábam csontozatával, állítólag a diszplázia gyanús állapota állt fenn. A Gazdikám elhatározta, hogy mindent elkövet annak érdekéban, hogy elkerüljem azt, hogy fiatalon legyek ennek áldozata. Sikerült! Minden évben két kúrát kaptam, ami gyógyszeres kezelésből állt. Amikor észrevették, hogy egy kicsit sántikálva megyek, vagy szaladgálás közben néha hangokat adok ki a fájdalomtól, azonnal kaptam a gyógyszeres kezelést. Ettől mindig rendbe jöttem hosszú hónapokra, aztán ha szükségessé vált a Gazdikám újra ismételte. Mivel nem szerettem a házamban aludni, hanem a Gazdiék ajtaja előtt a teraszon tanyáztam, ezért a fekvőhelyemet dobogóra tették, arra filcet, és bárány szőrmét terítettek télire, hogy nehogy felfázzanak a csontjaim. Az állatorvos sem hitte el, hogy ilyen szépen karban tudják tartani hosszú éveken keresztül a betegségemet. Én mindenben szót fogadtam a Gazdinak. Ha kérte még a svédkeserűt is kilefetyeltem a kistányérből a kedvéért, mert tudtam, hogy attól biztosan jobban leszek, ha ő úgy látta, hogy valamiért arra van szükségem. Pedig , ha tudnátok, hogy milyen katasztrófális íze volt, az orrom a fülemig húztam az undortól, mielőtt kinyaltam a tányérból, legalább négyszer futottam neki gondolatban és már előre a levegőben gyakoroltam a lefetyelést. Aztán gyorsan neki estem, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Szörnyú volt, de a kedvéért én ezt is megcsináltam.
Soha nem csavarogtam el otthonról, nem mentem el a 13,5 fél év alatt, csak egyetlen egyszer történt velem valami. Az irántuk érzett ragaszkodásomat már szinte magam is kivételesnek éreztem. Már 12 éves voltam, amikor rettenetes volt kivárni azt is amíg vásárolni ment. Hiába volt itt a Gazda, a cica barátaim, ők nem pótolták a vékonyabb hangú Gazdimat. Észre vettem, hogy a kaput nem zárta kulcsra maga után, ezért addig piszkáltam amíg sikerült kinyitni. Nem akartam elhinni. Kiálltam az út közepére , lenéztem a meredek utcán ,de nem láttam nyomát
kommentek száma:5tovább
Telt , múlt az idő. Annyira ragaszkodtunk egymáshoz a Gazdikáimmal, ahová csak lehetett vittek magukkal. Ha ez nem volt lehetséges,nyaralni sem mentek , hiszen engem még két napra sem hagytak volna egyedül. Mindig olyan programot szerveztek a pihenésre,amibe én is részt vehettem. Meg tudtam állapítani az öltözetből, hogy velem, vagy nélkülem szándékoznak e eltávozni itthonról. Ha láttam, hogy az autó csomagtartó kinyilik, szaladtam a pórázért, a nyakláncomért, s amilyen gyorsan csak tehettem, elfoglaltam a helyem, nehogy itt felejtsenek. Ha kellett fél órát is képes voltam ott tölteni indulás előtt. A Gazda a kalaptartót mindig kivette, így kényelmesen elfértem és közöttük ülhettem. Imádtam autókázni, azt sem bántam ha szurira mentünk, csak autóba ülhessek velük. Igaz akkor mindig azt kérdezték tőlem: - és most akkor ki őrzi a házat Buci? -talán én? Hát, nem mondom hogy ez akkor nekem nagyon fontos volt, lényeg, hogy engem ne hagyjanak itthon! Igaz, hol a pumpa, hol a kerék, vagy ki tudja mi nyomta a fenekemet, de ki adott ilyen kicsiségre? Velük voltam, engem más nem érdekelt! Ott voltam ahol Ők.
Minden húsvétkor, nagy családi ünnep volt a kertben, főleg az unokák részére. A Gazda ilyenkor ajándékot rejtett el a fűben amit minden unokának meg kellett keresni. Soha nem maradtam ki belőle.
Mindenkinek ehető finomság volt az ajándéka, ( csoki nyuszi és hasonlók), nekem szalvétában SÜTI.
Amikor elindult a kis csapat keresni a sajátját , én voltam az első aki rohantam a kert ben főlfelé. Minden ajándékot megtaláltam, és boldogan csóváltam a farkamat, hogy milyen ügyes vagyok. Nem vettem el, de reméltem , hogy nekem is jut belőle. Azok közül, mint kiderült , egyik sem volt az enyém ! Tovább szaladtam és kerestem. Nem hiába. Megtaláltam az én édes csomagomat, a szalvétába csomagolt sütimet. Istenem de boldog voltam! Pörögtem, forogtam, és amilyen gyorsan csak lehetett, befaltam. Esténként mielőtt aludni mentem,a Gazdi egy szem keksszel kívánt jó éjszakát. folyt.köv
kommentek száma:6tovább
Annyira nem haragudtak a Gazdikámék az elkövetett "csirkefogós bűnömért ", hogy én is kaptam a fonom rántott csirkéből,egy finom rántott husi is az én tányéromon landolt. Szégyelltem magam, tudtam, hogy nagy bűnt követtem el, de talán mégis megbocsájtható, mert a Gazdikámék is érezték, hogy én csak jót akartam, nekik segíteni.Én nem ettem meg egyetlen tollas jószágot sem.
Azért a mélyhangú Gazdám sokszor az orrom alá dörgölte még bűnömet, de ez volt a legkevesebb amit el kellett viselnem , hiszen ami tény, az tény volt. Kilenc csirke nem bírta ki a szigorú parancsnokságot.
A Gazdikámékkal a Börzsöny egy csodálatos erdőben és hegyek között lévő hegyi fucskájában laktam. Ők Budapestről költöztek ide, mert nagyon imádják a természetet és a nyugalmat. Mindig voltak cicák akik az én barátaim voltak. Pici koruktól " neveltem őket" nagyon szerettem játszani velük. A számban hurcoltam valamennyit , anyjuk helyett bébiszitterséget vállaltam Csodálatos házikóm volt, cserepes, szép komfortos faház, bélelve. Én csak akkor mentem be a házamba, ha valami rosszaságot követtem el "véletlenül" és szégyelltem magam. Éjszaka, mindig az ajtóban aludtam, hogy őrizzem Gazdikámék álmát Akkor mehettem be a lakásba amikor kedvem tartotta, de a lábamat mindig tisztán kellett tartani.Tavasztól , őszig, mágneses szúnyoghálót tett föl a Gazda, aminek én nagyon örültem. KI tudtam nyitni , amikor csak akartam Nagyon féltem a vihartól, a dörgéstől, most már tudom, ez nem volt dicső dolog részemről, de nem tehetten róla. Ezt a Gazdikámék tudták és amikor az első dörgés történt, az ajtó kitárult, én azonnal menedéket kaptam. Erről azért a cicáknak soha nem meséltem , nehogy csorba essék a tekintélyemen. Velük, néha gondja volt a gazdikámnak. Ha haragudott valamelyikre, gyorsan a Gazdi segítségére siettem. Szó nélkül beszaladtam, a fejét ővatosan a számba vettem, - mint ahogy pici korban hordtam őket,- felemeltem és a két hátsó lábán a lakásból kisétáltattam a kertbe. folyt .köv.
kommentek száma:6tovább
Nem értettem, hogy a Gazdikám miért nem örült, hiszen én mindent úgy csináltam ahogy kellett. Mostmár olyan könnyedén meg lehet fogni őket és visszavinni a helyükre. Valami rosszat csináltam? A Gazdi elindult a csirkék felé és egyenként felemelte őket. Akkor láttam, hogy már nem mozognak Jaj , csak most értettem meg, hogy milyen hiba csúszott be a parancsnokságomba. Túl szigorú voltam a haszontalan csirkékhez és nagyon "nyomatékos". Szóval ezért nem dicsér a gazdi? Istenem, mit csináljak? Hogy kérjek bocsánatot? Én nem akartam, én jót akartam, segíteni akartam! Oda somfordáltam a Gazdi lábához és amikor lehajolt hogy felvegye a következő csirkét, letettem előtte a fejem, a fenekemet az égbe emeltem és szinte a mellkasomon csúszva kértem a bocsánatát. Ne haragudj, én csak jót akartam ! A fenekem még mindig az ég felé, a fejem a lába előtt és szinte könnyezve könyörögtem. A Gazdikám az egyik kezében a csirkékkel , lehajolt hozzám, felemlte a fejemet, és azt mondta: -tudom Sába , hogy jót akartál nem haragszom, ne félj nem haragszik a Gazdi. Akkor szinte már nyüszítettem azért, hogy még őszintébb legyen a bocsánatkérésem. Most már tudtam, hogy nagy bajt csináltam, de az én Gazdikám nem haragudott. Azt mondta, nem baj ha már így történt ilyen zsenge rántott csirkét még úgysem ettünk soha., most legalább ezt is megkóstoljuk. Sőt Te is kapsz belőle Sába! És mosolygot és simogatott,aztán megölelt. Imádtam őt. Ilyen Gazdija senkinek nincs a világon, gondoltam. Elindultunk lefelé a kertből. Felszabadultabban, de még lehorgasztott fejjel vonultam. Akkor észre vettem hogy jön velünk szemben a Gazdám a mély hangú. Éreztem a levegőben, hogy valami nem olyan mint szokott lenni amikor felébred és köszönt engem. A Gazdikám szavait hallottam csak, azt megértettem. Sába kérjél bocsánatot a Gazdától is ! Még nem voltam teljesen közel a Gazdához, de már az égbe emeltem a fenekemet és letettem a vállaimat a földre, és elé csúsztam. Ne haragudj rá, hallottam a Gazdika hangját. folyt
kommentek száma:5tovább
Hat hónapos koromra a Gazdikám megtanított ,szinte mindenre. Hamar tanultam , mert akkor mindig kaptam abból a finom sütiből amit nagyon szerettem.Azt is megtanultam, hogy nem szabad ebben a gyönyörű kertben a virágokat letaposni, meg lepisilni a bokrokat.Ezért nem tettem, még akkor sem ha a barátaim a cicák, játék közben beszaladgáltak ! Nekik szabad volt! Ezt ők is tudták. Ha előlem szaladtak , tudták,hogy én oda már nem lépek be utánuk. Mindig jó akartam lenni mert a gazdikáim is mindig jók voltak hozzám .
Egy éves lehettem amikor - az egyébként kerítéssel elzárt helyről a gazdiék galamb nagyságú csirkéi , kinyomták a kiskaput és kijöttek a kertbe, ahol ők nem garázdálkodhattak.Láttam amikor a gazdi ilyenkor megfogta őket és vissza vitte a helyükre, vagy csak beterelte. Tudtam, hogy ők még alszanak, ezért én vettem át a parancsnokságot! Kihúztam magam, és egyenként megpróbáltam beterelni őket helyükre, de egyik sem fogadott szót. Elhatároztam, hogy legalább megállítom őket, nehogy a kerítésen kívülre menjenek , az már erdő, ott baj történhet velük. Mindegyikre ráparancsoltam , de nem fogadtak szót és nem akartak egy helyben maradni. Most már haragudtam, a földre nyomtam őket egyenként, hogy mire a Gazdiék kijönnek a házból legalább könnyebb legyen összeszedni valamennyit. Sikerült! Mind a kilenc egy helyben, nem mozdul! Csodálatos! Ügyes vagyok ! Futottam és hamar kapartam a Gazdi ajtaját!- Jaj, gyere gyorsan ! Sikerült, -szaladtam föl előtte lihegve a kerti lépcső tetejére és mutattam, jöjjön utánam, gyorsan ! Azt sem tudtam örömömben hogy ugráljak és csóváljam a farkam. Juj,de örülni fog! Föl ért végre ő is , és folyamatosan kérdezgette,- mond már Sába mit történt? Hát mondani nem tudtam , de mutattam .- Naa, látod, megfogtam mind a kilencet, megfogtam Neked ! Ügyes vagyok? -Körülnézett,és azt mondta.- Igen.. -nagyon ügyes vagy Sába! de a Gazdi valahogy nem volt olyan boldog mint én. Nem nevetett, csak az kérdezte mit csináltál?- én?MIÉRT?- nem értettem
kommentek száma:6tovább
Csodálatosan boldog voltam, és szerencsés abban, hogy a testvéreim közül engem választott ki a gazdikám és engem hozott haza. Biztosan közre játszott , hogy én bátor voltam , nem bújtam el,éreztem, hogy velem valami történni fog. Egymást választottuk ki. Imádtam a két gazdikámat. Tulajdonképpen egyformán szerettem őket,nem is tudtam különbséget tenni közöttük. De valamiért talán a vékonyabb hangú (gazdit) fogadtam el falkavezéremnek, mert amellett, hogy imádtam éreztem, hogy őrá vigyáznom is kell mert ő nem olyan erős mint a mélyebb hangú (gazdám). Igy tettek különbséget egymás között a megszólításban: GAZDI és GAZDA. Egy gyönyörű, hatalmas kertet és házat kellett őriznem ha nem voltak itthon, mert dolgozni jártak. Mindig tudtam percre pontosan, mikor indulnak és érnek haza. Mindig együtt mentek és jöttek. Sétálni is együtt vittek az erdőbe, meg kirándulni. Még nagyon pici voltam, először kis távolságokat, hogy ne nagyon fáradjak el, aztán mindig többet és többet. Igaz, szabadon éltem, soha nem voltam megkötve, láncra verve, de ezek a kirándulások a csodával voltak határosak. A GAZDA hozott mindig egy kis tarisznyát abban volt minden finomság, még nekem is! Sütemény ! -azt a gazdika tette bele, -tudta, hogy azt szeretem a világon a legjobban. Sokat nem ehettem belőle, nehogy meghízzak, vagy beteg legyek. Hoztak inni valót is. Ők nem a patakból ittak, hanem valami üvegből . Két üveg is volt egy nagy fehér átlátszó, az olyan mint a patak vize amit én ittam, meg egy picike, ami piros volt, mint a vér, abból a Gazda szokott kortyolni egy keveset és olyankor én is kaptam egy kortyocskát, a tenyeréből. Hű, érdekes, nem olyan mint a víz , de nagyon finom! Sokkal erősebb voltam tőle, még az oroszlántól sem féltem volna . Mivel a gazdik minden állatot szeretnek ezért nekem mindenki a barátom volt... soha nem bántottam semmit és senkit, csak egy valamit a darazsat ! ..Örökké üldöztem, mert a Gazdikám ellensége volt. Mindig szemmel tartottam ha körülötte voltak .. folyt köv
kommentek száma:9tovább
1995. május 09-én születtem Budapesten. Hatan voltunk testvérek. Hat hetes voltam amikor az egyik szép napfényes napon egy idegen kedves hangra lettem figyelmes. A testvéreim mindannyian a kenel sarkába húzódtak, én két lábbal a körénk kerített deszkára kapaszkodtam és mindent elkövettem, hogy jobban láthassak. Nagyon kedves kéz simított végig rajtam és felemelve ölelt magához. Hirtelen megijedtem, mert elindult az ajtó felé.Éreztem valami kalapálást ahogy hozzá simultam, olyan volt mint amikor a mamához bújtam. Valami dobozba ültünk és nagyon gyorsan szaladtunk előre. Én nagyon kapaszkodtam, nem tudtam, hogy mi fog történni, de finom illata és a kedves hangja nagyon megnyugtatott.
Kiszálltunk a dobozból és egy másik kétlábú jött felénk. -Itt van ő az haza hoztam, hallottam a vékonyabb hang szavait. Őt választottam.
- Nagyon szép, gyönyörű, mondta a másik , sokkal mélyebb hangon. Ő is megsimogatott , de sokkal nagyobb keze volt, de az is jól esett.
- Na, és fiú, vagy lány? -kérdezte. Természetesen fiú SÁBA lesz a neve.- De hiszen az lánynév gondoltam, - mire a mély hangú azt mondta -jó, legyen SÁBA BUCI mert olyan gömbölyű mint egy buci.
Ölelgettek, szeretgettek, én nem féltem semmitől. Éreztem, hogy biztonságban vagyok, igaz nincs itt a mamám, meg a testvéreim, mégis jól éreztem magam. A vékony hangú mindig jött ment, de én mindig követtem őt. Akkor éreztem magam biztonságban , ha ott voltam mellette. Amikor csak akartam az ölébe vett. Nem kellett mást tenni,mint két lábbal kéredszkedni és azonnal felemelt és magához ölelt. Nem voltam egyedül. Ez az illat , a sok ölelés, maga volt a mennyei érzés. Nem tudtam másként kifejezni örömömet és boldogságomat, mint azzal, hogy sok puszit adtam. Este odakucorodtam az ágya mellé. Eszembe jutott a mama. Kicsit sírtam, de csak egy pillanatig mert ő azonnal érezte, hogy valami fáj. A kezével lenyúlt, simogatott, s egy pár perc múlva az emlék már csak álom volt.
Nem fájt többé. Ők lettek a családom... folyt.köv.
kommentek száma:10tovább
betty016 bejelentkezett a blökire
2 napja
Kitti0313 bejelentkezett a blökire
2 napja
Kitti0313 bejelentkezett a blökire
3 napja
Berci és Cipi barátok lettek
3 napja
Kitti0313 bejelentkezett a blökire
3 napja
Bella hozzászólt a Mi a kedvenc játékotok? fórum-hoz
2024. May 01.
Bella új tagja a blöki.hu-nak
2024. May 01.
Dancika404 bejelentkezett a blökire
2024. May 01.
