Írta ketlin gazdi (SÁBA BUCI), 2009. November 16. 10:14:40 #3286

ÉG és FÖLD KÖZÖTT Testőr kalandj.22.rész

22.folytatás
SÁBA és POGI meghatódva nézték a jelenetet, mindketten, gazdájuk ölelését érezték magukon. ZSEMLÉCSKE nagyon izgatott volt, hiszen tudta, hogy most ő fog következni. PINTYŐKE, - még gazdája illatát érezve orra alatt,- ringatózott a boldogság mámorában.
- Gyere gyorsan menni kell, mondta SÁBA BUCI, most már ő is futásnak eredve. Szerencse , hogy a kis tacskó is ebben a városban lakott, így nem kellett nekik ,csak egyik kerületből a másikba eljutniuk. Lélekszakadva rohantak mindannyian. ZSEMLÉCSKE oly annyira elfáradt, hogy POGI azt mondta neki.
- Gyere ülj fel a hátamra, én majd viszlek, akkor gyorsabban tudunk haladni. Azzal a kis tacskó fölpattant barátjára és boldogan vágtázott SÁBA mellett. Tetszett neki a helyzet, mert így sokkal többet látott a körülötte lévő forgatagból. PINTYŐ olyan feldobott volt a találkozás örömétől, hogy a világból tudott volna kirohanni, úgy érezte. Amerre csak jártak, az emberek mindenhol megrökönyödve álltak félre, a levegőben cikázva száguldó papucs útjából. Idejük sem volt arra, hogy reagáljanak a papucs valódiságára, vagy létezésére , látványára,hiszen az egy pillanat alatt került ki szemük látóteréből. Úgy, amilyen gyorsan FIDÓ loholt vele szájában tartva.
-Itt vagyunk, megérkeztünk !- kiabálta önfeledten ZSEMLÉCSKE. Ez az mi házunk a mi kerítésünk. Leugrott barátja hátáról és azonnal átmentek a kerítés belső oldalára. Rohant, előre, egyenesen a kis tó környékére, a lámpással világított sírhelye felé.
- Nézzétek, itt vagyok eltemetve, mondta szomorúan,a mami mindig ide jár hozzám azóta is! Mindannyian, látták, hogy egy kicsi tacskó szobor van a lámpa alá helyezve, jelezvén, hogy ez ZSEMLÉCSKE nyughelye. Nagyon meghatódtak a látottakon.
Ebban a pillanatban lépteket hallottak. Egy aprócska kutyáét és egy kétlábú lépteit. FIDÓ azonnal észbe kapott és a szájában lévő papucsot egy virágos bokor aljába dugta. ZSEMLÉCSKE gazdija és a kis kutyája ANETT igyekezett, egyenesen az emlékhely felé
. -Ő a mamid?- kérdezte SÁBA BUCI. -Igen felelte a kis tacskó félig ájultan suttogva.
SÁBA a közeledő hölgy elé lépett és a szemébe nézett. Szikrázó pillantásával hozzá segítette ahhoz , hogy Zsemlécske érezze őt ha megérinti. Egyre közelebb értek a kis tacskó nyughelyéhez. ZEMLÉCSKE összeszorult torokkal nézte imádott mamiját és az új kis kutyáját ANETTOT.
- Vajon szeret még engem is ? - suhant át a kérdés kis kobakján. Válaszra azonban nem várt senkitől, még önmagától sem. Szíve mélyén azt érezte ő is, amit remélt- drága mamija érzései felől, -hogy szereti őt , hiszen most is az ő nyughelyére jött emlékezni. Forróság , remegés és izgalom lett úrrá kicsiny kis testén
.- Mamikám ,édes mami itt vagyok!- veled vagyok még egyszer utoljára megölelhetlek téged! S abban a pillanatban furakodott, kapaszkodott az ölébe édes gazdijának. Érezte őt, bújt hozzá és ölelte imádott mamiját. -Ugye, ugye még egy kicsit engem is szeretsz? - kérdezte, most már hangosan, miközben befészkelte magát guggoló gazdija ölébe.
ANETT egyre szokatlanabbul viselkedett , nem tudta mi ez a furcsa körülmény körülötte. Látni nem látott semmit, de hallotta a kicsiny hangocskát és érezte, hogy most háttérben kell maradnia. Valami olyan dolog történik , ami megmagyarázhatatlan számára, de ösztönei szerint így kell tennie. ZSEMLÉCSKE áhítattal feküdt édes mamija ölében, aki az ő sírhelye fölött, őrá emlékezett. Vissza nem térő pillanat volt mindenki számára, könnyekkel teli szemmel figyelték kis barátjuk boldogságának utolsó pillanatát...folyt köv.