2011. március 29.:
Anya ujjong! 
A kertben játszottunk hármasban, mikor eszébe jutott, hogy ki kéne próbálni Léna egyik nagy szenvedélyét, a keresést úgy, hogy én is ott vagyok, hátha rávezet.
Négyszer rejtette el a játékunkat és négyszer kerestem meg neki 20 másodpercen belül! 
Léna jó ebben a műfajban, ösztönösen érzett rá a dolog ízére, mikor elkezdték csinálni Anyával és elég gyors is, akárhova rejtik előle a cuccot, néhány perc és a föld alól is előkeríti.
De én most lesöpörtem a rekordjait, négy alkalommal is másodperceken belül előkerítettem a játékot!
Persze Anya még nem cselezett sokat velem de azért nem volt szem előtt a játék, sötét sarkokba tette, jó messze attól a ponttól, ahonnan indultunk. Meg kellett kerülnünk a melléképületet is, máskor meg elindította a szagnyomot ellenkező irányba, mint amerre a játékot tette.
Tesókám is forró nyomon járt de én szinte odateleportáltam, ahol a játék volt!
Egyre több területen bizonyítok és nem is egyszerűen "jó"-ra vagy "jeles"-re vizsgázom, hanem egyből "summa cum laude"-re..
Most épp nagylány vagyok de ha végre vége, akkor reméljük, hogy majd az iskolában is így fogok szerepelni, az még egy meghódítatlan terület egyelőre. 
kommentek száma:2tovább
2011. március 16.:
Kombi oltásra mentünk kedvenc dokijainkhoz, ezért (is) eljött az első buszozásom ideje.
Érkezésem óta nagyjából "karanténban" voltam, mert ugye orvosi rendelőt még képen sem láttam és emellett új családomnak ki kellett ismernie a szokásaim, jellemem.
Anyával munkából jövet találkoztunk össze, Apával indultam otthonról. A beszállásnál haboztam egy nagyon keveset de nem problémáztam semmin. A buszon pedig már tök természetesen csücsültem.
A körülöttünk mászkálók nem érdekeltek, nagyon figyeltem Apára. 
Megvártuk Anyát egy buszmegállóban és együtt újra buszra szálltunk, bő 20 percet utaztunk: az első pár percben nézelődtem, hogy megint hova kerültem, aztán lefeküdtem és nagy ritkán az előírt (anyag) szájkosaram viselését vettem zokon, próbáltam leszedni a mancsommal de rám szóltak, úgyhogy letettem róla. 
Nem éreztem késztetést az időnként nagy zajjal kinyíló ajtók láttán a leszállásra, nem akartam idegeneknek örömködni és egyáltalán, szép nyugodtan feküdtem Anyáék mellett.
Leszállásnál felkeltem de nem húztam előre, mint aki örül, hogy megszabadul attól a zajos izétől és az utcán is nyugodt, szépen sétáló jókutya voltam.
A rendelőben sem problémáztam semmin, meg sem éreztem a szurimat és hazafelé az újabb 20 perces úton szintén minden a lehető legnagyobb rendben ment.
Anya és Apa folyton azt mondják, hogy mennyire büszkék rám, mert rettenetesen odafigyelek rájuk séta közben és mindenhol máshol is.
Nem értik, hogy egy ilyen jó kutyát hogy lehetett úgy elhanyagolni de örülnek neki, hogy azok, akiktől elkerültem, sosem tudják meg, hogy mit szalasztottak el...
kommentek száma:2tovább
2011. január eleje:
Kicsi gazdija feltett engem a blökire, miután találkoztak velem és az ő szemük látta a kiálló bordáimat és az ellés utáni emlőimet, nem úgy, mint másoké...
A leendő családom pedig belémszeretett a képeim alapján... 
Megmagyarázni nem nagyon tudták de már nem tudtak nem rám gondolni.
Szerettek volna második kutyust, nagytestűt, kant, sötét színűt és jóval később. Ehhez képest.... Közepes, világos és lány kutyus vagyok. De ez a szerelem.
2011. január 9. :
Zita elhozott engem a láncomról, a kertjükben játszottam Kicsivel, akivel nagyon jól kijöttünk.
Apáék eljöttek meglátogatni, hozták Lénát is, a nővéremet. Mi nem tudtuk de letesztelték, hogy hogy viszonyulunk egymáshoz.
Én annyira nem tudtam mit kezdjek egy idegen nőszeméllyel, aki hajt a helyes barátomra 
de a tali vége felé kezdtem rájönni, hogy vele is lehet úgy csinálni, mint Kicsivel.
Kétlábúak megbeszélték, hogy még azon a héten, pénteken értem jönnek .
2011. február 16. - Apa születésnapja :
Eltelt több, mint egy hónap és már nagyon szomorúak voltak Anyáék, én pedig a láncomon töltöttem a napjaim, a betonon, kevés moslékkal a tálamban. 
De február 14-én jött a levél Kicsiéktől, hogy végrevégre elengedtek a "gazdáim", másnap elvihetnek.
Anya és Apa jó messze voltak épp, így aztán nem kedden, hanem szerda délután tudtak értem jönni - de már a keddet sem kellett a betonplaccomon töltenem, mert Kicsiék magukhoz vettek.
Szerdán megérkeztek Apáék..
A kocsiba első szóra beszálltam, ugyanazzal a lendülettel a túloldalon meg majdnem ki 
de megkértek, hogy maradjak.
Gyönyörűen autóztam, útközben többször Anya ölébe hajtottam a fejem. 
Első utunk az állatorvoshoz vezetett. Kaptam rögtön új nevet és lakcímet (chipet), féreghajtót és jól átvizsgáltak.
Ezután semleges területen, egy kutyafuttatóban találkoztam újra a nővéremmel.
Azóta a legjobb testvérek lettünk 
Már tudok ülni és engedélyre enni. Van kutyapárnám, játékom, reggelim és vacsorám, egy valamit viszont elvesztettem:
a láncot.
kommentek száma:5tovább
