‹‹‹ vissza Lara adatlapjához vagy blogjaihoz
2011. március 16.:
Kombi oltásra mentünk kedvenc dokijainkhoz, ezért (is) eljött az első buszozásom ideje.
Érkezésem óta nagyjából "karanténban" voltam, mert ugye orvosi rendelőt még képen sem láttam és emellett új családomnak ki kellett ismernie a szokásaim, jellemem.
Anyával munkából jövet találkoztunk össze, Apával indultam otthonról. A beszállásnál haboztam egy nagyon keveset de nem problémáztam semmin. A buszon pedig már tök természetesen csücsültem. 
A körülöttünk mászkálók nem érdekeltek, nagyon figyeltem Apára. 
Megvártuk Anyát egy buszmegállóban és együtt újra buszra szálltunk, bő 20 percet utaztunk: az első pár percben nézelődtem, hogy megint hova kerültem, aztán lefeküdtem és nagy ritkán az előírt (anyag) szájkosaram viselését vettem zokon, próbáltam leszedni a mancsommal de rám szóltak, úgyhogy letettem róla. 
Nem éreztem késztetést az időnként nagy zajjal kinyíló ajtók láttán a leszállásra, nem akartam idegeneknek örömködni és egyáltalán, szép nyugodtan feküdtem Anyáék mellett.
Leszállásnál felkeltem de nem húztam előre, mint aki örül, hogy megszabadul attól a zajos izétől és az utcán is nyugodt, szépen sétáló jókutya voltam.
A rendelőben sem problémáztam semmin, meg sem éreztem a szurimat és hazafelé az újabb 20 perces úton szintén minden a lehető legnagyobb rendben ment.
Anya és Apa folyton azt mondják, hogy mennyire büszkék rám, mert rettenetesen odafigyelek rájuk séta közben és mindenhol máshol is.
Nem értik, hogy egy ilyen jó kutyát hogy lehetett úgy elhanyagolni de örülnek neki, hogy azok, akiktől elkerültem, sosem tudják meg, hogy mit szalasztottak el... 
Hozzászólások száma: 0
