‹‹‹ vissza Brútusz adatlapjához
Holnap lenne a születésnapom, és anya úgy döntött, ezután csak a születésnapomat fogja megünnepelni, nem azt a napot, amikor 5 évvel ezelőtt elmentem. Azóta én már boldog és egészséges vagyok, itt van egyetlen barátnőm Alexa is, akit 4 hetes kora óta szeretek, és Maya is, akit én már nem ismerhettem életben, de úgy tudom, ő is nagyon szerette anyát. Hárman vigyázunk a lent maradottakra innen fentről és örömmel látjuk, anya végre megértette, hogy velünk kapcsolatban csak a szép időkre szabad emlékeznie. Halljuk ám idefent, amikor rólunk mesél a barátainak, látjuk hogy a képeinket mutogatja és közben mosolyog. Nekünk itt az a jó, ha tudjuk, nem csak életünkben csaltunk mosolyt az arcára és melegséget a szívébe, hanem évekkel a halálunk után is. Sajnos sok gazdi ezt csak sokára érti meg.
Anyának is öt év kellett, de ma döntést hozott, és azt mondta, boldog születésnapot ott fent, drága Brútikám. Ezután csak ezt a napot ünnepeljük.
kommentek száma:3tovább
Ha ember lennék, ma már 18 éves nagykorú, felnőtt ember lennék. De én kutyának születtem, és talán jobb is így. Szép életem volt.
Bár elszakítottak a mamától, én voltam az utolsó, akit elvettek tőle, de jó helyre kerültem. Nem volt hányatott sorsom, mint sok kutyatársamnak, egész életemben egyetlen gazdim volt, gazdim, barátom, társam, aki az utolsó szívdobbanásomig mellettem volt, vigyázott rám, óvott minden bajtól. Nem is voltam beteg soha, attól a pár fülpucolástól eltekintve csak az éves oltások miatt látott orvos. Aztán az utolsó két évben naponta kellett szednem a szívgyógyszert, de attól rendben működött továbbra is a szívem.
Anya szerint a folyamatos gyógyszerezés miatt lett emésztőszervi daganatom és magát okolja ezért. Pedig nem is biztos, hogy ez volt az ok, vagy ha igen, ő csak jót akart a szívemnek, és különben is orvosi rendelvényre adta. Ne sírj, mami, mondtam már neked, hogy ne ezeket a napokat idézd fel, ha rám gondolsz, hanem az előző 14 év bármelyikét, amikor olyan boldogok voltunk együtt. Amikor nem egy mécsest kaptam szülinapomra, hanem valami finomságot meg játékot. Tudom, hogy gondosan elcsomagoltad azt a labdát, amit még az utolsó napokban is a számban hurcoltam, hogy téged vigasztaljalak, nincs is akkora baj, ne sírj már. Az már senki másé nem lehet, az emlék.
Anya, kérlek, ma örülj velem. Annak, hogy 18 évvel ezelőtt megszülettem és hogy életem egész 14 évét együtt tölthettük. A mi életünk ilyen rövid, de küldtem neked magam helyett egy olyan kutyát, akinek addigi életét feledtetni kell. Egy csontsovány boxerhez vezettem a kezed, amikor a neten kóboroltál. Tudtam, hogy az első saját kutyád is egy boxer volt fiatal korodban, úgy gondoltam szívesen fogadod majd őt. Vigyázz rá, ahogy rám is vigyáztál, tedd boldoggá őt is, ahogy engem boldoggá tettél.
Köszönöm mami, hogy veled élhettem le az életem.
kommentek száma:4tovább
2009.06.18.
Alexám második komoly betegsége műtéttel zárult, ami azzal járt, hogy itthon is sokkal többet forgolódtam körülötte, mint máskor, és mint a másik kutyám körül. A nyakán gallér, amitől se enni, se inni, se feküdni nem tudott, a hasán vágás és amúgy is olyan kis elesett volt. Kérlelő szemekkel nézett rám, hogy segítsek, hát persze hogy simogattam, amikor csak tudtam.
Brútuszom is ott ólálkodott körülöttünk, egy-egy puszival éreztette Alexával, hogy aggódik érte.
Igen ám, csakhogy a saját háttérbe szorult poziciójáért is aggódott. Egy darabig körözött mellettünk, majd kiment az udvarra. Nem telt bele fél perc, visszasántikált - három lábon. Odabicegett hozzám és a negyedik, eddig levegőben tartott fájós lábát a tenyerembe tette. Én meg gyanútlanul be is vettem a cselt, hiszen mindig ezt csinálta, ha valami megszúrta vagy ha megrándult a lába. Most is elkezdtem nézegetni az ujjait, talpát, óvatosan a lábszárát, hogy mi lehet a baj. Semmit nem találtam rajta, és csak akkor néztem fel rá, a röhögő pofájára. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek fáj valamije. Akkor esett le a tantusz, hogy az egész csak azért volt, hogy vele is foglalkozzak.
Egy darabig még a kezemben tartottam a lábát, a másik kezemmel simogattam, amikor egyszercsak elkapta a mancsát és elkezdett szökdécselni, jelezve, mint máskor is tette, hogy köszöni szépen, meggyógyult.
Még hogy a kutyák nem gondolkoznak, csak ösztönlények! Szerintetek milyen ösztön vezette rá, hogy betegséget színlelve csikarjon ki több figyelmet tőlem? Az meg külön figyelemre méltó, hogy előbb kiment és úgy sántikált be három lábon, mert ha bent marad és csak felemeli a negyedik mancsát, hogy fáj, akkor nagyon kilógott volna a lóláb. Illetve a kutyamancs. Érdekelne erről egy etológus véleménye, mert nem hiszem, hogy csak az én Brútuszom volt ilyen okos.
kommentek száma:3tovább
Tegnap volt 4 éve, hogy elköszöntem anyától. Nem akartam még elmenni, de a betegségem annyira elhatalmasodott rajtam, hogy a tekintetemmel arra kértem anyát, engedjen el. Ne kínozzon tovább, ne kínáljon ennivalóval, gyógyszert se adjon, mert úgyse használ már nekem.
Amikor magához vett kicsi kölyökként, azt mondta, életem végéig velem lesz.. Valóban, egyik keze a fejem alatt volt, a másikkal mindvégig simogatott, az utolsó, lassú szívdobbanásomig. A szive egy darabkáját elvittem magammal, itt őrzöm a szivárványhídnál. Majd visszaadom neki, ha megint találkozunk...
kommentek száma:4tovább
Tomii92 bejelentkezett a blökire
kb 16 órája
feriburkusbalufrici bejelentkezett a blökire
kb 21 órája
Bruno új tagja a blöki.hu-nak
1 napja
Timi888 bejelentkezett a blökire
1 napja
kincseim2 bejelentkezett a blökire
1 napja
zsazs bejelentkezett a blökire
2 napja
Pamacs Emlékére hozzászólt a saját képéhez
3 napja
hoffmannsaci bejelentkezett a blökire
3 napja
