‹‹‹ vissza a(z) Kutya fórumhoz
Kedes Jimmy Gazdi! Ne tudd meg! A te kis Jimmyd éljen nagyon sokáig és most csak erre gondolj, ne is jusson az eszedbe, hogy mi lesz ha .......!
Egyenlőre szeresd, gondozd és használd ki azt a sok örömöt, amit nyujtani tud neked!
Szia: icamama
A szívem mindjárt megszakad... Mindenkivel együtt érzek, aki gyászol.
Nincs jó szó arra, ami kifejezhetné, hogy mi játszódik le az ember lelkében ilyenkor.
Én nem tudom, hogy mi lesz velem, ha az én Jimmym átmegy a szivárványhídon... Belegondolni is szörnyű!!!
Szia Junge gazdija! Köszönöm az együttérzésedet! Sajnos az én fiamnál nem volt lehetőség a csontvelő átültetésre, mivel már csak az utolsó időkbenderült ki, hogy mi a probléma, s akkor még látszatra életerős, irosposgás, életvidám fiatalemberke volt. Mivel taxizott, egy rutin laborvizsgálatnál derült ki, 95 volt a süllyedése, ezért kezdték vizsgálgatni. Ez még 2000.május 11-én volt, május 24-én a szemünkbe mondták az orvosok, hogy hat hónap az élet. November 14-én ez be is következett. A lelkemet csak az nyugtatja meg, hogy már nem szenved tovább! Az utolsó hetek, amit vele együtt töltöttem éjjel-nappal a László Korházban, nagyon kemények voltak mindkettőnknek.
De ne haragudj, hogy ilyen somoru levelet irtam, hidd el, hogy az embernek jólesik, ha a fájdalmát is kiadhatja magából. Üdvözlet: Icamama
Szia Junge /Gazdija/! Tudod, mi rokon lelkek vagyunk -sajnos -! Gazdikám, neked a kiskutyád -aki nagyon szép hosszu élelet élt- halt meg a karjaid között, nekem sajnos a fiam lett leukémiás és 6 hónap szenvedés után halt meg a karjaim között. Talán ezért is imádjuk ugy Macikánkat, bár tudjuk, hogy tulzásba visszük a szeretetet, de ugy gondolom, hogy szeretni csak egyféleképen lehet: vagy nagyon, vagy sehogy!
Hát akkor pusszantunk: macika és icamama
Sziasztok! Énnekem ugyan -hál Istennek- még nincs itt a helyem, de Gazdim olvasta a fórumot, és csak igazat tud adni annak, aki azt irta, hogy az imádott kutya elvesztése legalább olyan fájdalmas, mintha a gyermekünket veszitenénk el. Sajnos Ő az egyetlen kisfiát veszitette el és engem most ugyanugy szeretnek, mintha gyermekük lennék. Nem is mernek arra gondolni, hogy mi lesz ha én is elmegyek a kifiuk mellé!
Kösz Gordi jó haver vagy.
Nem gondoltam volna egy hete még hogy fentről fogok írni.
Fogalmam sincs mi lehetett a baj.
De legalább jó életem volt és ilyen klassz haverjaim még itt is.
Minden elveszett kutyit sajnálok. Borzasztó érzés egy gazdinak elfogadni, hogy kedvence nincs többé mellette. A kisgazdinak volt egy kis tekije, (Azon kívül volt még neki kettő) a kis teknős 1 héten belül, elment. Napokig sírt utána. Ezt elmesélte nekem, és én is majdnem sírvafakadtam.
Akirmilyen állat is az, nagyon rossz elveszíteni.
Sziasztok!
sajnos én is csatlakozom ide .ehhez a fórumhoz..engem megmérgeztek....a gazdám nagyon sírt....eltemettek egy szép helyre ,egy diófa árnyékába,s a kisgazdi adott nekem az utolsó utamra egy kis tápot,hogy ne éhezzek odaát a vadászmezőkön.
Megszakad a szívem ezeken a történeteken!
Szia Kutya Babám! Dodika!
Ma van az évfordulod. Ma 1 éve ugy döntöttek, hogy át kell menned a szivárványhídon. legyél jo kis kutyuska és vigyázz magadra. Majd találkozunk!
A Te mindig szerető Gazdid, ölel és puszil
Ma van 1 éve, hogy átmentem a szivárványhídon. Itt tényleg semmi sem fáj és csoda szép minden. Egyedül a Gazdim hiányzik de az nagyon! Mindig nézem a híd tuloldalát, hogy mikor érkezik meg hozzám. A földön még dolga van de majd eljön hozzám egyszer.
Majdnem 14 évig éltünk együtt a kiskutyámmal. Az utolsó 5 évben Dodika súlyos szív beteg lett. Napon kétszer adtam neki a gyogyszereket. Mindent megtettem érte. Aztán eljött az utolsó hónapja. Nem evett, csak feküdt. Elfáradt a pici szíve. Végig az utolsó szív dobbanásig vele voltam. Aztán egy szépnek induló nyári napon, kicsim egy nagy lélegzetet vett és többet már nem lélegzett. Elaludt csendesen, mellettem az ágyban, szorosan mellém bújva. Azthittem megszakad a szívem. Amikor megfogtam azt a kis élettelen testét nem akartam soha elengedni. Zokogtam! Sírtam! A fájdalom mardosta a szívemet...... ahogy még most is. Aztán eltemettük és most ott alussza szép álmát az ablakom alatt. Még most is hallom az ugatását a hisztizését. Nagyon hiányzik! Nem készültem fel még egy uj kutya fogadására mert még egy ekkora fájdalmat nem tudnék elviselni.Pedig nagyon imádom őket. Dodikámat soha nem fogom elfelejteni!
Az én gazdimnak a kutya-anyukám, Asta elvesztése okozott nagy szomorúságot. Szokták is emlegetni, melyen bugyutaságokat csinált, milyen okos volt, jó anya, csak sokszor önfejű. Van róla fent egy kép az adatlapomon, lehet teszünk még majd föl.
Gazdim kedvenc szotija róla, hogy amikor fiatalka volt és először látott tüzet, beleszagolt a lángba. Nem lett semmi baja, nem is sírt (annyi esze azért volt, hogy ne égesse meg magát), csak olyan vicces volt a jelenet.
A másik pedig az, ahogy bekommandózott a nagyszobába. Ugyanis akkor még másik házban laktak, bent lehetett az előszobában és a konyhában, de a nagyszoba már tilos volt. Ha a gazdim ott tévézett, mindígúgy csinált, hogy az ajtóban állva nyújtózott egyet, aztán lefeküdt, mégegyszer és mégegyszer, centiről-centire beljebb jutva. Egyszer csak bedugta a nagy, ragaszkodó fejét gazdi-anya ölébe és nagy röhögés lett a vége.
Sajnos megöregedett és rákos lett. Ez már jó pár éve történt, de még mindíg úgy beszélnek róla, mintha kint szaladgálna a kertben.
Nem a Baby vagyok,de anyukámé!És nagyon köszöni nektek!!!!De azt üzeni nem szabad őt sajnálni,mindig vidámnak kell lennie!!
És tudjátok meg,anyunak ez a blöki ad erőt!!!!!Imád itt lenni,köztetek 4 lábúak!!
Azt tudom,hogy anyu picike korától kutyázik!Nem csak mi voltunk neki!Mindig azt mondja,hogy többre becsüli az állatokat mint néhány két lábút!A nagymamám rákos volt!Mindent meg tettek érte!de anyu azt mondta elég a szenvedésből és sajna elaltatta!!Anyukám a 4 lábú ö is rákos lett,végig csinált vele mindent.Volt egy bátyám anyu Bamba Bélának hívta.Ő el lopott egy plüss sárkányt,le nyelete,ki szedték belőle.De sajnos meghalt ő is!Soha de soha nem bocsájtja meg magának,hogy plüssökkel engedett minket játszani!!!!!!Sors fintora vagy mi,hogy anyu is beteg!!!!!!!!!!!
gadiék a múlt évben két kis kedvencüket is elvesztették.Ritát és Krampuszt .
mind a kettőt nagyon szerették.Rita 11 évig Krampusz 7 évig élt velük.
Remélem boldogan futkároznak a kutyamenyországban és onnan segitenek nekem vigyázni rájuk
Nekem volt egy párom Sally. Bár 9 évig voltunk együtt,gyerekeink sosem születtekPedig de szép lett volna!
Valamikor ősz tájékán gazdiék észrevették,hogy Sally megsüketült.Nagyon féltették,mert mindíg ki ment az utcára a csatornaépítőkhöz.Velük reggelizett,meg minden,Ők is megkedvelték
Sok teherautó mászkált,de az emberek rájöttek,hogy Sally nem hallja,így óvatosak voltak vele. Eltelt az év,és januárban Sally egyszercsak nem tudott felállni.Vagy ha igen,kóválygott,mint aki részeg.Enni és inni már csak fekve tudott.A Doki Bácsi azt mondta,hogy a süketség által elvesztette az egyensúly érzékét,javulni nem fog.Így gazdiék 14 év együttlét után elengedték Sallyke mancsát
Aztán karácsonykor Queeny is elment!!!
Szomorú volt a múlt évünk
A gazdiéknak volt egy Queeny nevű rodéziai ridgebackjük. 10 évig élt. Anya imádta Őt,Apa meg mindíg azt mondta rá,hogy hülye önfejű. (Ez igaz is)Nagyon szép kutyus volt.Átvészelt egy gyomorfertőzést,de mire a gazdiék hazaértek a karácsonyi körtúra után,már nem csóválta a farkát nekik.
Mivel Mi sokan vagyunk már,a gazdi nem tudott neki külön oldalt nyitni,ezért Silverhez rakta fel a képét.
Queeny elvesztése nagyon megviselte Anyát,ezért Apa elkezdett nézelődni a neten,hogy találjon egy bernit,mert mindkettejüknek tetszett a fajta.
Hát így kerültem Én ide.És bár tudom,hogy senkit nem pótolhatok,érzem,hogy imádnak
A gazdimnak ezelőtt egy dalmatája volt Jennynek hívták és gyerekkora óta együtt voltak! Tavaly nyáron elekzdett soványodni, nem tudott enni. Öreg volt már szegény, a gazdi tudta hogy nem sokáig lesz már velük. 2008.Július 15-én el is hagyta őket. A gazdim nagyon szomorú volt, de aztán jöttem én, igaz kicsit soká, de megállom a helyem, és nagyon szeretjük egymást! :)
Anyumnak volt egy cocker spanija. még gyermek korában kapta. 13 évig volt velük. Johnynak hívták, mái napig is mesél a gyermekeinek róla. Fájt a hátsó két lába, aztán kezdett lebénulni, kezeltették amíg lehetett, de el kellett altatni, hogy ne szenvedjen. azt mondja, nagy kópé volt, megérte a pénzét.
Volt egy gyönyörű szép sziámi macskám, Pöcöknek hívtam. 14 évig volt mellettem. Egyik napról a másikra sem enni, sem pedig inni nem akart és 5 kg-ról lefogyott 2 kg-ra.
Elvittem az állatorvoshoz, aki vizsgálat nelkül megállapította, hogy mérgezés( akkor a hetedik emeleten laktam!)
2 hétig etettem itattam,hiába, nem akart erősödni.
Aztán hétfő hajnalban felkeltem hozzá.Magam mellé tettem, mikor reggel felkeltem szorosan ott volt mellettem.(14 évig szinte minden nap együtt aludtunk).
Előkészítettem a dolgokat h megetettem,akkor elkezdte furcsán venni a levegőt. Tudtam hogy meg fog halni. Zokogtam neki, hogy ne hagyjon itt hogy gyógyuljon meg.. de hiába. Vett egy nagy levegőt és azzal...vége meghalt.
Nem volt ahhoz erőm, hogy azt mondjam vigyük el elaltatni. De úgy gondolom, hogy jobb hogy otthon mellettem halt meg.Mint minden este elalváskor a halála pillantában is az volt az utolsó szavam: h nagyon Szeretem.Ezt hallotta utoljára. Rengeteg dolgot éltünk át együtt.
Szeptember 12.-én lesz 4 éve hogy meghalt.
Bár azóta van egy gyönyörű cocker spánielem, akit nagyon imádok.De Pöcikém mindig ott van a szívemben. Nagyon hiányzik.
Emlékét nem csak szívemben, de egy tetoválás formájában is őrzök, így mindig velem marad, amíg nem találkozunk újra.
Soha nem fogom elfelejteni
Amikor beköltöztünk jelenlegi otthonunkba ideszegődött hozzánk egy kóbor és nagyon vad cica. Látszott rajta, hogy senki sem törődik vele, csont és bőr volt. Szép lassan sikerült megszelídíteni és megszeretni. Tél volt és nem volt szívem kint hagyni a hidegben , ezért egyik éjszaka beengedtem a házba,mert a lábtörlőn a hóban feküdt. Van egy bent élő cicám akivel egyből megszerették egymást, pedig mindketten fiúk voltak. Befeküdt a karácsonyfa alá és nagyon édes volt. Soha nem kellett rászólni semmiért, nem ugrott fel az asztalra és nem csinált semmi rosszat. És soha nem piszkított be. Elneveztük Büdi cicának, mert fura füst illata volt az idekerülésekor. Ahogy jött a jobb idő, egyre kevesebbet jött haza és egyszer csak már nem jött többet. Körülbelül 3 hónapig élt velünk, de biztos vagyok benne, hogy élete legszebb 3 hónapát töltötte velünk és igazi karácsonya volt. Tudom, ha élne, akkor hazajönne! Elmentünk a helyi macskamentőkhöz is, de nem volt náluk. Párzás révén sok macska nyervog most kint és mindig kinézek, hogy nem e végre Büdi jött haza. Az én Adolf cicám napokig szinte el sem mozdult az ajtóból és várta a kis barátját. Neki kis nagyon hiányzik.
Egy régi legenda szerint ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál. Itt a Szivárvány hídon túl már nincs betegség, és ismeretlen a kín és a bánat Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik. Aztán, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan. Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól
Ezt a topikot azért hoztam létre, hogy aki szeretné leírhatja emlékeit, elvesztett kutyájáról. Azért mert már nincs köztünk, jó beszélni róla és az emlékeket felidézni.
A fórumokhoz csak blöki.hu tagok szólhatnak hozzá!
A fórumokhoz történő hozzászólással elfogadod a fórumszabályzatot.
kitartás a gazdidnak!szoritunk érte