Írta Bara8212 gazdi (Jean), 2010. September 08. 10:33:12 #10529

Búcsú

Erre a világra már csak ez a búcsúüzenet jut.

Tegnap előtt este kezdődött minden rossz. Nagyon fájt a pocim. Gazdik hoztak finom vacsorát is, de rágondolni sem tudtam. Inkább lefeküdtem, hátha minden megjavul. Hazajött kisgazdi is, kimentem köszönni, de nem esett jól a mozgás. Azt hiszem mindenki megijedt, hiszen velem soha semmi gond nem volt- kivéve, hmm mikor Kevinnel összebunyóztunk amúgy férfiasan és kissé megsérültem. A kisgazdi próbált telefonálni orvosoknak, de nem tudott senkit elérni, aztán kedvenc pajtimat hívta; Titánt, hogy vigyenek be az ügyeletre. Kint feküdtem a házikóban vagy csak támaszkodtam kisgazdinak, egyszóval kicsit kényeztettem magam. Olyan jól volt hogy simizett. Aztán láss csodát, történt valami, kihánytam egy csomó dolgot, és az olyan jól esett, hogy már ugattam és futattam is kicsit. Gazdik és én is nagyon megörültünk ennek, és mind elmentünk lefeküdni. Azt hittem most már minden jó lesz, de az a fájdalom csak nem múlt el. Tegnap reggel már nagyon fáradt voltam. Gazdi hívott is doktort hozzám. Ketten jöttek. Nagyon kedvesek voltak. Úgy tűnt sétálni is megyünk, mert rám rakták a nyakörvet és a pórázt is, utána pedig egy nagy sárga autóba is be kellett szálnom. Az orvosok megvizsgáltak. Megállapították, hogy lépcsavarodásom van és sürgősen meg kell műteni. Délben már műtöttek is. Délután kettőkor ébredtem fel. Estefele meghallottam azt a jól eső hangot, ami mindig boldoggá tett. Az a valaki, a gazdi, a nevemet mondta. Sajnos nem voltam csúcsformában, még nagyon álmos voltam, de azért figyeltem rá és a másik gazdira is, csak ő kicsit messzebb volt. Simogattak és beszéltek hozzám. Jó volt, hogy velem voltak. Mikor menni akartak, összeszedtem minden erőm és felkeltem, nem akartam, hogy menjenek, hallani akartam még őket és érezni, hogy szeretnek. Este 9-kor történt valami szokatlan, úgy hallottam leesett a vérnyomásom. Kaptam vértranszfúziót is. Nagyon nem éreztem jól magam, gyenge voltam. Gazdi mesélt nekem a szivárványról és arról, hogy bárhogy alakul is, mindenképp találkozunk még. 11-kor elköszöntem ettől a világtól.

Nem volt különleges életem. Egyszerű kutya voltam. 3 hónaposan kerültem gazdiékhoz. Akkor még pici, duci és igen nyalós kölyök voltam, utóbbit megtartottam, amolyan mindig hatásos fegyverként, amivel le lehet venni a gazdikat a lábukról. Egy hónappal később kaptam egy társat is, Dolot. Dolóval igazi házasságban éltünk. Én kedves voltam és kissé papucs, ő meg egy házsártos boszi, de nála jobban senkit nem szerettem. Születtek kölykeink is. Először 8 kiskutyát neveltünk, majd egy szörnyű vírus miatt 12 kiskutyától kellett elköszönnünk. Közben felnőttünk, de azért mégsem teljesen. Mindig játszottunk, jó kedvünk volt, szerettük ha vakargatják a pocinkat és a fülünket. Ugattunk, őriztük a házat, szóval minden olyat amit bármelyik kutya megtenne.

Rossz, hogy el kellett menjek, hogy itt kellett hagyni Dolot és a gazdikat, de odaát is annyi barát vár, és tudom, hogy veletek is találkozunk még!