Írta Hajnika_ gazdi (Bendzsi), 2009. December 22. 08:18:51 #4097

Bendzsikémnek emlékül!

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.

Meghaltál, hogy bennem élj.

A világon a második legrosszabb az, ha meghal, akit szeretsz. Az első legrosszabb, ha engeded úgy fájni, hogy te is meghalsz - itt belül.

Meghal. És ha Ő nem lesz, én se leszek. Hogyan lehetnék én, ha ő nincsen...

Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.

Valaki végleg elmehet,
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.


A legfőbb oka annak, hogy a kutyák ilyen rövid ideig élnek, az emberi faj iránti könyörületességben gyökerezik. Hisz mennyit szenvedünk egy kutya elvesztése iránt érzett fájdalmunkban tíz vagy tizenkét évi ismeretség után... Képzeljük el, mit éreznénk, ha kétszer ennyi idő után vesztenénk el őket!