Írta hoffmannsaci gazdi (Gina), 2009. June 19. 12:33:54 #434

Élettörténetem...

Valamikor régen, úgy 12 évvel ezelőtt nevelkedtem valakinél, akik nem vigyáztak rám eléggé, s egy tóparton elvesztettek. Itt kóboroltam vagy 2 hétig étlen-szomjan, s a felnőttek és gyerekek azzal szórakoztak velem, hogy belevágtak a vízbe, nevettek azon, hogy alig tudok kievickélni a vízből és milyen elázott kiskutya vagyok. Aztán ha enni koldultam volna, elzavartak. Új gazdim ezt látva megsajnált és hazavitt Jenyke nevű Shi-Tzu kiskutyája mellé, akivel nagyon jóba lettem, kivéve a kajaosztásnál, akkor elkergettem. Mert megtanultam azt, hogy amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! Persze távol tőlem Ő is evett, de én mindig hamarabb felfaltam az enyémet, s igyekeztem ellopni az ővét, hol sikerrel, hol sikertelenül, mert gazdi nem hagyta. Sok szép napot, hónapot, évet töltöttünk együtt. Jenyke 1 éve már nem harcol a tálkájáért, Ő elment örökre. Pedig de megosztanám vele a tányérkámon lévő adagot.
Aztán pár évre rá jött gazdim új kapcsolata, s új helyre költöztünk, s lett egy mami, aki odafigyelt ránk, s lett egy szőke herceg Pamacs, aki mami kincse volt, s így lettünk mi hárman mami-papi gyönyörűségei.
Nagyon szépen telt az idő, jól éreztem magam az új otthonban, biztonságban, szeretetben.
3 éve aztán votl egy csúnya balesetem. Tüzelési időszakomban Pamacstól külön kellett választani, mert nem hagyott békén. Persze én sem! Felügyeletre közeli hozzátartozóhoz kerültem gazdiéktól, ahol sétára menet legurultam a hosszú lépcsőn, s deréktól lefelé megbénultam. Rögtön értesítették gazdiékat a balesetről, akik azonnal jöttek értem, s azonnal elvittek az állatkorházba. A doki pár százalékot adott a felépülésemre, s kész tények elé állították papit-mamit, hogy vagy gerincműtét, de kevés az esély, hogy felépülök, vagy altatás. Nem tudom, hogy megéreztem, megértettem-e miről van szó, de én olyan kérlelő-aggódó szemekkel néztem gazdiékra, hogy mami azt mondta papinak: adjunk egy esély neki, hogy életben maradhasson. Megműtöttek.
folyt.köv...