Írta Jasmine gazdi (Bony), 2012. July 23. 08:03:54 #21117

Az örök vadászmezőkön 1

Amikor 1996. január 13.-án megszülettem, fogalmam sem volt arról, milyen életem lesz. Alig voltam a világon 1-2 órája, amikor valaki meglátogatott. Akkor még nem tudtam, hogy Ő az új anyukám lesz....
Meglátott, és egyből belém szeretett. Március 15.-én magával is vitt. Hideg volt, de ő a kabátja alá bújtatott, és így olyan nyugalom vett körül. Picit féltem, mert el kellett hagynom a régi anyukámat, nem tudhattam, hogy az új anyukám jobban fog rám vigyázni, mint eddig bárki a világon.
Nőttem, növögettem, anyu elhalmozott mindennel, azt sem tudtam mit egyek, igyak, mert csak kívánnom kellett, és anyu kitalálta a gondolataimat is. Együtt aludtunk, együtt mentünk sétálni, együtt mentünk kirándulni, és minden csudijó kalandban együtt vettünk részt. Soha nem hagyott magamra, ha valami dolga akadt, akkor nagypapára bízott, nehogy féljek, vagy valaminek szükségét érezzem. Nagyon okos kiskutya voltam ám, bizony. 1 hét alatt szobatiszta lettem, és onnantól kezdve mindig az ajtó elé ültem, ha ki szerettem volna menni. Anyu mindig csak azt nézte, mi lehet jó nekem. 2 éves lehettem, amikor megbetegedtem. Elszaladt velem anyu orvoshoz, ahol kiderült, hólyagkövem van. A rákövetkező életem során ezt még 3x kellett műteni. Nagyon rossz volt, de anya vigyázott rám. Sokat betegeskedtem, de anya mindig csodát tett, és meggyógyultam. De 2012. július 17-én ismét nagyon beteg lettem. A doktorbácsi azt mondta, hogy a szíve és veséje. Nem tud mit tenni már. Itt már anya sem tudott semmit sem tenni, pedig végig a buksimat simogatta, ott sírt mellettem, és kért, gyógyuljak meg, mert nem tud nélkülem élni. Valamiért most már nem tudtam rá hallgatni. 2012. július 21.-én még felemeltem a fejem, ránéztem, megcsóváltam a farkam, és mondtam neki, nagyon szeretlek, de engedj el, jobb lesz nekem így. Anyu nem értette miért is mondom ezt, és nem tudta elfogadni. Este szépen betakart, és kérte, vigyázzak magamra. Én viszont 22.-én reggel 10.40-kor örökre elaludtam. Jó így, már nem fáj semmi....