Írta Melike23 gazdi (Angie), 2012. June 15. 23:10:39 #20818

Angie kutya mindennapjai

Angie kutya és a fiúk Angie a fiatal és enyhén duci kutyalány élt halt a férfitáraságért. Ebben és még sok másban is hasonlítottak a gazdival egymásra. Férfi nélkül Anginek kutyaélete volt és olyankor csak a kajára tudott gondolni, ez volt az egyetlen dolog, ami pótolhatta a meleg fiúkutya bundát. Az aprócska termete ellenére és, hogy nem volt túl csinos mégis a legsikeresebbnek bizonyult az összes környékbeli szuka közül. Angol nemesi vér csorgott az ereiben, Yorkshire tartományából származtak ősei, bár ő erről már mit sem sejtett, az üknagymamája viszont sokat mesélhetne arról, miként is került be az angol paraszti házból a paloták csillogó villogó csirkehúsos telitáljába. Egyenes tartásával, ezüstös szőrével, fején világosszőke hajkoronájával, és hajlított bársony fülével ritkaságnak számított az idomtalan és nagytestű kutyanők között. Gazdája társaságában élénk volt és játékos, már ha a gazdinak jó hangulata volt. De ha az elszomorodott, Angie kutya bársonyos hajlított füle is lekonyult és rögvest a rá vigyázó, szeretett lény felvidítása végett szapora kéznyalogatásba fogott. Figyeltek egymásra, mint két jó barát vagy még talán annál is jobban. Egy színes őszi napon sétára indultak a ház közelében lévő patakpartra, valamilyen megfejthetetlen okból a kutyus ugyanis mindig arra akart menni, pedig nem volt az egy sétára alkalmas hely. Tele volt szúrókával, ami mindig beleakadt a nemesi parkok pázsitjához szokott eb finom bundájába s olykor úgy belegubancolódott, hogy csak ollóval lehetett kiszedni. De hát őkutyanagyságának engedelmeskedni kellett. Ha nem így történt, a kicsi eb megmakacsolta magát és lefeküdt a földre. Valami csoda folytán ilyenkor a csekély három kilós kutya kétszer olyan nehéznek tűnt és nem lehetett a kiszemelt menetirányból elmozdítani. Dühösen, követelőzve, pardont nem ismerve húzta a gazdit oda, ahová ő elérni kívánt. A naiv sétáltató arra gondolt, valószínűleg kaja szagot érezhet, ugyanis ez volt az egyetlen dolog, amivel Angie kutyát palira lehetett venni. Egy darab csirkehúsért képes lett volna akár kilométereket is sétálni a forró nyári dél idején vagy leugorni a nagyfotelből segítség nélkül. Falánk volt és telhetetlen, aranyos és gömbölyű, mint amilyen a kövér emberek szoktak lenni s mindezt csakis azért, mert nem volt fiúja. Szerelem nélkül kutyaélet az élet, ez mindenki tudja, ember és állat, bogár és virág, luciferi és fennvaló lények egyaránt. Ám most nem orrsimogató, ínycsiklandó csirke, marha, disznó szag forgott a levegőben, hanem hús vér, elven fiúkutya szag terjengett körbe-körbe. Angie a kajánál jobban csak a társaságot szerette s melegen ajánlta, hogy ez a társaság csakis kizárólag narancsszínű hím egyedekből verődjön össze. Két kiszemeltje is volt Anginek, a mókás magyar vizsla és a hűséges barna szemű cocker spániel. Persze mit sem tudott az egyik a másikról, mint ahogy ez az emberek világában is gyakori. A kis lánykutya be tudta úgy osztani a sétát, hogy mindkettőre jusson némi huncutkodnivaló ideje. A cocker spániellel csókolóztak és farkcsóválóztak, a vizslával meg már sokkal érzékibb vonulatokba ment volna át a játék, már-már igazi szerelem félévé kezdett formálódni a dolog. Azon az őszi végzetes napon, amikor Angie kutya és a gazdi újból a patakpartra tévedtek, idegen betolakodóra leltek. Bill, a nehézsúlyú boldog buldog trónolt a patakocska mellett. Amint meglátta Angie-t, rohanni kezdett felé. Boldogan és gondoskodón szaglászta körbe, és amikor óriás nyelvével arcon akarta simítani az ijedt és undorkodó fintorokat vágó kutyust, Angie-nek végképp elege lett. -Ha nem hagysz békén, beléd harapok!!!- morogta a látszólag boldog és sikerében biztos buldognak olyan fölénnyel, mint akinek minden ujjára tíz buldog is akad. Aztán a harmadik próbálkozásnál beleharapott a kitartó hímbe. Majd jött a mókás magyar vizsla, akinek boldogan odaadta volna magát, de azt meg a buldog őrült féltékenységi rohamában elűzte. A kutyalány az erkélyről szomorúan figyeli a harcban győztes ebet, amint éppen felemelt fővel, egyenes gerinccel elvonul. Mert aki a kicsit nem becsüli....És ez bizony emberlányokkal is gyakran megesik.