Írta trickybulls gazdi (Minibull Kókusz), 2009. August 19. 04:51:54 #1627

Anyaság? Nem nagy cucc!

Reggel ismét kaptam egy szurit, mert csak pár csepp tejem volt és a kicsiknek nem jön nagyon be a tápszer. Délelött már nem nagyon találtam a helyem. A lakásban csináltak nekem egy nagyon jó kis helyet, de utáltam bent lenni. Egyfolytában hiányoztak azok az apró teremtmények, akik a hasamnál szoktak nyomulni. A cicijeimmel sem stimmelt valami. Olyan jól esett, ha Anya és Apa simogatta. Kicsit olyan érzés volt mintha az apróságok csinálnák. Tessék, mindenről ők jutnak az eszembe. Ma már többször voltam náluk, de amikor elaludtak, mindig kimentünk apával sétálni. Máig ezzel nem is volt gond, de megfogadtam, hogy legközelebb nem tud kicsalni. Végülis ki tudott. Bementünk a helyemre, Apa leült mellém, én meg az ölébe kucorodtam. Megmutattam neki, hogy milyen jó tudok lenni. Hogy nem morgok, nem irígykedek és nem kezdek ok nélkül bunyóba. Szerintem elhitte, de én tényleg komolyan gondoltam.
Ma este Apa volt az ügyeletes a picurkáknál. Én meg addig balhéztam amíg ki nem jött. Kérdezte, hogy mi a baj, de én berohantam a kicsikhez. Apa meg utánam. Gondolta, hogy ha már ott vagyok, szoptathatom is a kicsiket. Én is így gondoltam. Ledobtam magam az oldalamra, hogy jöhetnek. Ezzel átvettem apa szerepét aki a fejemet fogta, hogy ne csináljak velük véletlenül valamit és a lábamat, hogy ne ugorjak föl állandóan. Anya meg pakolta a kicsiket. Most meg már alig vártam, hogy láthassam őket. Apa mellém ült és beszélgettünk. Mondta, hogy nagyon kell rájuk vigyázni meg minden, de én ezt már tudtam.
Szoptatás után megint ki akart csalni, de nem hagytam magam. Bementem a kicsik ládája mellé és lefeküdtem. Apa meg mellém. Itt már állandóan azon gondolkodtam, hogy mi van a ládalakókkal és sűrűn megnéztem. Addig-addig kerülgettem a helyüket míg egy pillanatban be nem ugrottam. Azért előtte jól körülnéztem.
Innen már ment minden mint a karikacsapás. Apa, a kis buta azt hitte jobban tudja nálam a dolgokat ezért felügyelte, hogy mit csinálok. Pikk-pakk összeterelgettem a kis csapatot. A szédelgőknek megcsippentettem a grabancát és visszaemeltem a többihez. Nagyon meg voltam lepődve, hogy ilyen finoman is tudok harapni? Apa se tudta, ezért elég nagy döbbenet ült ki az arcára. Hiába, nagyon jó vagyok. Minden úgy megy mintha mindig ezt csináltam volna, pedig ezidáig csak játszottam. Ez viszont most jobban érdekel mindennél. Apa próbálkozott megmutatni, hogy hogy kakilnak és pisilnek a kiskutyák. 1. Nekem nincs langyos vattám, 2. nem is kell nekik. Én szagról vágom, hogy kinek kell pisilni vagy kakilni. Apa meg csak forgatja szerencsétlent, nemhogy megszagolná és kétszer megnyalná. Végigszagoltam a gyerekeket és tartottam egy kis bemutatót. Végül, miután megetettem a piciket, lefeküdtem aludni, mert fárasztó napok voltak. Azt láttam, hogy a fater ébren marad, de minek? Aludjon ő is, de ha tovább vakargat az se olyan nagy baj.