Írta Ghita gazdi (Kitti), 2010. July 22. 17:28:55 #9414

Hőség II.

Este kilenc után elmentek a fiúk az udvarról, én pedig elengedtem Kittit, hogy rohanhasson egyet az alkonyat nyújtotta pillanatnyi enyhülésben.

***

Ma vendégségbe jött az egyik lány, aki tegnap itt, az udvaron élvezte a fiútársaságot. Sokáig beszélgettünk, és ő elmesélte, hogy a fiúkat tegnap nagyon idegesítette a kutya sírása, ezért fölkapkodták a köveket a beton mellől, és dobálni kezdték Kittit. Nem mindegyik dobás talált, de az egyik igen, és pont a kutya fejét.

***

Én emlékszem, világosan emlékszem tegnapról a kutya sírására. A negyedikre, amikor hirtelen kezdett üvölteni, és nagyon hosszan sírt, és én nem mentem ki hozzá, mert azt gondoltam, szomjas nem lehet, biztos csak szabadon szeretne lenni.
Pedig nem azért sírt. Hanem mert fájt neki a fejbedobás, és segítségért kiáltott hozzám, én pedig nem mentem ki, hogy megvédjem. Cserbenhagytam őt, pedig ő mindig, mindig megvédett engem, és én nem tettem meg neki ugyanezt, holott sokmilliószor mondtam neki, mennyire szeretem. Hazudtam neki.
Mit gondolhat most rólam a kutyám? Hogy nálam hálátlanabb teremtést nem hordott hátán a föld, és hogy én vagyok a legrosszabb falkavezér az egész világon. És igaza is van.
Nincs az az Isten, aki vissza tudná forgatni az időt, hogy most kimehessek, és letörhessem a kezét annak a vadállatnak, amelyik az én jámbor kutyámra a sírása miatt követ emelt, és megvígasztalhassam szegény Kittikémet.
Nem tudok hogyan tisztára mosakodni sem Isten, sem a kutya előtt, és nem tudom a bocsánatát sem kérni a hűtlenségemért.