Írta lucas gazdi (Dolly), 2009. August 13. 22:30:50 #1527

Az utolsó éjszaka

2004. december 31. Szilveszter. Tudtam, hogy elérkezett az idő, bár nem akartam elfogadni. Dolly 2 műtéten volt túl, de a rák legyőzte a szervezetét. Láttam a szemében a fájdalmat, ahogy éjjel a lámpafénynél mellette ücsörögtem az udvaron. Buksiját az ölembe tette, én pedig csak annyit kértem, történjen valami csoda, hogy ez az egész rémálom a múlté legyen. Ő már tudta, hogy elmegy. Csak arra várt, hogy én is megértsem, ennek így kell lenni. El kell engednem. Nóziját a tenyerembe dugta, mint minden alkalommal amikor hazaértem, vagy szeretetét akarta kifejezni. Ez a nap és éjszaka a kettőnkké volt. Hideg éjszaka volt, de ő úgy melegített mint egy meleg takaró. Összekucorodtunk és én meséltem neki. Arról, hogy milyen érzés volt amikor hozzánk érkezett, hogy mennyire szeretem. Az összes csínytevését említettem,a vidámságot, ami megszépítette a napjaimat,azokat a felejthetetlen pillanatokat, élményeket amiket ő hozott az életembe. A meghitt sétákat, a napi "szeretlek gazdim" bújásokat és azt az alig hét évet, amit együtt töltöttünk. És a legfontosabbat, hogy ő a legjobb barátom. Aki mindig meghallgatott és megvigasztalt, ha szomorú voltam. Ő csak figyelt, néha sóhajtott, de tudom, hogy minden szavamat értette. Az idő olyan gyorsan szaladt, hogy már az éjféli tűzijáték fényeit néztük az égen. Akkor, utoljára még körbeszaladt az udvarban, megugatta az "égi csodákat", majd mint aki jól végezte dolgát,visszafeküdt a kedvenc plédjére, ahol én is elgémberedett tagjaimat próbáltam helyre tenni. Örültem, hogy egy kicsit elaludt. Addig sírhattam. Nem látta. Végtelenül hosszúnak tűnt az éjszaka további része. Döntenem kellett, mert az állatorvos várta a hívásomat. Bízott az emberi ész józanságában, hogy félre tudom tenni a saját fájdalmam, hogy azon segítsek, aki lassan mozdulni nem tud a kíntól.2005.január 1-én , délelőtt 10 órakor eljött a pillanat, amikor felemeltem a telefont és az orvos segítségét kértem. Azóta több,mit 4 év telt el. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Nem szégyellem, hogy most is könny szökik a szemembe. A kutyám nekem ajándékozta a szívét, aki" úgy őrzi koldus gazdája álmát,akárha egy hercegé lenne."