‹‹‹ vissza Minuli adatlapjához vagy blogjaihoz
Megígértem, hogy írok egy kicsit Sáriról, a spánielről. Ő volt a lakótársam és a gazdám első kutyája. Hát voltak heppjei, de hát egy első kutya az el van kényeztetve. Már akkor idős volt, amikor idekerültem, de sokat tanultam tőle.
Sári egy "hivatalos igazolvánnyal" (komoly családfával, vagy micsodával) rendelkező spániel volt - érdekes névvel és fajtáját tekintve angol cocker spaniel. Nem tudom miért, de nem volt farka. Levágták, vagy mi. Micsoda barbárság! Kicsit hangulatkutya, de azért nagyon szerette a gazdáját és engem is mindig pesztrált kiskutya koromban. Neki négyszer is voltak gyermekei, így értett a "kutyagyerek neveléshez". Nem volt házörző - azt hiszem, ő egy vadászkutya volt, de hát az egy emberi hobbi. Mi értelme van öldösni az állatokat? Néhány csirke is bánta az ő vadászkutya mivoltát, ha átjöttek a szomszédból. Ha valaki jött, ugatott egy kicsit, de közben érdeklődött (kivéve a postást-én sem szeretem a postást és a számlásokat, mert a gazdiék frászt kapnak, amikor pénzt kérnek), én viszont félek tőlük és csak a fotelomból lesve szoktam jártatni a pofimat.
Sári mindig a gazdi nyomában volt, és - ez nem volt igazságos - ő mindenhová bemehetett. Aludhatott a gazdi lábánál is. Fekete színű volt, de a végén már majdnem fehér volt a feje, úgy megőszült. Utálta, ha fésülték - én viszont nagyon szeretem, amikor a kefével vakarják a hátamat. Puha, szép bundája volt. Amikor kiskutyaként idekerültem, rögtön melléfeküdtem a kosarába, vele aludtam, követtem mindenhová - végül is, pótanyukám volt. Ja, és nagyon szeretett sétálni! Ha megcsörrent a póráz, ő már kiszaladt a kapuba és világgá kürtölte, hogy MEGYÜÜÜÜNK!!! Én póráz nélkül szeretek sétálni.
Mivel úgy látom, hogy kevés a helyem, majd még egyszer írok Sáriról. 15 és fél éves volt, amikor átment a szívárvány hídon, megérdemli, hogy írjak még róla. Kényes nemesi származása ellenére egy nagyszerű társa volt gazdámnak... 
Hozzászólások száma: 0
