Kinyitottam a kocsi ajtaját, hogy kivegyem a rémült kis állatot.
Három órán át döcögtünk együtt egy kis dobozban. Az idő nagy részében az ölemben feküdt, vagy legalább a fejét az ölembe helyezte, így tőlem már nem félt annyira. Kivettem és megmutattam őt teljes cukiságában anyukámnak, aki aztán át is vette. Teljesen levette a lábáról. Elsőre megszerette, de azért valahol mélyen eléggé dühös volt. kérdésekkel bombázott. Mindenre megpróbáltunk válaszolni, elvégre mindent végig gondoltunk.
Hamar elváltunk, mert hát mégiscsak munkahelyen vagyunk.
Hazamentünk. Még csak most jött a neheze: a nagyszüleim, Pami maci és Aby cica... "Uram, segíts!"
Beosontunk a házba. Bemutattuk Aby cicának. Az első reakció nem is volt rossz. Sőt! Elég érdeklődő volt, bár kicsit bizalmatlan. Aztán jött Pamacs. beengedtük a házba. Először körbe szaglászta, a kicsi nyugodtan tűrte, aztán ő is meg akarta szimatolni. Pici és hebrencs, ezért Pamacs megijedt. Elkezdett ugatni, mire Abyke megijedt. Minden összeomlott. Aby rémült fújtatásba kezdett és elszaladt. pamacs szüntelenül ugatott, nem engedte közel a kis kölyköt. teljes kudarc. :'(
Átmentünk a nagyszüleimhez, kértem a páromat bármi is történik ne szóljon inkább semmit, csak jöjjön át és ennyi.
Elmondta hol voltunk, és miért. (Kicsit finomítottunk a sztorin, nem tudják, h az ország túlsó végében voltunk, és hogy mennyi volt az annyi.) Átvettem a kicsit a férjemtől. És megmutattam nekik. Nagyon dühösek voltak. "NAgyon nem örülök neki" mondta a nagymamám, és tüntetőleg elfordult. Akárcsak a nagypapám. Többet nem szóltak. És nem voltak hajlandóak ránk nézni sem. Mintha ott se lennénk.
Hát jó... Vissza vonultunk.
Otthon megfürdettük, kicsit megszárogattuk, aztán megvacsiztattuk. Nem sokat evett, de a semminél több volt. Pamacs a mamáéknál maradt, Abyke elbújt. (Anyu még dolgozott. Mi jöhet még?!)
Rosszabb nem is lehetett volna a helyzet...
kommentek száma:0tovább
Még alig indulás után felhívtam a nővéremet, hogy szeretnék neki mondani valamit. Mintha megérezte volna. "Ugye nem?!" Volt az első mondata a bevezetőm után. "És most mit vársz tőlem, mit mondjak?" Folytatta a válaszom után.
"Semmit nem várok, csak Neked szerettem volna először elmondani." Tudtam, hogy nem fog megdicsérni, vagy pártolni, de ezt azért nem vártam. Negatívabb már nem is lehetett volna. De nem számított. Szó - szó, amikor letettük a telefont majdnem sírtam, mert borzasztóan fájt a reakciója. Tényleg csak azt szerettem volna, hogy tudja. Azt is tudom, hogy biztosan rosszul esett neki, hogy nem mondta el előre, de nem akartam, hogy lebeszéljen. Miután ő így reagált, tudtam, hogy anyu nagyot fog robbanni.
Amikor Bólyra értünk és nem voltunk már messze a munkahelyétől, felhívtam, hogy rá ér-e, és ha igen, legyen szíves lejönni egy percre. (Lehet ítélkezni, hogy gyáva, és alattomos módon intéztük az egészet, aláírom, de most már úgy is mindegy... hangsúlyoznám, hogy csak azért a munkahelyén mutattak meg neki és nem otthon, mert szerettem volna, hogy ő lássa először, és hogy tudja mire számít, ha hazaér.)
Anyu lejött a kocsihoz. Én az ajtóban vártam. "Ígérd meg, hogy nem fogsz nagyon - nagyon kiakadni. Tudom, hogy nagyon dühös leszel és teljesen jogos lesz a kiakadás, csak arra kérlek, ne Őt utáld majd, mert Ő nem tehet semmiről." Anyu ijedten nézett rám és elképzelni sem tudta miről beszélek. "Őszinte leszek: Vácon, vagyis Vác mellett voltunk, bár ez lényegtelen. És nem ketten jöttünk haza. Hárman vagyunk a kocsiban." Rémülten lépett az autóhoz. Amikor benézett a hátsó ülésre, teljesen elsápadt. A kicsi szőrgombóc mocorogni kezdett és rémülten nézett kifelé.
"Anyu! Ő Vlad. Az új családtag."
A kis gombolyag pont úgy festett, mint egy kis róka. Anyu tudta, hogy imádom a rókákat, ezért kissé riadtan kérdezte: "És Ő mégis mi?"
"Egy csehszlovák farkaskutya kölyök."
"Édes Istenem! (döbbent csönd) Had nézzelek."
kommentek száma:0tovább
Na szóval. Az út alatt semmi probléma nem volt.
Hátra ültem vele, ahol kényelmesen elfértünk, helyezkedhetett és mászkálhatott picit.
Eleinte kicsit ficergett, de utána már csak alvó pózokat változtatott. egyszer kellett megállnunk, de akkor is csak a biztonság kedvéért. Ivott és evett pár falatkát, aztán mentünk is tovább. Mikor Bólyra értünk 2x álltunk meg mielőtt hazaértünk volna. beugrottunk az autómosóba (arany szivem befeküdt az ölembe), aztán bementünk anyukám munkahelyére, hogy átessünk a nagy találkozáson. (Ennek oka csak az volt, hogy ő lássa először, és ne a nagyszüleim.)
hideg zuhanyként érte a dolog, de nem volt olyan rossz, mint hittem, meg ahogy a nővérem reagált amikor felhívtam. De azért felkészültem arra, hogy otthon jön majd a nagy veszekedés. (Ami természetesen jogos lett volna, és érthető, mert elég sunyi módon intéztük azegészet. Senki semmit nem tudott, csak már amikor vissza fordíthatatlan volt.)
kommentek száma:2tovább
A választás megtörtént. Tűkön ülve vártuk az időt, hogy mikor mehetünk érte. Lassan, nagyon lassan teltek a napok. Hosszú hetek és 274 km választott el minket a kis csöppségtől.
És megérte 
Minden várakozást felülmúlt amit láttunk:
Hatalmas telek, kennelek hada. Állatok serege. Kicsik és nagyok. És mind csehszlovák farkaskutya (a beszélgetés során kiderült, h 30 körülire tehető a számuk) Voltak még más kutyái is, meg egyéb állatai. Eszméletlen látványt nyújtott.
Rövid ismerkedés, aztán mentünk is a kis családhoz.
Apuka be volt zárva egy kennelbe (nem tudom, lehet nem véletlenül, nem kérdeztem). Anyuka és a picurkák pedig ott szaladgáltak. Imádni valóak voltak. Nem lehetett velük betelni. Nem is tudom, kb 2-3 órát lehettünk ott. Nem emlékszem már. Nagyon gyorsan telt az idő. És mi minden percét imádtuk.
Voltak még rajtunk kívül, velük azóta is tartjuk a kapcsolatot. Az a pár két héttel később újra ment, és ők is vittek egy kicsit, csak egy másik alomból.
Mikor Edit a kezembe adta a kicsit, még a lélegzetem is elállt. Annyira édes volt! 
Viszont anyuci is ragaszkodott hozzá, ugyanis odajött és finoman "kivette" a kezemből. Hagytam, elvégre mi mást tehettem volna? Csak néztem a játszadozó apróságokat. A mi kis csöppségünk úgy döntött neki ez sok volt és lefeküdt a fűben. Edit lassan beterelte a tesókat és az anyukát.
Kivitte a kocsihoz aztán átadta a férjemnek. Megkapta a chipet. Nagyon jól viselte. Megkaptuk az oltási könyvet, kifizettük a fennmaradó összeget, és miután jó tanácsok tömkelegével látott el minket, és megbeszéltük, hogy tartjuk majd a kapcsolatot, elindultunk a 2-3 órás útra.
Az út szép csendben és nyugalomban telt. Nagyon jó kis utas volt
kommentek száma:0tovább
Egyik nap gondoltam egy merészet és nagyot: vágjunk bele.
Így hát döntöttünk. Megbeszéltünk kit választunk, aztán újabb levelezésbe kezdtünk vele. http://www.cryingwolf.hu/?command=main
Ez augusztus végén/szeptember elején történt. A családból senki nem tudott róla, csak a férjem és én. (Több generációsan élünk: 2 családi ház 1 udvarban, egyikben nagyszüleim, másikban a földszinte édesanyám, az emeleten pedig mi + néha - néha nővéremék)
Lefoglaltunk egy még meg nem született kislányt, ki is fizettük a foglalót.
Elég sokat megtudtunk a fiú - lány közti különbségekről, így végül változtattunk. Inkább fiút hozunk. Ez is letárgyalva.
Szeptember 20-án megszülettek a kicsik. Már csak választani kell majd.
Nem volt könnyű. Főleg csak kép alapján. Túl nagy volt a távolság, nem tudtunk személyesen menni. Sem az anyagiak, sem az idő nem engedte... 
Végül, nagy nehezen döntöttünk. És bár egy ördög, jól döntöttünk
kommentek száma:2tovább
Szerelem első látásra...
A faj, melynek létezéséről egészen 2014 júliusáig mit sem tudtam, és elsőre elbűvölt ám picit meg is ijesztett, egyszerűen nem ment ki a fejemből. Próbáltam elhessegetni a gondolatot, mivel van már kutya és ott a beteges kis gyöngyszemem, a kis szerelmem, Aby cica is. Meg hát baba is lesz majd egyszer...
De napról napra csak jobban érdekelt. Egyre mélyebbre ástam magam a témában. Aztán egy közösségi oldalon találtam egy oldalt, ami velük foglalkozott. Írtam oda. Az oldal szerkesztője egyből fel is vette velem a kapcsolatot. Nagyon sokat beszélgettünk. Mindent elmondott amit csak tudott, így saját tapasztalatból, és válaszolt az összes felmerülő kérdésre is. (A mai napig tartjuk a kapcsolatot, bármikor fordulhatok hozzá.)
Felkerestem az országban fellelhető tenyészeteket (szám szerint hármat). ketten válaszoltak. Nagyon sokat segítettek. Sok mindent elmondtak ők is.
Egy fórumon találtam még két embert, akik nem bunkón állt a fajtáról kérdezőkhöz (elég sok fórumon állnak negatívan a még laikusokhoz, de mindezek ellenére azt kell mondjam, hogy az eddig megismertek, akiknek farkasuk van, nagyon kedvesek ) A fórumon néha eléggé eltúloznak dolgokat... Mintha rá akarnának ijeszteni az emberre. (Mondjuk nem véletlenül.)
Egyszer az egyik emberkének, akivel tartom a kapcsolatot a kezdetek óta, megírtam felháborodásom, hogy miért állnak úgy a kérdezőkhöz, hogy úgy jön le, "te egy kis suttyó vagy, és eszedbe ne jusson ilyen állatot tartni, mert úgyis elbuksz...." A srác csak e"ha mellette döntesz, és neked is lesz, te sem fogod másnak ajánlani, mert velük tényleg nem egyszerű az élet" Akkor még nem nagyon értettem, ezért annyiban is hagytam a dolgot. Ma már tudom miről beszélt. Még csupán nem egész 4 hónapja van velünk (9-én lesz 4 hónapja), de már most mondom, hogy jól gondolja át mindenki mire vállalkozik.
Egyik nap gondoltam egy merészet és nagyot..
kommentek száma:1tovább
Amikor először szóba jött párom és köztem, h kiskutyát szeretnénk, még csak középiskolások voltunk önálló jövedelem nélkül. Édesanyámnál laktunk (még most is), és már volt egy kutyusunk, Pamacs a közepes spicc. Nővéremék minden hónapban 1 hétvégére jönnek, és hozzák a kutyusukat aki már akkor meg volt nekik (Lory a kis westie), tehát ha úgy vesszük két kutya is van a családban.
Akkoriban még staffiet szerettünk volna.
A család reakciója határozott nem volt. Lemondtunk róla. Pár hónappal később beszereztünk egy cicát a deguk mellé A deguk száma egyre szaporodott, nem tudtuk őket hol tartani mér. Kénytelenek voltunk megválni tőlük.
Teltek az évek, a cica olyan lett számunkra, mint egy kisgyerek. orvoshoz jártunk/járunk vele. Mindent megadunk neki amit csak lehet. Velünk alszik, vigyázunk rá, minden ami kell. Első gyerek
Aztán jött a baba kérdés. Hát igen. Ez még sem olyan egyszerű, mint az ember gondolná. Történnek váratlan, nem kívánt és kegyetlen dolgok.... Ilyenkor nem kis űr keletkezhet az emberben, ha hagyja.
Ismét szóba jött a kiskutya. (Titokban, párom és köztem, mert senki nem egyezett volna bele egy újabb állatba.) De milyen kutya? A staffie anyukám részéről ki volt zárva. "Harci kutya ide soha nem jöhet!" A bordeauxi dogot midenki elutasította, minden alkalommal amikor véletlenül feljött a "Pamika után milyen kutya leegyen" téma. Kaukázusinak túl nagy a szőre... Husky? Nem. Malamut? Nem. Akita? Nem. Akkor mi? Én valami farkasszerűre vágytam. valami egyedire. És párom is. de mi hasonlít legjobban a farkasra?0 Keresés... farkaskutya... keres....
Bumm! "Csehszlovák farkaskutya" Az meg mi?!
Alapos böngészés. Minden fellelhető információ olvasása. "Nem, ez még sem nekünk való" "Kevesek vagyunk mi hozzá. Hiszen ő farkas és nem kutya. Vad... Egy farkashibrid"
De hát az ember kíváncsi. És tovább olvas, kutat, nem adja fel. Hiszen szerelem volt első látásra...
kommentek száma:2tovább
https://www.youtube.com/watch?v=h8PdAz9rKoc&spfreload=10
forrás: http://www.cryingwolf.hu/?command=main
Csehszlovák farkaskutya fajtatörténet
A csehszlovák farkaskutyát német juhászkutya és kárpáti farkas keresztezésével alakították ki. A cél az volt, hogy a farkas pozitív tulajdonságait (kitartás, gyors reagálóképesség, egészség) ötvözzék a német juhászkutya munkaképességével, így tökéletes munkakutyát hozzanak létre. Az ötlet megálmodói, Karel Hartl agrármérnök és Frantisek Rosik 1958-ban kezdték meg a tenyésztést négy vérvonallal. Az első alom 1958 májusában született. Alaposan tanulmányozták az utódok és a szülők közti anatómiai és élettani különbségeket, vizsgálták képezhetőségüket, aktivitásukat és kitartásukat.
A második generáció egyedei már kiképezhetőek voltak, ha korán kikerültek az alomból. és egyénileg foglalkoztak velük. A harmadik és negyedik utódgeneráció egyedeit már szolgálati kutyának használták a hadseregben.
A hibridvonalak keresztezéséből született egyedek jelölésére elkezdték a CV (cseh farkaskutya) rövidítést használni, majd ezt az elnevezést 1972-től folyamatosan felváltotta a csehszlovák farkaskutya név, melyen a fajtát később bejegyezték.
A fajta genetikai alapjába utolsóként bekerült farkas kölykei 1983 áprilisában születtek. Azóta a meglévő populáció felhasználásával tiszta vérű tenyésztés folyik. 1982-ben megalakult a fajta tenyésztőinek klubja Brnóban, és megtartották az első tenyészszemlét is, ahol a nagyon szigorú bírálat után csupán egy kant és egy szukát találtak méltónak rá, hogy megkapja a tényészengedélyt.
Az FCI 1989-ben regisztrálta a fajtastandardot.
kommentek száma:2tovább
zsazs bejelentkezett a blökire
kb 23 órája
Pamacs Emlékére hozzászólt a saját képéhez
1 napja
hoffmannsaci bejelentkezett a blökire
1 napja
feriburkusbalufrici bejelentkezett a blökire
1 napja
Nitacyca bejelentkezett a blökire
3 napja
kincseim2 bejelentkezett a blökire
2024. April 22.
Ada és Lilko barátok lettek
2024. April 21.
Ada és Lola barátok lettek
2024. April 21.
